Szlovák nemzetiségi műsor – 24. hét

A június 10-16. közötti adások tartalmából.
 

Június 10., hétfő:
– A szlovák nemzetiségi választások eredményei.
– Annyira rossz, amennyire csak lehet c. új előadással rész vett a Jelen/Lét Fesztiválon a Vertigo Szlovák Színház
– Történeteink a parkok padjain játszódnak, amik akarva-akaratlanul is a legkülönfélébb emberi beszélgetések tanúivá válnak. E beszélgetések közös nevezője, – eltekintve maguktól a padoktól -, az emberi kapcsolatok. Szeretetteljesek és kegyetlenek, örömtelik és fájdalmasak, de mindenekelőtt tökéletesen kiszámíthatatlanok. Amikor azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet…lehet
megsz: Csudai Viktor, a darab írója, Onodi Daniela, a Verigo igazgatója, Nagy András, rendező, Jókai Ági, színésznő
– Az Országos Szlovák Önkormányzat július 1-én Nézsán rendezte meg a hazai szlovákság legnagyobb ünnepét, a Magyarországi Szlovákok Napját. A magyarországi szlovák nemzetiségért végzett sokoldalú kiemelkedő munkájáért az Országos Szlovák Önkormányzat Közgyűlése Nemzetiségünkért díját Bán Imre gyuláné Zsuzsannának, Galgagutai szlovák tanárnak adományozta. Bán Zsuzsanna egyetemi éveit Szegeden töltötte, ahol 1979-ben szlovák-orosz szakon diplomázott. Galgagután kezdett tanítani. Munkája mellett folyamatosan képezte magát, és a galgagutai iskolát vezette. Szlovák nyelvet tanított Acsán és Vanyarcon, ahol az iskola igazgatóhelyetteseként is dolgozott. Napjainkban, nyugdíjazása után, a nézsai Mikszáth Kálmán Szlovák Nemzetiségi Általános Iskolában tanít. Az első választások óta tagja a helyi szlovák nemzetiségi önkormányzatnak, melynek több cikluson át volt az elnöke. Tagja a Nógrád Vármegye Szlovák Nemzetiségi Önkormányzatának, emellett a helyi Szlovák Klub vezetője és az Országos Szlovák Önkormányzat Magyarországi Szlovákokért Közhasznú Alapítványának kuratóriumi tagja.
megszólaló: Bán Imre Gyuláné

Szerkesztő – műsorvezető: Hrubonová Iveta

Június 11., kedd:
– Június 2-án rendezték meg a Bárka fesztivált Budapesten. Újbuda a főváros egyetlen szeglete, ahol 13 nemzetiség él és aktív. A nemzetiségek ünnepének így a kerületben nagy hagyománya van. Idén a fesztivál visszatér rég szeretett helyszínére, a Feneketlen-tóhoz, az Új Budai Parkszínpad köré. Délelőttől gyerekprogramokkal, táncházakkal, 8-féle kóstolóval, 15 kézműves programmal, több mint 20 zenés, néhol táncos fellépéssel ismerhette meg a közönség közelebbről a velünk élők kultúráit. A szlovák sátorban is sok érdekes program várta a látogatókat, mint az kiderül a mai színes riportösszeállításból is.
Megszólalók: Galda Levente, szervező, elnök, Szlovák Önk. Újbuda, Eleonóra Vancíková Kapasná, szlovákiai népdalénekes, Teodor Duchovič, harmonikaművész, Ján Hrtan, vajdasági mesterszakács, naiv festő, Zemenné Palecska Erika, elnök, Szlovák önkormányzat-Acsa.
– Rádiós dokumentum : Lásky jednej Kararínky
Mária Samuhelová összeállítása a szlovákiai Szent Katalin kolostorról, mely nevezetes zarándokhely is egyben. A kolostort az iskolai szünetekben lelkes fiatal műemlékvédők javítják, ásatásokat végeznek. Katarínka romjainál sok barátság köttetett, melyből később házasságok is születtek.

