Román nemzetiségi műsor – 10. hét

A március 6-12. közötti adások tartalmából.
 

Március 6., hétfő:
– Válogatás a március 6-án történt érdekesebb eseményekből
– A Kétegyházi Baptita Gyülekezetben is megpróbáltak takarékoskodni a tél folyamán. 2022. október 9-én tartott hálaadó nap után, nem a Templomban, a nagy és impozáns épületben tartották az Istentiszteleteket, hanem a templom melletti jóval kisebb épületben. Azonban, a gyülekezet több tagja is adományt ajánlott fel, hogy segítsék a fűtés számlák megfizetését, így az elmúlt időszakban többször is visszatérhettek a hívők a templom nagy épületébe.
Megszólaló: Füstös Gyula, a Kétegyházi Baptista Gyülekezet lelkipásztora.
– 2023-ban Temesvár Európa Kulturális Fővárosa. Több száz rendezvény lesz az idén. A nyár folyamán itt rendezik meg a térség egyik legnagyobb fesztiválját a District 23 Fesztivált. Sok ismert együttes és előadó lép fel az eseményen: a Subcarpati együttes és Delia fellépése már biztos.
– Egy hét szünet után, a nyolcaddöntők visszavágóival folytatódik a labdarúgó Bajnokok Ligája. Olyan remek meccseket láthatunk a héten, mint a Bayern München – PSG vagy a Tottenham-Milan összecsapások. Az első meccsen Párizsban a németek győztek (1-0)
Megszólaló: Szelezsán Péter
Népzenei műsor „De dor si drag” címmel. A zene a nyugalom oázisa, stresszoldó dallamok, dalok. (Temesvári Rádió)

Szerkesztő-műsorvezető: Bauer Adam

Március 7., kedd:
– Hírek
– Válogatás a március 7-én történt érdekesebb eseményekből.
– Az Euróla-liga nyolcaddöntőjének első mérkőzésén a Ferencváros Leverkusenben játszik csütörtökön este. A Ferencváros csoportelsőként jutott tovább a csoportkörből, így rögtön az Európa-liga legjobb 16 csapata között találta magát a magyar bajnok.
Megszólaló: Szelezsán Péter.
– Az Ortodoxia vasárnapja minden évben a nagybőjt első vasárnapján van. Az idén március 5-én volt. Az Ortodoxia vasárnapját az Ortodoxia diadalának vasárnapjának is nevezik és ebből az alkalomból Püspöki Szent Liturgia volt Budapesten a Keresztelő Szent János Kápolnában.
Megszólaló: Siluan Atya, a Magyarországi Román Ortodox Egyház Püspöke.
– Március 1. Romániában fontos ünnep, a márciuska készítése pedig egy szép és elterjedt népszokás. A tavaszköszöntő Márciuska ünnepéről, annak készítéséről tartottak népi alkotóműhelyt Gyulán, a Magyarországi Románok Országos Önkormányzatának Dokumentációs és Információs Központjában tegnap.
Megszólaló: Olteanu Florin Atya.
– Az Eleki Román Nemzetiségi Iskolában is megrendezték Márciuska ünnepét. Az eleki diákok sok más programon is részt vettek az elmúlt napokban.
Megszólaló: Szelezsán Péter, az iskola igazgatója.
– Érdekességek a román labdarúgás múltjából c. sorozat. Románia az egyik azon négy válogatott közül (Belgium, Brazilia, Franciaország), amelyik részt vett az első három labdarúgó-világbajnokságon. 1938 után azonban csak 1970-ben jutott ki a csapat egy világbajnokságra. 1970 nyarán Románia első aranycsapata három mérkőzést játszott Mexikóban.
– Beszélgetés Ruzsa Jánossal, tanított Battonyan, Létavértesen, Sarkadon és a 70-es években a gyulai román gimnáziumban is.

