Román nemzetiségi műsor – 12. hét

A március 20-26. közötti adások tartalmából.
 

Március 20., hétfő:
– Hírek.
– Válogatás a március 20-án történt érdekesebb eseményekből.
A héten kezdődik a 2024-es németországi Európa-bajnokság selejtezője. A mérkőzéseket 2023. márciusa és novembere között játsszák. Az első játéknap március 23-25. lesz. A román válogatott az I csoportban van Svájccal, Koszovóval, Fehéroroszországgal, Izraellel és Andorrával. A szurkolók szerint ez nem nehéz csoport.
Megszólaló: Szelezsán Péter.
– Március 12.én volt a nagyböjt második vasárnapja. Ezen a vasárnapon Püspüki Szent Liturgia volt a Méhkeréki Román Ortodox Templomban, ahol Ionut Negrau Atya, a templom parókusa kezdeményezére, a Szent Liturgia után, elősadást is tartottak a böjt fontosságáról. A nagyböji időszakában, minden vasárnap tartanak egy-egy előadást.
Megszólaló: Ionut Negrau Atya, a Méhkeréki Román Ortodox Templomban parókusa és Siluan Atya, a MROE püspöke.
– Bemutatjuk Tadei Atyát, a Vitovnita kolostor egykori apátját, akinek az egyik, böjtről szóló, idézetével kezdtük a mai adást. A Vitovnica kolostor egy szerb ortodox kolostor, amelyet a Szűzanya mennybemenetelének szenteltek
– Az Aradi „Vasile Goldis” Nyugati Egyetem pedagógusokbol álló delegációja látogatott Gyulára március 17-én. A vendégek felkeresték a Szent Miklós Katedrálist is.
– Népzenei műsor „De dor si drag” címmel.

Szerkesztő-műsorvezető: Bauer Adam

Március 21., kedd:
– Hírek
– Válogatás a március 21-én történt érdekesebb eseményekből.
– Sporthírek: Március 5-én a Báhreini Nagydíjjal elkezdődött a Forma-1-es szezon. A Forma-1 idei második futamán is a Red Bull fölényét láthattuk. Kettös Red Bull-gyözelmet hozott a Szaúdí Nagydíj.
Megszólaló: Kimpián Péter.
– Március 19-én, a nagyböjt harmadik vasárnapján, amikor a Keresztet ünnepeltük Püspöki Szent Liturghia volt a Körösszakáli Román Ortodox Templomban.
Megszólaló: Siluán Atya, a Magyarországi Román Ortodox Egyház Püspöke és Iulian Lenghel, a köröszsakáli templom parókusa.
– A nagyböjt ideje alatt, minden vasárnap konferenciákat tartanak a Méhkeréki Temlomban. Március 12-én, az első összejövetel témája maga a nagyböjt volt. Az előadást Visarion Tuderici Atya tartotta.
Megszólaló: Visarion Tuderici.
– A böjtölésnek számos fajtája és célja van. Nemcsak az évszázados gyakorlatra visszatekintő és meggyőződésből tartott vallási böjtről, hanem a böjt jótékony hatásáról is hallhattak a konferencia résztvevői. Az előadás felvétele.
Megszólaló: Visarion Tuderici.
– Érdekességek a román labdarúgás múltjából c. sorozat: 1952. március 22-én született Doru Niculae, az 1970-es évek román labdarúgásának egyik jelentős alakja.
– Hat éve alakult meg a Magyarországi Románok Sakk – Egyesülete (MRSE). A Megszólaló: Kozma János, az egyesület elnöke.

Szerkesztő-műsorvezető: Bauer Adam

Március 22., szerda:
– Kulturális, politikai és sporthírek
– Romániai és nemzetközi eseménynaptár
– Szurkolók Klubja c. sportműsor: Ezen a héten kezdődik a 2024-es németországi Európa-bajnokság selejtezője. A román válogatott az I csoportban van Svájccal, Koszovóval, Fehéroroszországgal, Izraellel és Andorrával. A szurkolók szerint ez nem nehéz csoport. Békéscsabai sporteseményekre: a női kézilabda csapat, a labdarúgó csapat és a női röplabda csapat meccseire rendszeresen járnak kétegyházi szurkolók is. A 2021-ben felállított csúcsot is megdöntötte tavaly Árgyelán Krisztián, a Kétegyházi Román Nemzetiségi Általános Iskola tanára, aki évek óta rendszeres résztvevője a maratoni és félmaratoni versenyeknek. Idei tervei között az is szerepel, hogy rajthoz álljon májusban az Ultrabalatonon, Magyarország legnépesebb tömegsportrendezvényén. Megszólaló: Szelezsán Péter, az Eleki Román nemzetiségi Iskila igazgatója, Árgyelán Krisztián, a kétegyházi Román nemzetiségi Iskola tanára.
– Riport a 3 aradi oktatási intézmény és a gyulai „Nicolae Bălcescu” Román Gimnázium, valamint a Magyarországi Román Ortodox Egyházmegye közötti partnerség újraindítása. Megszólaló: Pr. Prof. Vasile Pop Aradról, Siluan főtisztelendő atya, a magyarországi romák püspöke, Maria Gurzău Czeglédi, a gyulai román gimnázium igazgatója és Claudia Tărniceriu, az aradi Vasile Goldis Egyetemi Kollégium igazgatója.
– Néhány információ a gyulai Nicolae Bălcescu Román Gimnázium diákhétről, a Költészet és a Víz Napjáról. És egy interjú az intézmény igazgatójával, Maria Gurzău Czeglédi, az „iskolarádió” fontosságáról és szerepéről az oktatási intézményben. Megszólaló: Maria Gurzău Czegledi, a gyulai román gimnázium igazgatója, valamint a tanárok és a középiskolás diákok beszélnek.

