Román nemzetiségi műsor – 37. hét

A szeptember 11-17. közötti adások tartalmából.
 

Szeptember 11., hétfő:
– Hírek, sporthírek
– Interjú Maria Gurzău Czeglédinével, a gyulai Román „Nicolae Bălcescu” Általános Iskola és Gimnázium igazgatójával, az oktatási intézmény új tanévének kezdetéről. Megszólaló: Maria Gurzău Czeglédi (Boka Tibor)
– Romániai és nemzetközi eseménynaptár
– Tudósítás a kulturális és politikai hírekről, valamint a magyarországi román és kétnyelvű iskolák tanulóinak létszámáról, ahol szeptember elseje óta 1008 diák tanul, de a magyarországi román óvodák jelenlegi helyzetéről is.
-Tudósítás az Istenszülő születésének ünnepéről, szeptember 8-án, a méhkereki Román Ortodox Templomban. Az istentisztelet után Siluan püspök egy kegyhelyet is felszentelt.
-Riport a gyulai „Szent Miklós” székesegyházban tartott főpapi istentiszteletről, szeptember 10-én, amelyen megidézték az 1822-ben gyulán született Teodor Papp jótevő, a román kultúra védőszentjének személyiségét és tetteit. Az istentisztelet után a papok és a hívek a gyulai ortodox temetőjébe mentek, ahol felszentelték Teodor Papp síremlékét, amelyet az Aradi Egyházmegye 100 évvel ezelőtt adományozott. Megszólaló: Siluan atya, a magyarországi Román Ortodox Egyházmegye püspöke és Timotei Seviciu aradi ortodox püspök
– ”Én Romániát választom”, a románok száz dala zenei rovat. A mai rovat témája a román népzene énekes Inna.

Szerkesztő-műsorvezető: Bekán Anca Liana

Szeptember 12., kedd:
– Hírek.
– Válogatás a szeprember 12-én történt érdekesebb eseményekből.
– Népi kalendárium.
– A román labdarúgó-válogatott ma este Bukarestben játszik EB selejtezőt Koszovóval. Szombaton 1-1-et játszott a csapat Izraellel.
– Pénteken (szeptember 15-én) lesz a Pusztaottlakai Román Ortodox Templom védőszentjének az ünnepe. A Püspöki Szent Litutgia tíz órakkor kezdődik. Bemutatjuk a tempom történetét.
Megszólaló: Calinic Covaci Atya, a templom parókusa.
– A településen 2013-óta van egy máramarosi stílusban épített fatemplom is.
Megszólaló: Calinic Covaci Atya.
– Teodor Pappra (mecénás, aki „vagyonát népe kultúrájának oltárára helyezte”)
emlékeztek meg szeptember 10-én Gyulán. Püspöki Szent Liturgia volt a „Szent Miklós” Katedrálisban. Timotei Atya, aradi érsek is részt vett az ünnepségen.
Megszólaló: Timotei Seviciu, adari ortodox érsek.
– Fölényes győzelemmel folytatta a férfi labdarúgó NB III Dél-Keleti csoportját a békéscsabai focicsapat. Hét forduló után az első helyen van a csapat, de a jó szereplés ellenére is, a szurkolók inkább a magasabb osztályban játszó kézilabdázók és röplabdázók meccseit látogatják.
Megszólaló: Szelezsán Péter.
– A Gyulai Várkertben lesz szeptember 16-án az Országos Román Gasztronómia Fesztivált. Az Országos Román Nemzetiségi Önkormányzat rendezvényére Elekről és Kétegyházáról is mennek csapatok. Ott lesz az Eleki Román Hagyományőrző Egyesület és a Kétegyházi Román Egyesület is.
Megszólaló: Bágy György, Grósz György

Szerkesztő-műsorvezető: Bauer Adam

Szeptember 13., szerda:
– Hírek és sporthírek
– Aktualitások a gyulai Nicolae Bălcescu Román Gimnáziumról. Megszólaló: Livia Stăvaru – román tanár, Diana Bogdan tanár, valamint a középiskolás diákok mesélnek nyári tábori élményeikről.
– Romániai és nemzetközi eseménynaptár
– ”Én Romániát választom”, a románok száz személyiséget. A mai rovat témája Aurel Vlaicu román mérnök, feltaláló, a repülés egyik úttörője. (Román Regionális Rádiótól)
– Szurkolók Klubja című spoort műsor

