Riport Pénzes Tibornéval (2. rész), Riport Pénzes Tibornéval (2. rész), akivel folytatjuk a régimódi történeteink mesélését. Az általános iskolában utolérte a nálánál egy évvel idősebb nővérét, akinek sehogy sem fűlt a foga az iskolába járáshoz, nehézkesen ment neki a tanulás is, és a végén, év végén, beütött a krach. Osztályt kellett ismételnie. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy kishúgának vágott az esze, mint a beretva, azonos osztályba kerülve mindenben segített nővérének, aki idővel teljesen belesimult az osztálytársak nagy átlagába, problémamentes tanulóvá vált, onnantól semmi bukdácsolás… A gyengébb fizikumú, de jobb eszű húgocskának a sok nyolcadikost pátyolgató, a falu már-már legendás hírű iskolaigazgatója, Gáspár Karcsi bácsi azt javasolta, lehetőleg a szentgotthárdi gimnáziumba jelentkezzen, a képességeivel nem lesz semmi baj. A nehéz munkával járó szakmákat mindenképp kerülje el. Így lett, bár előtte a hét főt számláló család olyan Móricz-féle Hét krajcár-hangulatot idézően keresgélte a megoldást, vajon mi a bánatból fogják majd fizetni a kollégiumi díjat, mert hiába alkottak nagycsaládot, akkoriban nem voltak mindenféle támogatások, mint manapság. Falujában buszjáratoknak még híre-hamva sem volt. Az empatikus igazgató bácsi még azt is megsúgta neki, kislányom, ne mondd senkinek ott a városban, hogy édesapád jól beszél németül, mert a szomszéd faluból épp abban az évben, amikor te elsős lettél, vagy száz német anyanyelvű embert internáltak Németországba. De azt se nagyon hangoztasd, hogy otthon szlovénul beszéltek, mert a magunk fajtáját, biztosan hallottad már magad is, pár éve kitelepítették a hortobágyi pusztákra, még azóta sem jöttek haza. Hűha, gondolta magában a kislány, és csak bólogatott megszeppenve, ennek a fele sem tréfa. Éveken át hallgatott, mint a sír. Még orosztanárának sem árulta el a nagy titkot, amikor az fogta az elsős gimnazista fruskát és elvitte negyedikeseihez egy orosz órára. No, ti keményfejűek, korholta a végzősöket tréfásan, hallgassátok meg ezt a gólyát kelepelni, mire az elsős anyagból kérdezett tőle mindenfélét, Annácska pedig kente-vágta a ruszkij jazük feladványait. Tessék, itt a példa, hogy nem az én orosz tanítási módszereimmel van a baj, amint azt néha a fejemhez vágják a feletteseim, hogy gyengécskék az orosz átlagok az iskolánkban!… Az 1954-ben megnyílt lánykollégiumban – fiúk számára ekkor még nem volt diákotthon a kisvárosban –, hetente csak egyszer volt lavóros melegvíz a mosdóban, amelyben csak ilyenkor, vízmelegítés céljából fűtöttek be, a bolhák és tetvek elriasztására szolgáló olajos padló bűzlött a szobában. A bekvártyélyozást követően elmentek a magyar-osztrák határ közelében lévő szalmakazlakhoz – két határőr kíséretében, nehogy valamelyik helyes kis gimis lány nyugatra szökjön – és ott kellett tépkedni a szalmát a kazalból és megtömni vele az üres matracokat. Miután a két derék granicsár látta, hogy Annácskának gyatrán megy a tömör kazalból a szalmatépkedés és a tömködéssel is bajlódik, segítettek neki. Olyannyira, hogy olyan magas lett a matrac a már eleve magas vaságyon, hogy a kollégiumi szobában kis széket kellett rendszeresíteni számára, mert egyébként nem tudott fölmászni az ágyára és lekecmeregni róla. Kettesével kellett menniük a koleszból az iskolába, mint valami kisóvodásoknak, vagy vasárnaponként a moziba is. Ő nemigen járt, egyszerűen nem volt kidobni való pénze mozijegyre. Egyszer kirándulni indult Sopronba az osztályuk, úgy volt, hogy ő – útiköltség hiányában – otthon marad, azt hitte, megszakad a szíve, aztán az orosztanár és a felesége, akiknek nem volt gyermekük – állták a cechet, és a továbbiakban is többször segítették ezzel-azzal… A mindössze tizenöt kilométerre lévő szülőfalujába csak karácsonykor utazhatott haza két hétre – a postás bácsi lovaskocsiján – és a nyári szünetben, slussz-passz. Egy éven át a tizennégy éves kislány minden este az ablakhoz ment vagy a lépcsőhöz, és arrafelé fordult, amelyik irányban a szülőfaluja volt és a családja élt, és csöndesen, de búbánatosan, sírdogált… Minden tiszteletünk, egyetértenek, ugye, kedves hallgatóink, az egykori kis hősöknek.

Szlovén nemzetiségi műsor minden hétfőn 13:00-tól az MR4 Nemzetiségi Rádió műsorán.

Szerkesztő-műsorvezető: Mukics Ferenc

Tovább a műsoroldalra >>>