Augusztus 19., hétfő:
– Hírek
– Sport hírek
– Népi kalendárium – Az új búzáról az ünnepi kalácsban. Gabriela Nedelcu Păsărin
– Nemzetközi és romániai eseménynaptár
– Tudósítás és hangfelvétel a méhkeréki templomban betegekért tartott szentmiséről, amelyen nagyszámú hívő vett részt.
Főzősorozat magyarországi román háziasszonyokkal. Interjú két battonyai és magyarcsanádi hölggyel arról, hogyan készítik a zakuszkát télire. Megszólaló: Carmen Iepure Battonyáról, Delia Vădăsan Magyarcsanádról
– „Halhatatlan hangok” sorozat: Magyarcsanád Önkormányzatának kezdeményezésének köszönhetően Svetozar Unc hagyatéka bekerül a település örökségébe. Kántor volt a Csanádi román templomba és folklór énekes, szerette a helyi folklórt. A rádió archívumából származó felvétel segítségével emlékeztük róla.
Szerkesztő-műsorvezető: Bekán Anca Liana
Augusztus 20., kedd:
– Az államalapítás és az államalapító I. István király ünnepe. Augusztus 20-a a magyar katolikus egyház egyik – Magyarország fővédőszentjének tiszteletére tartott – főünnepe.
– Válogatás az augusztus 20-án történt érdekesebb eseményekből.
– Az idén is felléptek az eleki román táncosok a Jászberényi Csángó Fesztiválon. A rendezvény augusztus 6. és 11. között került megrendezésre és, agusztus 10-én, a Főtéri Színdapon hazai táncegyüttesek, zenekarok, hagyományőrző csoportok léptek fel és, adtak ízelítőt a Kárpát-medence sokszínű kultúrájából. A fellépő csoportok között volt az Eleki Román Hagyományőrző Néptáncegyüttes is.
Megszólaló: Bágy György, az Eleki Román Hagyományőrző Néptáncegyüttes vezetője.
– Az idén nyáron is megrendezték a Kétegyházi Pogácsafesztivált. A település ünnepe augusztus 9-11. között volt. Augusztus 10-én – a hagyományoknak megfelelően – román nemzetiségi napot tartottak. Sajnos csak kevés ilyen rendezvény van. A román nemzetiségi nap mellett csak a Román Ortodox Templom védőszentjének az ünnepe kínál alkalmat, hogy nagy számban összejöjjenek az emberek. A kétegyházi románok 1779 – ben építették és bízták Szent Mihály és Szent Gábriel Arkangyalok oltalmára templomukat. A békés településen, azóta minden év novemberében megünneplik templomuk Védőszentjeit. A helyiek több ilyen lehetőséget szeretnének.
Megszólaló: Ioan Litiu.
– Mircea Lucescu, a Koszovó és Litvánia elleni labdarúgó Nemzetek Ligája találkozókra készülő román válogatott szövetségi kapitánya megnevezte azokat a játékosokat akikre számít a szeptemberi összecsapásokon.
– Érdekességek a román labdarúgás múltjából c. sorozat: Mircea Lucescu a román válogatott új szövetségi kapitánya, aki 1981 és 1986 között már betöltötte a tisztséget. Vele jutott ki a román csapat az 1984-es franciaországi Európa-bajnokságra. Ő tette be első alkalommal a válogatotba Gheorghe Hagit és, több más újítás is kapcsolodik a nevéhez ebből az időszakbol, amikor az első mandátunát töltötte a válogatott élén.
– Népzenei adás: román táncok, énekek zenekarok és tánccsoportok előadásában.
Szerkesztő-műsorvezető: Bauer Adam
Augusztus 21., szerda:
– Hírek
– Népi kalendárium – Gabriela Nedelcu Păsărin, Román Regionális Rádió
„Romániát választom – száz pillanat a világtörténelemben” sorozat, Román Regionális Rádiótól
– Augusztus 21. a költők napja. Ebből az alkalomból a műsorban szerepel egy anyag a költőkről, szerzőkről, akiket életük nagy szerelmei ihlettek. A sorozat első része Ana Blandiana költőről szól.
Megszólaló: dr. Judit Călinescu, román lektor a Szegedi Juhász Gyula Pedagógiai Kar román tanszéken.
– Aktualitások a magyarországi román közösségről, filmestek, gasztronómiai fesztivál és a különböző közösségek találkozói.
– Nemzetközi és romániai eseménynaptár
– Szurkolók Klubja c. sportműsor: Az idei olimpiai játékok román érmeseiről.
Szerkesztő-műsorvezető: Bekán Anca Liana
Augusztus 22., csütörtök:
– Hírek.
-Válogatás az augusztus 22-én történt érdekesebb eseményekből:1456 augusztus 22-én vette kezdetén pl. Vlad Tepes havasalföldi fejedelem második uralkodása.
– Népi kalendárium: a tűz és a víz szerepe a népi hagyományokban.
