Szlovén nemzetiségi műsor: Riport L. Bartha Évával (2. rész)

A február 12-i adás tartalmából.
 

Riport L. Bartha Évával (2. rész), akit először is arról kérdezünk, neki tényleg van-e fényképe édesapjáról, mert édesanyjának már nincs B. I. egykori határőr főhadnagyról, aki az 1950-es évek elején a magyar-jugoszláv határon teljesített szolgálatot. Édesanyja 1952-ben szülte meg – nyolcadikos kislányként – kislányukat, riportalanyunkat. A katonatiszt vállalta az apaságot, a gyereket és kiskorú szerelmét. Látogatta és segítette őket. Magyar megrendelésre az őrsparancsnokkal együtt állítólag kémkedni is jártak Jugoszláviába, a szóbeszéd szerint idővel a jugoszlávok (is) beszervezték őket. Fenti állítások dokumentumokkal nem támaszthatók alá, mert a katonai hírszerző tevékenység kutatását a biztonsági szolgálatok történeti levéltárában nemigen engedélyezik civil kutatók-kutakodók számára. A személyesen nem ismert édesapjával kapcsolatos információi többsége édesanyjától származik… A nagylánnyá cseperedett beszélgetőtársunk egyszer elment bálba Ritkaházára, nagymamája szülőfalujába. Egy ottani határőr fölkérte táncolni. Miután bemutatkoztak egymásnak, akkor még faluhelyen is dívott az ilyesmi, a fiatalember összevonta szemöldökét, tényleg?! Te vagy Bartha Éva?! Mondok neked valamit, fogta suttogóra és körülnézett, de ne mondd ám el senkinek! Akkor te vagy annak a tisztnek a lánya, akit ötvenháromban itt kint a határon agyonlőttek! Amikor át akart szökni a jugókhoz… Éva asszony még azt sem tudja, mikor és hol született az apja, nemhogy a mendemondák igazak-e. Pedig hetven-egynéhány évvel a háta mögött is szokatlanul sokat gondol Rá. Lehet, hogy nem is halt meg, ábrándozik. Javasoltuk, próbálkozzon a fönt említett levéltárban, mostanában már interneten keresztül is van lehetőség adatkérésre a közvetlen hozzátartozóknak. Édesapja nagy becsben tartott fényképét az áldott emlékű nagymamájától kapta… Édesanyjának is sokáig volt egy ilyen fotója régvolt szerelméről, de későbbi férje egyszer rábukkant valahol, és összetépte. Ennek fényében túlzásnak tűnik az anya kijelentése, hogy Évike kislánya nyugodtan jöhetett volna hozzá, a mostohaapjához és mostohatestvéreihez élni. Az érintett úgy emlékezik vissza, hogy szülőanyja egyetlenegy iskolai anyák napi ünnepségen sem vett részt. Biztos, hogy jól emlékezik, mert a csalódás beleégett kis szívébe-lelkébe. Nagymamája volt anyja helyett anyja ezeken a meghitt összejöveteleken is… Még ma is elszorul a szíve, hogy amikor első osztályos kislányként az ötvenes évek végén elkapta a veszélyes kanyarót, a nagyi expressz ajánlva küldött egy levelet a közeli kisvárosban élő lányának, jöjjön azonnal, mert lehet, hogy Évike meg fog halni. Türelmetlenül várták, csuklik el a már szintén nagymama hangja, de anyuka nem jött. Érkezett viszont, talán kárpótlásul, egy kétszáz forintos pénzes utalvány, amely nem a nagymamának lett címezve, hanem a papának. Közlemény híján utóbbi azt gondolhatta, bizonyára közelgő névnapja alkalmából kedveskedik neki a lánya, és elment a két piros Kossuth-bankóval a kocsmába… A leányanya 1953-ban távozott el a családi fészekből és amikor kora miatt már lehetett, férjhez ment. Új családjában éppen hat hónapos volt az ottani harmadik, amúgy Évikével együtt negyedik gyermeke, amikor lélekszakadva berontott hozzá sógora, és szuszogva hadarta, azonnal rohanjon a vasútállomásra, ha még élve szeretné látni férjét, akit elütött a vonat, amikor pótkocsis traktorával áthaladt a sorompó nélküli vasúti átjáróban. Férje egyik lába úgy összenyomódott, hogy húsz centivel rövidebb lett, mint a másik. A beteg láb kilenc évig volt derékig gipszben. Huszonnégy éves korában munkaképtelenné, rokkanttá vált a háromgyermekes apa… A vidéki nagymama megszánta hűtlen lányát, és többször is megpakolta táskáját igazi falusi tojással, sonkával, krumplival, káposztával és egyebekkel, majd buszra szálltak unokájával, mondván, megyünk Angélánk-hoz. Kezdetben két hatalmas masnival a hajában Évike is Angélánk-nak szólította ritkán látott édesanyját. A béketűrő Sztárá Mati azt sem tette szóvá lányának, hogy nem az kapja a családi pótlékot, aki neveli első gyermekét. A fagyos kapcsolat nem és nem akart olvadásnak indulni. Az áldott emlékű nagyszülők közben elhunytak. Valahogy a féltestvérek között sem alakultak ki igazi rokoni, a közös anyától való származás okán elvárható érzések. Némi lelki fölmelegedés anya és lánya között azóta tapasztalható, hogy a mama férje elhunyt. Ekkor már az anya és lánya is nyugdíjasok voltak… A nyolcvanas évei második felét taposó szülő mostanában többször megelégedésének ad hangot, miközben gyöngéden megfogja lánya kezét, ugye, milyen jó, drága Évikém, hogy végre egy kicsit közelebb kerültünk egymáshoz?! Persze, persze, anyu, mosolyog vissza az idős asszonyra, és elfelejti egy pillanatra, hogy mindig mások levetett ruháit kellett hordania, még ha azokat jószívű emberektől kapta is, növésben lévő iskolásként, mint valami ágrólszakadt kis veréb, négy-öt évig ugyanazt a viseltes iskolaköpenyt nyúzta, könyveit pedig még a három nagybátyja által hajdanán lestrapált táskaszerűségekben cipelte, jó okot szolgáltatva rosszindulatú kölykök gúnyolódásának. Persze, hogy jó, drága anyukám, persze, cuppant egyet az éltes hölgy homlokára, de most már mennem kell, mert indul a buszom és vár odahaza a családom.

Szlovén nemzetiségi műsor minden hétfőn 13:00-tól az MR4 Nemzetiségi Rádió műsorán.

Szerkesztő-műsorvezető: Mukics Ferenc

Tovább a műsoroldalra >>>

Borítókép: Mikrofon (Fotó: Pixabay)

Videó ajánló

Olvasson tovább