Román nemzetiségi műsor – 51. hét

A december 18-24. közötti adások tartalmából.
 

December 18., hétfő:
– Hírek
– Válogatás a december 18-án történt érdekesebb eseményekből.
– Népi kalendárium. – (Román Rádió)
– Összejött a francia-norvég álom döntő. Norvégia és Franciország csapatai játszottak vasárnap este a dán–norvég–svéd közös rendezésű olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokság fináléjában.
Megszólaló: Árgyelán Krisztián.
– Harmadik alkalommal rendezték meg, december 15-én, a gyulai román gimnáziumban a Gyermekszínjátszó Csoportok Fesztiválját. Kilend iskilai csoport vett részt az eseményen.
Megszólaló: dr. Czeglédiné Gurzó Mária, a gyulai gimnázium igazgatója és Siluan Atya, a Magyarországi Román Ortodox Egyház Püspöke.
– 2017-ben alakult meg a Magyarországi Románok Sakkegyesülete. Az elmúlt hat év tapasztalatairól beszél Kozma János, az egyesület elnöke.
Megszólaló: Kozma János.
– December 17-én, az Eleken tartott Mindenki Karácsonya elnevezésű rendezvényen fellépetek az Eleki Román Hagyományőrző Egyesület tagjai is, akik holnap, december 19-én, Gyulára is mennek, Eleki karácsonyi szokásokkal és dalokkal lépnek fel az Országos Román Önkormányzat Karácsonyi rendezvényén.
Megszólaló: Bágy György, Eleki Román Hagyományőrző Egyesület elnöke.
– Népzenei műsor „De dor si Drag” címmel. – (Zoe Fuicu -Temesvári Rádió)

Szerkesztő-műsorvezető: Bauer Adam

December 19., kedd:
– Hírek
– Sport hírek
– December 17-én, a kétegyházi Általános Iskola és Óvoda vezetősége emléktábla leleplezési ünnepséget szervezett a kétegyházi Román Egyházi Iskola megalakulásának 230. évfordulója alkalmából. A műsorban ünnepi beszédet mondott Borbély Erika, a Román Általános Iskola és Óvoda igazgatója, aki egyben a kétegyházi Román Önkormányzat elnöke is. Ezután Zombainé Szarka Mária, nyugdíjas tanárnő tartott előadást azokról a történelmi eseményekről, amelyek az első román iskola megnyitásához és működéséhez vezettek. A program végén Siluan atya, a Magyarországi Román Ortodox Egyház püspöke felszentelte az emléktáblát.
Megszólaló: Borbély Erika
– December 18-án, az eleki „Reibel Mihály” Művelődési Ház adott otthont a Magyarországi Románok Önkormányzata ünnepi ülésének, amelyen átadták a „Magyarországi Románokért” kitüntetéseket. A díjat olyan személyiségnek vagy csoportnak ítélik oda, amelynek tevékenységét a magyarországi román közösségnek szentelte. Idén három személyt jutalmaztak, a díjakat Kozma György elnök adta át. A díjak átadása előtt az eleki Általános Iskola diákjai karácsonyi verseket és román énekeket adtak elő. A „Magyarországi Románokért” kitüntetést a következőknek ajánlották fel: Mazsu Jenőné (Tanaszi Anna Júlianna), a Pocsaj Román Nemzetiségi Önkormányzat elnöke; Bágy György, eleki román néptáncos; valamint postumusz díjat kapott Roxin László, a Budapesti Román Egyesület volt elnöke, aki 2007-ben elhunyt.

Szerkesztő-műsorvezető: László Anita

December 20., szerda:
Hírek

Interjú a Méhkeréki Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola igazgatójával, aki idén ősszel új igazgatói megbízatást kapott. Megszólaló: Anna Ruzsa Martin

Népi kalendárium – Megszólaló: Gabriela Nedelcu Păsărin
Az elmúlt napokban a magyarországi romák körében lezajlott néhány esemény, kulturális rendezvények és énekversenyek, év végi köszöntők. Megszólaló: Maria Gurzău Czegédi, a gyulai román gimnázium igazgatója, Bágy György, a népművészet mestere, Siluan atya, a magyarországi román ortodox püspöke
Szurkolók Klubja c. műsor

Szerkesztő-műsorvezető: Bekán Anca Liana

December 21., csütörtök:
Népi kalendárium.

Karácsonyi ünnepséget tartottak az Országos Romám Önkormányzatnál is.
A kétegyházi Árgyelán Krisztián is rajthoz áll a 35. Szilveszteri Futógálán Békéscsabán, a Városi Sportcsarnoknál.
Megszólaló: Árgyelán Krisztián.