Megszólaló: Gabriela Rusu-Pasarin
– A román bajnok, FCSB és a magyar bajnok, Ferencváros is fontos meccset játszik ma este a labdarúgó Európa-liga selejtező negyedik, utolsó fordulójában. A Ferencváros a bosnyák Borac Banja Luka együttesét fogadja Budapesten. A bukaresti csapat Ausztiában játszik a Linz csapatával. A csoportkör a tét.
– Megjelent a „Foaia Romaneasca” román hetilap új száma.
– „Egészen jó gyerek voltam én! Mindenki így gondolja, nem?
Nem szívesen csináltam én olyasmit, ami nekem rossz lett volna.” – írja az eleki Mokán Mihály a „Lókötők” című könyvében. Ma este könyvbemutató lesz az Eleki Könyvtárban. Az eseményen ott lesz Bágy György is, aki a szerző kortársa. Ő maga is átélte gyermekkorában azokat az élményeket, amelyekről olvashatunk Mokán Mihály könyvében.
Megszólaló: Bágy György.
– Heti jegyzet.
– Visarion Tuderici Atya 2011 óta szolgál a Magyarországi Román Ortodox Püspökségen. Előtte Romániában, Bihar megyei kolostorokban élt több évet.
Megszólaló: Visarion Tuderici Atya.
Szerkesztő-műsorvezető: Bauer Adam
Augusztus 23., péntek:
– Hírek
– Sport hírek
– Népi kalendárium – Gabriela Nedelcu Păsărin (Román Regionális Rádió)
– Augusztus 9-11. között a 16. alkalommal megrendezték a Pogácsa Fesztivált Kétegyházán. A kétegyházi Fesztivál számos programot kínált a falunak, míg augusztus 10-e a román nemzetiségi napra került sor.
Megszólaló: Florin Olteanu, ortodox kétegyházi pap
– Hat éve találkozik a román és a magyar mozi a határon, Szalontán. A Film Festival 6. kiadására kerül sor, amely augusztus 23-25 között zajlik Arany János emlékmúzeumban.
Szerkesztő-műsorvezető: László Anita
Augusztus 24., szombat:
– Hírek
– Az ortodox és a neoprotestáns egyházak vasárnapi programja.
– Népi kalendárium – Gabriela Rusu Păsărin, Román Regionális Rádió
– Nemzetközi és romániai eseménynaptár
– Interjú az augusztusban megrendezett zsákai és szentendrei üvegikonfestő táborokról. A tábor koordinátora Cosmin Pop, a zsákai román ortodox templom plébánosa volt.
Megszólaló: Cosmin Pop zsákai román ortodox lelkész.
– Riport a magyarországi Dobroda együttes hagyományos román népzenei. Az együttes 2007-ben alakult és fellépett a magyarországi román közösség több rendezvényén is
Megszólaló: Dumitrița Curteanu Nicu énekes
– Szurkolók Klubja c. sportműsor: Az idei olimpiai játékok román érmeseiről.
Szerkesztő-műsorvezető: Bekán Anca Liana
Augusztus 25., vasárnap:
– Vallásos műsor „In lumea credintei” címmel. – Pünkösd utáni 9. vasárnap.
– A vihar lecsendesítése. Az egyház és a hívő ember élete olyan, mint ezé a hajócskáé amely viharba került. Az időjárás változik. Gyakran nem látunk a sötétben, máskor a betegség, a fájdalom viharai nehezítik a haladást, vagy a kísértés, a félelem, a bizonytalanság teszi nehezebbé a célhoz érést.
– Pünkösd utáni 9. vasárnap evangéliumáról.
Megszólaló: Visarion Tuderici Atya, a Magyarországi Román Ortodox Püspökség titkára.
– Augusztus 3-án és 4-én rendezték meg a román baptista fúvószenekarok első fesztiválját Méhkeréken. A rendezvényt a méhkeréki Baptista Gyülekezet szervezte és, a kétnapos programban több Romániából érkezett fúvószenekar is szerepelt a Méhkerék Baptista Gyülekezet fúvószenekarával együtt.
Megszólaló: Emanuel Botoc, a Talposi baptista gyülekezet kórusvezetője, Petrica Cretu, Méhkeréki Baptista Gyülekezet lelkipásztora, Ionel Micula, a Beznea fúvószenekar karmestere, Gheorghe Ruja, a rendezvény Gheorghe Martin, a Méhkeréki Baptista Gyülekezet fúvószenekarának a karmestere.
Válogatás a héten elhangzott anyagainkból:
– „Halhatatlan hangok” sorozat: Magyarcsanád Önkormányzatának kezdeményezésére Svetozar Unc hagyatéka bekerül a település örökségébe. A román templom egykori kántora folklór énekes is volt. Az 1990-e években CD-je jelent meg. A rádió archívumából származó felvételek segítségével emlékeztük róla.
– Főzősorozat magyarországi román háziasszonyokkal. Interjú két battonyai és magyarcsanádi hölggyel arról, hogyan készítik a zakuszkát télire.
Megszólaló: Carmen Iepure Battonyáról, Delia Vădăsan Magyarcsanádról
– Heti jegyzet
Szerkesztő-műsorvezető: Bauer Adam
Román nemzetiségi műsor minden nap 16:00-tól a Nemzetiségi Rádió műsorán.
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.