Szerkesztő-műsorvezető: Bekán Anca Liana

Március 23., csütörtök:
– Hírek
– Népi kalendárium – Gabriela Nedelcu Păsărin (Román Regionális Rádió)
– Heti jegyzet – a rovat témája a közelmúltbeli naptári ünnepekről és azok jelentőségéről. (Megszólaló: Edda Illyés)
– Romániai és nemzetközi eseménynaptár
– Lapszemle ”A Foaia românească” hetilap új számának tartalmáról
– Interjú a magyarcsanádi Denisa Tamassal, egy fiatal gimnazista lánnyal, aki idén érettségizik a makói József Attila Gimnáziumban és román nyelvtanár szeretne lenni. (Megszólaló: Denisa Tămaș)
– A jövevényszavak román nyelvre gyakorolt hatásáról beszél dr. Judith Calinescu, a szegedi román tanszék lektora. (Megszólaló: dr. Judith Călinescu)

Szerkesztő-műsorvezető: Bekán Anca Liana

Március 24., péntek:
– Hírek
– Sport hírek
– Népi kalendárium – Gabriela Nedelcu Păsărin (Román Regionális Rádió)
– Napi kalendárium
– Románia Szegedi Főkonzulátusa tegnap rendezte meg a „Tavaszi ünnepek” című hagyományos programját. Az eseményen részt vettek a „Juhász Gyula” Tanárképző Főiskola román tanszékének hallgatói is, akik műsorukban bemutatták a hazai román nemzetiségi irodalom legfontosabb képviselőit, valamint előadtak egy elképzelt levelezést két jelentős gyulai személyiség részéről: Gheorghe és Constantin Pomut testvérek fiktív, de életrajzi elemekkel átszőtt levelezését. A rendezvényen részt vettek a Temesvári Művészeti – Gimnázium diákjai is, akik bemutatták az általuk készített munkákat.
Megszólaló: Daniel Banu, főkonzul, Șerban Lavinia, román tanár
– A nap szentjei – Örömhírvétel előünnepe. Szent Zakariás, Szent Arthémiosz thesszalonikai püspök ünneplése.

Szerkesztő-műsorvezető: László Anita

Március 26., vasárnap:
– Vallásos műsor „In lumea credintei” címmel. Ma van a nagyböjt negyedik vasárnapja.
– A mai vasárnap evangéliuma: Egy megszállott ifjú meggyógyítása.
Megszólaló: Magyar Máriusz Atya, a Budapesti Román Ortodox Kápolna parókusa
– Az újjászületésről beszél Füstös Gyula, a Kétegyházi Baptista Gyülekezet lelkipásztora a Baptista egyház mai üzenetében.
Megszólaló: Füstör Gyula.
– A nagybőjt minden vasárnapján a Szent Liturgia után – előadások vannak a Méhkeréki Román Ortodox Templomban. Az elmúlt vasárnap, nagyböjt 3. vasárnapján Florin Orleanu Atya beszélt a gyónás fontosságáról.
Megszólaló: Florin Olteanu, a Kétegyházi Román Ortodox Templom parókusa.
Válogatás a héten elhangzott anyagainkból:
– Heti jegyzet – a rovat témája a közelmúltbeli naptári ünnepekről és azok jelentőségéről. – (Megszólaló: Edda Illyés)
– Beszélgetés Czeglédiné Gurzó Máriaval, a gyulai román gimnázium igazgatója az “iskolarádió” fontosságáról és szerepéről az oktatási intézményben. Megszólaló: Maria Gurzău Czegledi
– Interjú a magyarcsanádi Denisa Tamassal, egy fiatal gimnazista lánnyal, aki idén érettségizik a makói József Attila Gimnáziumban és román nyelvtanár szeretne lenni. (Megszólaló: Denisa Tămaș)
– Románia Szegedi Főkonzulátusa az idén is megrendezte a „Tavaszi ünnepek” című hagyományos programját. Az eseményen részt vettek a „Juhász Gyula” Tanárképző Főiskola román tanszékének hallgatói is, akik műsorukban bemutatták a hazai román nemzetiségi irodalom legfontosabb képviselőit.
Megszólaló: Daniel Banu főkonzul, Șerban Lavinia – román tanár

Szerkesztő-műsorvezető: Bauer Adam

Román nemzetiségi műsor minden nap 16:00-tól a Nemzetiségi Rádió műsorán.

Tovább a műsoroldalra >>

Olvasson tovább