Szerkesztő – műsorvezető: Makai Ildikó

Június 12., szerda:
– Június 4-én átadták zártkörű megnyitóünnepség keretében A Nemzeti összetartozás hídját /gyalogos kötélhíd/ Sátoraljaújhelyen.
– A Miért szeretem a szlovák nyelvet, miért szeretem a Szlovákiát nemzetközi irodalmi verseny győztesei.
– Alapítványi bált szervezték szarvasi szlovák iskolában
– A sátoraljaújhelyi Szlovák – Magyar Kétnyelvű Ált. Iskolában szeptembertől 17 tanulóval többen lesznek, mivel a 14 távozó nyolcadikos helyére 31 elsős kerül. Az osztálykirándulások már javában zajlanak, pénteken pedig osztályozó értekezlet lesz…A nyári programokról Kuczik Júlia, aziskola igazgatója beszél.
– A szarvasi szlovák iskolában is készülnek a bizonyítványosztásra és a vakációra. A pedagógusok 5 héten keresztül tematikus hetek keretében foglalkoznak az alsótagozatos tanulókkal. A 42 nyolcadikos búcsúzik az iskolától, helyükre szeptemberben 33 elsős kerül. A tanév hivatalosan június 23-án, vasárnap zárul.
megsz: Wéberné Hanzó Teréz, igazgató
– „Kabelka” (Ridikül) című női magazin/szerk. Dózsa Zenta/, benne:
Közeledik június harmadik vasárnapja – az Apák Napja. Az Apák Napját nálunk 1994 óta ünnepeljük, ekkor indítottak mozgalmat az apák napja bevezetésére, ezért nálunk nincs még akkora hagyománya, mint az anyák napjának, de évről évre nő a népszerűsége.
megszólalók: Hollerné Racskó Erzsébet, Árgyelán Veronika, Frantisek Bendárik , Lubica Bednáriková, David Ambrózi

Szerkesztő – műsorvezető: Hrubonová Iveta

Június 13., csütörtök:
– A minél fiatalabb korban megkezdett szemléletformálás alapvető fontosságú, ezt segítik a Zöld Óvodák is, amelyekben a gyermekek életkoruknak megfelelő, élményekre és tapasztalatra épülő környezeti nevelést kapnak. Az Energiaügyi Minisztérium és a Belügyminisztérium által meghirdetett Zöld Óvoda címre pályázott a békéscsabai Kölcsey Utcai és Ligeti Sori Óvoda székhely óvodája is, amely második alkalommal kapta meg ezt a megtisztelő címet. A 72 éve működő intézményben folyamatosan folyik a szlovák nyelv „tanítása” kicsiknek, hiszen történelmi szlovákok lakta városban van…
– Studnicka/Forrás/ c. magazin a szlovák népi hagyományokról , pozsonyi anyag, mai téma a táplálkozás, szerkesztő: Jáger Andrea
Elterjedt tévhit, hogy a parasztok sok húst ettek. Ez nem igaz. Egy állat felneveléséhez nagyon sok idő és sok munka kell; legalább 1-2 év, mire egy állat megnő akkorára, hogy megérje levágni. Egyszerűen soha nem volt annyi állat, hogy minden nap húst, húsból készült ételt lehessen enni. Mivel régen nem voltak fagyasztók, sózással és füstöléssel is csak néhány hétig, pár hónapig és kizárólag a hideg, téli időszakban tudtak a húst tárolni.

Szerkesztő – műsorvezető: Hrubonová Iveta

Június 14., péntek:
Nemzetiségi hírek, programajánló
Július 5-én rendezik meg a Külhoni Szlovákok Ünnepét Pozsonyligetfaluban
Aktuális felhívások

Jövő héten véget ér a 2023/2024-es tanév. A békéscsabai diákok szlovák tantárgyi vetélkedőn elért sikereihez idén is hozzájárult az anyaországi vendégtanárok munkája. Ennek kapcsán hallhatnak egy beszélgetést a békéscsabai szlovák iskola vendégtanárával, a kassai Ján Pitonákkal.

Szerkesztő – műsorvezető: Makai Ildikó

Június 15., szombat:
Nemzetiségi hírek, programajánló
Aktuális felhívások

Ülésezett a Magyarországi Szlovákok Kutatóintézetének tudományos tanácsa. Az intézet holnaptól rendezi meg hagyományos nemzetközi kutató táborát Bükkszentkereszten- lapsz.

