A nagyecsedi Balogh Szilvia 2014-ben alakította meg a Emelkedő Csillagok Roma Nők Egyesületet, amelynek célja a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok integrációjának elősegítése, szociális, kulturális, oktatási tevékenységgel. Az egyesület munkájában kiemelt szerepet kap a közösségfejlesztés, a roma nép hagyományának, kultúrájának megőrzése.
Lukács Miklós idehaza, de külföldön is elismert cimbalomművész. Eddigi pályafutása során több neves klasszikus zenekarnak volt már a szólistája. Munkájáért többek között Prima- díjat illetve Erkel Ferenc-díjat is kapott. Miklós zenekara Cimbiózis Trió néven vált ismertté. Emellett tanít, mert a tehetséges fiatalok felkarolását fontosnak tartja.
Három szólamra minden hétköznap 12:03-tól az MR4 Nemzetiségi Rádió műsorán.
Szerkesztő-műsorvezető: Tótik Enikő
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.