Szerkesztő-műsorvezető: Bekán Anca Liana

Szeptember 14., csütörtök:
– Hírek
– Szeptember 14. az év 257. napja a Gergely-naptár szerint. 108 nap van még 2023-ból. Válogatás az augusztus 14-én történt érdekesebb eseményekből
– Ma van a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepe. A Szent Keresztet Szent Ilona találta meg a 4. században. A legendás történet szerint Nagy Konstantin császár édesanyja kiásatta a keresztmaradványokat a Kálvária földjéből.
– Grósz György, a Kétegyházi Román Kulturális Egyesület elnöke az idén nyáron is szervezett zarándokutat Romániába az egyesület tagjai számára. A „Doina Bihorului Náptáncegyüttes vezetőjeként sok fellépésen is részt vett valamint, tánctáborokat is szervezett a magyarországi román fiatalok részére. Romániában is voltak tánctáborban.
Megszólaló: Grósz György.
– Szeptember 19-én kezdődik a Bajnokok Ligája 2023/2024-es idénye. Már az első napon kemény meccsek lesznek. Az első foduló második játéknapján (szeptember 20-án) újabb nyolc meccset láthatunk.
– Megjelent a „Foaia Romaneasca” román hetilap új száma.
– Heti jegyzet.
Megszólaló: Edda Illyes
– A Doina Bihorului Együttes, az Eleki Román Hagyonányőrző Néptánc Egyesület és, a többi magyarországi román táncegyüttes is fellép szombaton Gyulán, a Román Gasztronómiai Fesztiválon. Sok résztvevőt várnak az eseményre a szervezők. 2018-ban a romániai Nagylakról is volt csapat a főzőversenyen.
Megszólaló: Bandula János és a nagyaki csapat tagjai.

Szerkesztő-műsorvezető: Bauer Adam

Szeptember 15., péntek:
– Hírek
– Sport hírek
– Napi kalendárium
– Interjú Cseke Gurzó Irina óvónővel, aki 2023. szeptember 1-jén kezdett dolgozni a ketegyházi román óvodában. Az interjúban Irina, elmondja, hogyan döntött úgy, hogy ezt a pályát választja, és milyen egy nap a nemzetiségi óvódában.
Megszólaló: Cseke Gurzó Irina
– A nap szentjei – Ebben a hónapban, szeptember 15-én Mártír Szent Porfüriosz emlékezünk.

Szerkesztő-műsorvezető: Bauer Adam

Szeptember 16., szombat:
– Hírek
– Népi kalendárium – Gabriela Nedelcu Păsărin (Román Regionális Rádió)
– Interjú Szücsné Jóva Genovéva óvónővel, aki 2023. szeptember 1-jén kezdett dolgozni a ketegyházi román óvodában. Az interjúban Irina, elmondja, hogyan döntött úgy, hogy ezt a pályát választja, és milyen egy nap a nemzetiségi óvódában.
Megszólaló: Szücsné Jóva Genovéva (szerkesztő: László Anita)
– Szurkolók Klubja c. sportműsor: a sporthírek világáról
– Az ortodox istentiszteletek menetrendje

Szerkesztő-műsorvezető: László Anita

Szeptember 17., vasárnap:
Vallásos műsor „In lumea credinței” címmel. – Ma van a Szent Kereszt Felmagasztalása utáni első vasárnap. Szent Kereszt Felmagasztalása ünnepe minden év szeptember 14-én van.

A mai vasárnap evangéliuma: Krisztus követése. Megszólaló: Bekan Aurel, a Magyarcsanádi Román Ortodox Templom parókusa

Kövessük az Urat. – A Baptista Egyház üzenete. Megszólaló: Petrică Crețu, a Méhkeréki Baptista Gyülekezet lelkipásztora.

Teodor Pappra (mecénás, aki „vagyonát népe kultúrájának oltárára helyezte”)
emlékeztek meg szeptember 10-én Gyulán. Püspöki Szent Liturgia volt a „Szent Miklós” Katedrálisban. Timotei Atya, aradi érsek is részt vett az ünnepségen.
Megszólaló: Timotei Seviciu, aradi ortodox érsek, Siluan Atya, a Magyarországi Román Ortodox Egyház püspöke.

Romániai és nemzetközi eseménynaptár – (tudósítás: Bauer Ádám)

Válogatás a héten elhangzott anyagainkból. (blokk szerk.: Bekán Anca)
Heti jegyzet (Megszólaló: Edda Illyés)
Interjú Maria Gurzău Czeglédinével, a gyulai Román „Nicolae Bălcescu” Általános Iskola és Gimnázium igazgatójával, az oktatási intézmény új tanévének kezdetéről. Megszólaló: Maria Gurzău Czeglédi (Boka Tibor)

Szerkesztő-műsorvezető: Bekán Anca Liana

Román nemzetiségi műsor minden nap 16:00-tól a Nemzetiségi Rádió műsorán.

Tovább a műsoroldalra >>

Olvasson tovább