Július 6-án rendezik meg Bakonycsernyén a Magyarországi Szlovákok Napját. Az ünnepségen idén is átadják az OSzÖ Nemzetiségünkért – díját. A magyarországi Szlovákok Napját 2016-ban Máétraszentimrén rendezték meg. Ma felidézzük az ünnepség és a gasztroudvar hangulatát. Megszólalók: Kaszaláné Szabad Judit, Király Katalin, Herédi Monika, Kucsera Andrásné, Kesjár Mátyás, Aszódi Csaba András, Képes Gyöngyi, Molnár Anna, Nedeliczki Terézia, Papucekné Glück Márta

A Nemzetiségünkért díjat 2016-ban a nagytarcsai Galántai Györgyné vehette át. A vele készült portré-beszélgetés ismétlését hallhatják.

Interjú Nagy Ibolya koreográfussal, Tardosról, a Vörös Márvány táncegyüttes vezetőjével, aki szintén 2016-ban vehette át a Nemzetiségünkért díjat.

Az Ozvena Budapesti Szlovák kórus is elnyerte az OSZÖ legrangosabb díját, 2016-ban Mátraszentimrén. Az énekkarról annak vezetőjével Hollossy Tibornéval beszélgetünk

Szerkesztő – műsorvezető: Makai Ildikó

Június 16., szombat:
Annyira rossz, amennyire csak lehet c. új előadással rész vett a Jelen/Lét Fesztiválon a Vertigo Szlovák Színház
Történeteink a parkok padjain játszódnak, amik akarva-akaratlanul is a legkülönfélébb emberi beszélgetések tanúivá válnak. E beszélgetések közös nevezője, – eltekintve maguktól a padoktól -, az emberi kapcsolatok. Szeretetteljesek és kegyetlenek, örömtelik és fájdalmasak, de mindenekelőtt tökéletesen kiszámíthatatlanok. Amikor azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet…lehet

Június 2-án rendezték meg a Bárka fesztivált Budapesten. Újbuda a főváros egyetlen szeglete, ahol 13 nemzetiség él és aktív. A nemzetiségek ünnepének így a kerületben nagy hagyománya van. Idén a fesztivál visszatér rég szeretett helyszínére, a Feneketlen-tóhoz, az Új Budai Parkszínpad köré. Délelőttől gyerekprogramokkal, táncházakkal, 8-féle kóstolóval, 15 kézműves programmal, több mint 20 zenés, néhol táncos fellépéssel ismerhette meg a közönség közelebbről a velünk élők kultúráit. A szlovák sátorban is sok érdekes program várta a látogatókat, mint az kiderül a mai színes riportösszeállításból is.
Megszólalók: Galda Levente, szervező, elnök, Szlovák Önk. Újbuda, Eleonóra Vancíková Kapasná, szlovákiai népdalénekes, Teodor Duchovič, harmonikaművész, Ján Hrtan, vajdasági mesterszakács, naiv festő, Zemenné Palecska Erika, elnök, Szlovák önkormányzat-Acsa.

A sátoraljaújhelyi Szlovák – Magyar Kétnyelvű Ált. Iskolában szeptembertől 17 tanulóval többen lesznek, mivel a 14 távozó nyolcadikos helyére 31 elsős kerül. Az osztálykirándulások már javában zajlanak, pénteken pedig osztályozó értekezlet lesz…A nyári programokról Kuczik Júlia, aziskola igazgatója beszél.

A szarvasi szlovák iskolában is készülnek a bizonyítványosztásra és a vakációra. A pedagógusok 5 héten keresztül tematikus hetek keretében foglalkoznak az alsótagozatos tanulókkal. A 42 nyolcadikos búcsúzik az iskolától, helyükre szeptemberben 33 elsős kerül. A tanév hivatalosan június 23-án, vasárnap zárul.

A minél fiatalabb korban megkezdett szemléletformálás alapvető fontosságú, ezt segítik a Zöld Óvodák is, amelyekben a gyermekek életkoruknak megfelelő, élményekre és tapasztalatra épülő környezeti nevelést kapnak. Az Energiaügyi Minisztérium és a Belügyminisztérium által meghirdetett Zöld Óvoda címre pályázott a békéscsabai Kölcsey Utcai és Ligeti Sori Óvoda székhely óvodája is, amely második alkalommal kapta meg ezt a megtisztelő címet. A 72 éve működő intézményben folyamatosan folyik a szlovák nyelv „tanítása” kicsiknek, hiszen történelmi szlovákok lakta városban van…

Szerkesztő – műsorvezető: Hrubonová Iveta

Szlovák nemzetiségi műsor minden nap 18:00-tól az MR4 Nemzetiségi Rádió műsorán.

Tovább a műsoroldalra >>>

Olvasson tovább