November 20., hétfő:
– Hírek
– Sport aktualitások
– A „Culinaria Banatica” egy olyan temesvári gasztronómiai projekt, amelynek célja a bánáti konyha transzdiszciplináris szemléletének kialakítása, áthidalva a szakadékot a tudományos és gasztronómiai területek, valamint a nagyközönség, a helyiek és a turisták között. Közösségünk egyik közismert pedagógusa, Dr. Bucin Mihaela, a Szegedi Egyetem Román Tanszékének vezetője a projekt keretében előadást tartott Temesváron, november 10 én, egy legendás szegedi szakácskönyvről. Megszólaló: dr. Bucin Mihaela, Caius Ovidiu Mersa a házigazda, Eduard Dobre, Kolping Románia igazgatója és chef Florin Kiss, a szakács, aki az eseményen a kóstolókat készítette.
– Romániai és nemzetközi eseménynaptár
– A gyulai ”Nicolae Bălcescu” Román Gimnáziumban a közelmúltban hittanversenyt tartottak a Magyarországi Román Ortodox Egyházmegye és a gyulai Nicolae Bălcescu Román Gimnázium szervezésében. A rendezvényen több mint 130 diák és tanár vett részt több magyarországi kétnyelvű iskolából. Megszólaló: Siluan Atya, a Magyarországi Román Ortodox Egyház püspöke és Maria Gurzău Czegédi, román gimnázium igazgatója.
– Gyakori hibák a román nyelvben – sorozat Dr. Judit Călinescuval, a szegedi Juhász Gyula Pedagógiai Kar román nyelvtanárával.
Szerkesztő-műsorvezető: Bekán Anca Liana
November 21., kedd:
– Hírek
– Válogatás a november 21-én történt érdekesebb eseményekből.
– Népi kalendárium – (Román Rádió)
– Utolsó meccsét játsza ma a Román labdarúgó-válogatott az Európa-bajnoki selejtezősorozatban. A csapat, az „I” jelű csoportban szerepel és, ma este Svájc válogatottját fogadja. Románia és Svájc is kijutott az EB-re. A mai meccs tétje az első hely megszerzése a csoportban. A „G” jelű csoportbam már befejeződtek a küzdelmek: a magyar csapat lett a csoportelső.
– Bekán Anca gyüjteményének falvédőit is kiállították november 10-én Temesváron, ahol kolléganőnk beszélt a kiállított darabok történetéről. Gyűjteménét már sok helyen kiállították Magyarországon is.
Megszólaló: Bekán Anca.
– Magyaroszágon lépett fel a Világosi „Siriana Siria” Néptánccsoport, amely a Pusztaottlakai Románok Egyesületének a vendége volt, október 22-én, amikor az egyesület megalakulásának 45. éfvordulóját ünnepelték. Részletek a műsorból és, a néptáncsoport multáról és jelenéről Valentin Bot, a romániai település polgármestere, a táncsoprot egykori tagja is mesél.
Megszólaló: Valentin Bot.
– Érdekességek a román labdarúgás múltjából c. sorozat: Bemutatjuk Berkessy Elemért, aki 1905. június 20-án Nagyváradon látta meg a napvilágot. A helyi Nagyváradi AC-ban nevelkedett, majd több környékbeli csapatban szerepelt. Gyermekkorában gyakran nyaralt nagyszüleinél a Sebes-Körös mentén fekvő Csucsán, személyesen is ismerte Ady Endrét, aki „Kicsi csikómnak” nevezte őt.
– A keresztény-ortodox naptárban november 12-én a kegyes szentek az alexandriai, a nílusi remete és a bichigiu-i Nasaud Atanasie Todoran, a Mocodból származó Vasile, a zagrai Grigorie és a telciui Vasile szerepelnek. A Román Ortodox Egyház a 2023-as évet az idősez évének is nyilvánitotta. Ebből az alkalomból bemutatjuk Atanasie Todoránt, a legidősebb román szentet, aki 1763. május 10-én, 104 évesen halt mártírhalált, miután a habsburkok kivégezték több társával együtt, Szálva települése mellett, ahol az ortodox vallás védelmében tartott beszédet unitárius hitre tért határvédő egységek katonái előtt és, akik a beszéd hatására megtagadták az eskütételt.
