Július 17., hétfő:
– Hírek
– Népi gyógymódok és hiedelmek – a rovat témája, a (Heracleum sphondylium), más néven „medve mancsa” vagy „a föld keresztje”, az Apiaceae családból származó növény, amelyet a fitoterápiás szakemberek igazi „román ginzengnek” tartanak, a szervezetre gyakorolt számos előnye miatt. Megszólaló: Gabriela Nedelcu Păsărin
– Romániai és nemzetközi eseménynaptár
– Egy romániai egyetemistákból és kutatókból álló csoport, amely a határon túli román kisebbség tanulmányozásával foglalkozik, a múlt héten először járt a magyarországi román közösség körében. (Megszólaló: Radu Carp tanár, a Bukaresti Egyetem politikatudományi karáról )
– Gyulán, Román Ortodox Katedralis és a püspöki székesegyház közelében július 14-én, pénteken került sor a Városháza által egy európai projekt keretében megvalósított „Gyermekjátszóház” ünnepélyes megnyitójára. A rendezvényt Görgényi Ernő polgármester nyitotta meg, aki beszélt a város e turisztikai és oktatási céljának fontosságáról és céljairól, amelyet az Európai Unió közös projektje révén valósítottak meg, az önkormányzattal közösen. (Megszólaló: Siluan gyulai püspök atyát, a Magyarországi Román Ortodox Egyházmegye főpásztorát)
– Hetvenkét diák részvételével immáron negyedik alkalommal rendezték meg az Országos Román Hagyományőrző és Néptánctábort Gyulán, a román kulturális központban, illetve a Nicolae Bălcescu Román Gimnázium, Általános Iskola és Kollégiumban, július 10 és15 között. A táboron tartó program középpontjában a tánc állt, de amellett a kapcsolódó néprajzi tradíciók is kiemelt szerepet kaptak.
(Megszólaló: Gheorghe Cozma, Magyarországi Románok Országos Önkormányzata (MROÖ) elnőke)
Szerkesztő-műsorvezető: Bekán Anca Liana
Július 18., kedd:
– Hírek.
– Válogatás a július 18-án történt érdekesebb eseményekből.
– Népi kalendárium.
– Madagaszkári válogatott játékossal erősített a nyaron a Dinamo Bukarest focicsapata.
– A héten lesz a sakk világnapja (július 20.) A sakktáblán sok olyan dolgot megtanulhatnak, amire az életben is szükségük lehet, mondja Rodel Ruja, aradi sakkedző.
Megszólaló: Rodel Ruja.
– A Békés Megyei Népművészeti Egyesület és a Békés Megye Népművészetéért Alapítvány 1989 óta szervez nyári népművészeti táborokat, melyeket az idén 34. alkalommal valósít meg. Július elején Bekán Anca is részt vett az egyik tábor munkájában.
Megszólaló: Bekán Anca.
– Érdekességek a román labdarúgás múltjából c. sorozat. Az első román focisták a francia bajnokságban. Alexandru Elek Schwartz szülővárosa, Recas közelében kezdett játszani, Temesváron. Később több francia csapat játékosa is volt: FC Hyères (1932–1934), AS Cannes (1934–36), Strasbourg (1936–38) és Red Star Olympique (1938–39).
– Pünkösd utáni 6. vasárnap (július 16.) a IV. Egyetemes Zsinat atáinak az emléke. 1054. július 16-a a katolikus egyház kettészakadása.
– Több mint harminc éven át Eleken rendezték meg a Békés Megyei Nemzetisági Klubok találkozóját. Hagyományos eleki rendezvények felidézése.
Megszólaló: Árgyelán Erzsébet, a Művelődési ház volt igazgatója, kétegyházi román vendégek….
Szerkesztő-műsorvezető: Bauer Adam
Július 19., szerda:
– Hírek
– Sport hírek
– Napi kalendárium
– Interjú Mária Furnea aradi plasztikai művésszel, aki részt vesz a Kétegyházi alkotó és festőtáborban.Mint minden évben, romániai és magyarországi művészek vesznek részt, akik egyedi alkotásokat készítenek.
Megszólaló: Mária Furnea
– Szurkolók Klubja c. sportműsor: a sporthírek világáról
Szerkesztő-műsorvezető: László Anita
Július 20., csütörtök:
Hírek
Heti jegyzet –a rovat témája a Békés Megyei Népművészeti Egyesület és a az egyesület táborai, amelyeken idén nyáron, július és augusztus holnapban, mintegy 500 ember vesz részt, népi iparművészek, kézművesek vagy egyszerű, a művészetért rajongó emberek.