Megjelent a „Foaia Romaneasca” román hetilap új száma.
Heti jegyzet: Karácsonyi hangulatban.
Megszólaló: Edda Illyes 7.52. (Tudósítás: Edda Illyés)

A nemzetiségek napja alkalmából tartottak díszünnepséget december 19-én Kétsopronyban. A vármegyei és a helyi önkormányzat rendezvényén több kitüntetést is átadtak: a Békés-megyei román kötösségből, Táth János kapta a kitüntetést.

A rendezvényen a gyulai román iskola tanulói karácsonyi énekeket, kolindákat adtal elő.

A kitüntetett, Táth János 1973-tól 2003-ig a Magyarországi Románok Demokratikus Szövetségének volt az alkalmazottja. Jelenleg a sarkadi román nemzetiségi önkormányzat elnöke, tagja a MROÖ kulturális és ifjúsági bizottságának. Folyamatos kapcsolatot ápol az országon belüli és kívüli román közösségekkel. Szoros kapcsolatuk van a sarkadiaknak a békéscsabai románokkal is. Közös kiránduláson vettek részt 2022-ben is.
Megszólaló: Táth János.

Szerkesztő-műsorvezető: Bauer Adam

December 22., péntek:
Hírek
Sport hírek
Napi kalendárium
Tudósitás – Megjelent a 2024, Román kalendárium – Naptár. Ismét tartalmazza a legfontosabbak fotókrónikát és év eseményeket. A „Kalendárium” elején található kiemelt cikk a következő üzenettel érkezik: „Ne feledkezzünk meg őseinkről!”. A borítón Patkás Teodor portréja szerepel, aki 1934-ben elkészítette Méhkerék falu első monográfiáját.
Megszólaló: Éva Jova Simon
Tudósitás – A kolindák hagyományos román dalok. A magyarországi Román Országos Önkormányzatának udvarán az ország különböző román intézményekből és Romániábol is érkeztek vendégek a hagyományos Énekfesztiválon. Az év legszebb időszakát megelőző, hagyománnyá vált rendezvénye. Ebben az évben a következő csoportok vettek részt a kulturális programon: „Sânzienele si Feciorii Zărandului” Romániából, a gyulai „Pro Musica” kórus tagjai , a méhkeréki Ortodox Egyház kórusa, a méhkeréki Baptista templom, Monika Jánk Gombos, az eleki Hagyományőrző táncegyüttes.
A nap szentjei – Ebben a hónapban, december 22-én Mártír Szent Anasztáziára
emlékezünk.

Szerkesztő-műsorvezető: László Anita

December 24., vasárnap:

Kalendárium: Válogatás a decembet 24-én történt érdekesebb eseményekből.

A magyarországi románság egyik karácsonyi szokását, a turkajárást mutatjuk be. A kecskemaszkos báb, a turka, a hiedelmek szerint elűzi a gonoszt az új esztendőben. Ezt a szokást ma már, többnyire csak színpadon láthatjuk. A kétegyháziak, 2019-ben újjáélesztették a szokást. Az akkori csapat tagja volt Szelezsán Péter is, aki még gyerekkorából ismeri az öt évtizede még Kétegyházán is élő hagyományt.
Megszólaló: Szelezsán Péter
December 19-én az Országos Román Önkormányzat is tartott Karácsonyi ünnepséget. – 8.00. (tudósítás: László Anita)
A rendező, Mundruczó Kornél nagyapja, Cornel Mandrutau Atya volt, 1936-tól több évtizeden át, a Zsákai Román Ortodox Templom parókusa. A lelkésszel még az 1990-es években készített interjú magyar nyelvű fordításával lepte meg Karácsony alkalmával a rendezőt, Kozma Viktória.
Megszólaló: Kozma Viktória.
Beszélgetés Cornel Mandrutau Atyával, a Zsákai Román Ortodox Templom egykori parókusával.
Megszólaló: Cornel Mundrutau.
December 17-én ünnepelték Kétegyházán az első román felekezeti iskola megalakulásának 230. évfordulóját. Azon a helyen avattak emléktáblát ahol az első román iskola állt. 1793-ban a román ortodox egyház megszervezte és fenntartotta a kétegyházi gyerekek román felekezeti oktatását.
Megszólaló: Siluan Atya, a Magyarországi Román Ortodox Egyház püspöke, Florin Olteanu Atya, a kétegyházi temolom parókusa és Borbély Erika, az iskola igazgatója.

A méhkeréki „Miruna” Egyesület az idén is szervezett karácsonyi adománygyűjtést romániai szegény családok és idősotthonok részére. Méhkeréki fiatalok egy csoportja az idén Resicabányára vitte az összegyűlt adományokat.
Megszólaló: Siluán Atya, a Magyarországi Román Ortodox Egyház püspöke.

Népzenei műsor „De dor si drag” címmel: Karácsonyi dalok, kólindák.

Szerkesztő-műsorvezető: Bauer Adam

Román nemzetiségi műsor minden nap 16:00-tól a Nemzetiségi Rádió műsorán.

Tovább a műsoroldalra >>

Borítókép: pixabay

Olvasson tovább