Szerkesztő-műsorvezető: Bauer Adam
November 22., szerda:
– Hírek
– Népi kalendárium – Megszólaló: Gabriela Nedelcu Păsărin
– Interjú Siluan román ortodox püspökkel a november 17-én Gyulán megrendezett gyermekhittanversenyről. Megszólaló: Siluan Püspökatya,
– A battonyai Román Iskola és Román Óvoda „Lucian Magdu” és a temesvári 27. számú Középiskola – Temesvári 3. számú PP Óvoda között a múlt héten szimpózium formájában tartották meg az intézmények pedagógusainak találkozóját. Adelina Olteanu Sturza pedagógus mesél a határokon átnyúló szimpózium Multikulturális kapcsolatok című rendezvény tevékenységéről. Megszólaló: Adelina Olteanu Sturza, óvónő a román battonyai óvodába
– Szurkolók Klubja c. műsor
Szerkesztő-műsorvezető: Bekán Anca Liana
November 23., csütörtök:
– Hírek
– Sport hírek
– Napi kalendárium
– A nap szentjei – Ebben a hónapban, november 23-án Szent Amphilokoszra emlékezünk.
Megjelent a „Foaia Românească” román hetilap új száma
– Heti jegyzet – Megszólaló: Edda Illyés
– Tudósitás – November 17-én, a „Nicolae Bălcescu” Román Gimnázium, Általános Iskóla és Kollégium, együtt az Ortodox egyházzal, vallási versenyent szervezett. A versenyben résztvevő diákok külön csoportokban lettek beosztva, ahol szabadon válaathattak bibliai történetek közül. A vallási verseny sikeresen zárult, hiszen több mint 80 gyermek vett részt a román két tannyelvű általános iskólák közül.
Megszólaló: Siluan atya
Szerkesztő-műsorvezető: László Anita
November 24., péntek:
– Hírek
– Sport hírek
– Napi kalendárium
– Tudósitás – November 17-én, a „Nicolae Bălcescu” Román Gimnázium, Általános Iskóla és Kollégium, együtt az Ortodox egyházzal, vallási versenyent szervezett. A versenyben résztvevő diákok külön csoportokban lettek beosztva, ahol szabadon válaathattak bibliai történetek közül. A vallási verseny sikeresen zárult, hiszen több mint 80 gyermek vett részt a román két tannyelvű általános iskólák közül.
Megszólaló: Siluan atya – 10:02 (szerkesztő: László Anita) második rész
– A nap szentjei – Ebben a hónapban, november 24-én Szent I. Kelemen pápára emlékezünk.
Szerkesztő-műsorvezető: László Anita
November 25., szombat:
– A román ortodox és a neoprotestáns egyházak vasárnapi programja
– Romániai és nemzetközi eseménynaptár
– Népi kalendárium – Megszólaló: Gabriela Nedelcu Păsărin (Román Regionális Rádiótól)
– Hírek a magyarországi román közösségben
– Szurkolók Klubja c. műsor
Szerkesztő-műsorvezető: Bekán Anca Liana
November 26., vasárnap:
– Vallásos műsor „In lumea credintei” címmel. Ma van a Pünkösd utáni 30. vasarnap.
– A szegények megsegítésére biztat minket a mai nap evangéliuma.
– November 13-án volt Romániában, a Biblia Napja.
– Vallásos vetélkedő volt Gyulán, a román gimnáziumban.
Megszólaló: Siluan Atya, A Magyarországi Román Ortodox Egyház püspöke és dr. Ceglédiné Gurzó Mária, az iskola igaugatója.
– Bemutatjuk a Bukaresti Bibliát, azaz a Serban Cantacuzino támogatásával román nyelven megjelent Bibliát, amely az első nyomtatásban megjelent teljes román nyelvű Biblia-fordítás. Bukarestben adták ki 1688-ban. A fordításban a kor számos írástudója vett részt, köztük Radu és Şerban Greceanu.
Megszólaló: dr. Mihaela Bucin, a szegedi román tanszék vezetője, Kaupert Júlia.
– Válogatás a héten elhangzott anyagainkból.
– A „Culinaria Banatica” egy olyan temesvári gasztronómiai projekt, amelynek célja a bánáti konyha transzdiszciplináris szemléletének kialakítása, áthidalva a szakadékot a tudományos és gasztronómiai területek, valamint a nagyközönség, a helyiek és a turisták között. Közösségünk egyik közismert pedagógusa, Dr. Bucin Mihaela, a Szegedi Egyetem Román Tanszékének vezetője a projekt keretében előadást tartott Temesváron, november 10 én, egy legendás szegedi szakácskönyvről.
Megszólaló: dr. Bucin Mihaela, Caius Ovidiu Mersa a házigazda, Eduard Dobre, Kolping Románia igazgatója és chef Florin Kiss, szakács, aki az eseményen a kóstolókat készítette.
– Heti jegyzet.
Szerkesztő-műsorvezető: Bauer Adam
Román nemzetiségi műsor minden nap 16:00-tól a Nemzetiségi Rádió műsorán.
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.