Romániai és nemzetközi eseménynaptár
Lapszemle a ”Foaia românească” hetilap új számának tartalmáról
43. alkalommal rendezték meg Kétegyházán a Nemzetközi alkotótábort. A művésztoborzó programnak az AASZC Kétegyházi Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium adott otthont. A művészek többek között Gyuláról, Aradról és Belényesből is érkeztek, hogy együtt alkossanak a két hét alatt. A táborban sokszínű munkákkal lehetett találkozni, az érdeklődők ezen a héten pénteken meg is tekinthetik az alkotásokat, tábor ugyanis a műveket felvonultató kiállítással zárul. (Megszólaló: Megyeri Valeria, tabor vezető, Maria Furnea, festőművesz Aradról, Victor Hotean, alkótó Belényesből)
Szerkesztő-műsorvezető: Bekán Anca Liana
Július 21., péntek:
– Hírek.
– Válogatás a július 21-én történt érdekesebb eseményekből.
– Népi kalendárium.
– A román és a magyar bajnokcsapat is elbukott a BL-selejtező első körében: A Farul Constanta a moldvai bajnok ellen esett ki, a Ferencvárost a feröeri bajnokság győztese, a Klaksvík búcsúztatta.
– A szegedi Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtárban július végéig látogatható a „Covidella Szegeden” c. kiállítás. A tárlatott a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozat keretében nyították meg, Kiss Adél grafikus, az alkotó jelenlétében. A „Covidella Szegeden” c. kiállítás főszereplője a nagy sikerű facebook-sorozat hősnője, aki több más város után most Szegedre jött.
Kiss Adél a Szegedi Román Kulturális Egyesület meghívására hozza el műveit Szegedre.
Megszólaló: Kreszta István, a Szegedi Román Kulturális Egyesület elnöke.
– Meghalt Papp László, méhkeréki táncos. Papp László 1962. szeptember 11-én született egy méhkeréki román családban, ahol generációról generációra őrizték a helyi népszokást. 1995-ben jelent meg „D-ar veni primavara” című kazettája, amelyen népdalokat énekel. A kazetta megjelenése alkalmával készített beszélgetéssel emlékezünk Papp László táncosra, szólóénekesre.
Megszólaló: Papp László.
– A Gyulai Román Ortodox Katedrálisban is megemlékeztek tegnap Szent Illés prófétaról.
– Románia gasztronómiája: moldvai finomságok.
Szerkesztő-műsorvezető: Bauer Adam
Július 22., szombat:
– Hírek
– Napi kalendárium
– Népi kalendárium – Gabriela Nedelcu Păsărin
– Szurkolók Klubja c. sportműsor: a sporthírek világáról
– Az ortodox istentiszteletek menetrendje
Szerkesztő-műsorvezető: László Anita
Július 23., vasárnap:
– Vallásos műsor „In lumea credintei” címmel. – Pükösd után hetedik vasárnap
– Pünkösd után hetedik vasárnap evangéliuma két vak és egy néma meggyógyításáról szól.
– N. D. Walsch –, amikor úgy érezte, élete kudarcba fullad, elhatározta, hogy levelet ír Istennek. Bemutattjuk Neale Donald Walsch, „Beszélgetések Istennel” c. könyvét.
– A Gyulai Román Ortodox Katedrálisban is megemlékeztek július 20-án Szent Illés prófétaról.
– 111 éve született Cornel Mandrutau, a zsákai Román Ortodox Teplom egykori lelkésze, aki 1936-tól, több évtizeden át, szolgált Zsáka mellett több Bihar-megyei településen is.
– Válogatás a héten elhangzott anyagainkból.
– Heti jegyzet – a Békés Megyei Népművészeti Egyesület táboraiban, július és augusztus holnapban, mintegy 500 ember vesz részt.
– Hetvenkét diák részvételével immáron negyedik alkalommal rendezték meg az Országos Román Hagyományőrző és Néptánctábort Gyulán, a román kulturális központban, július 10 és 15 között.
– 43. alkalommal rendezték meg Kétegyházán a Nemzetközi alkotótábort. A művésztoborzó programnak az AASZC Kétegyházi Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium adott otthont. A művészek többek között Gyuláról, Aradról és Belényesből is érkeztek, hogy együtt alkossanak a két hét alatt.
Szerkesztő-műsorvezető: Bauer Adam
Román nemzetiségi műsor minden nap 16:00-tól a Nemzetiségi Rádió műsorán.
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.