Szerkesztő-műsorvezető: Bauer Adam

Március 8., szerda:
– Hírek-sport
– Romániai és nemzetközi eseménynaptár
– Szurkolók Klubja c. sportműsor.
– Az Iskola Rádió adásának bemutatása, a gyulai Román Nicolae Bălcescu Gimnázium és Szakközépiskola. A rádióműsorban az iskolai versenyekről, a diákhétről és néhány márciusi irodalmi és népszerű eseményről adnak tájékoztatást. Megszólaló – tanárok – Gheorghe Pătkaș, Beata Kondoros Szőlősi, Diana Bogdan és Livia Stăvaru
– Interjú Ionut Negrău atyával, a méhkereki román ortodox egyházközség híveivel tartott lelki katekétikai találkozókról. Megszólaló: Ionuț Negrău

Szerkesztő-műsorvezető: Bekán Anca Liana

Március 9., csütörtök:
– Hírek
– Népi kalendárium – A negyven mártír, 4. századi keresztény vértanúkról. Gabriela Nedelcu Păsărin
– Heti jegyzet
– Romániai és nemzetközi eseménynaptár
– Lapszemle ”A Foaia românească” hetilap új számának tartalmáról
– Riport a Borbély Szilárd „Nincstelenek” című könyvének román nyelvű fordításaról, amelyet a Temesvári Egyetem RHeA Központja által szervezett online olvasóműhelyen vitattak meg, (Megszólaló: Otilia Hedeșan – antropológus és temesvári egyetem tanára, Eva Șimon, gyulai „Foaia românească” román lap főszerkesztője és Mihaela Bucin – szegedi egyetem román nyelv- és irodalom tanszékének vezetőjé)

Szerkesztő-műsorvezető: Bekán Anca Liana

Március 10., péntek:
– Hírek
– Sport hírek
– Népi kalendárium
– Napi kalendárium
– Tudósítás a gyulai Márciuska és Nőnapi ünnepségről, amelyet március 8-án szervezett a Gyulai Román Nemzetiségi Önkormányzat.
– A nap szentjei – Ebben a hónapban, a 10-dik napon Szent Anasztáziára emlékezünk.
– Kispályás focitornát rendeztek ma Pocsajban. A versenyt a helyi román önkormányzat egykori elnökének, Tanaszi Jánosnak az emlékére szervezik meg minden évben. A magyarországi román diákok minden évben több sportversenyen vesznek részt. A kupák sora februárban kezdődik Lőkösházán a Szántó György Kupával. Következik a Tanaszi Kupa és végül a tanév végéhez közeledve megrendezik a Barátság Kupát is.
Megszólaló: Juhász Tibor, az ORÖ egykori elnöke, Szántó György, Szelezsán Péter.

Szerkesztő-műsorvezető: László Anita

Március 11., szombat:
– Hírek
– Népi kalendárium – Gabriela Nedelcu Păsărin
– Napi kalendárium
– A nap szentjei – Ebben a hónapban, március 11-én Sophronius atyánk megemlékezése.
– Az ortodox istentiszteletek menetrendje
– Szurkolói Klub

Szerkesztő-műsorvezető: László Anita

Március 12., vasárnap:
– Vallásos műsor „In lumea credintei” címmel. – 2023. március 12. a nagyböjt második vasárnapja
– Március 5-én volt a Nagyböjt első vasárnapja, amikor az Ortodoxia Vasárnapját si ünnepeltük. Ezen a vasárnapon, az ortodox keresztény közösségek papjai és hívei egy templomban gyűlnek össze szent liturgiára, hogy így ünnepeljék meg az ortodoxia vasárnapját. A Budapesti Keresztelő Szent János Román Ortodox Kápolnában az ünnepi liturgiát Sziluan Manulila, gyulai román ortodox püspök vezette.
Megszólaló: Siluán Atya, a MROE püspöke.
– Palamasz Szent Gergely, tesszaloniki érsekről szól a mai nap evangéliuma, amelyről Bekán Aurel, a Magyarcsanádi Román Ortodox Templom parókusa beszél.
Megszólaló: Bekán Aurél, a Magyarcsanádi Román Ortodox Templom parókusa.
– A Kétegyházi Baptita Gyülekezetben is megpróbáltak takarékoskodni a tél folyamán. 2022. október 9-én tartott hálaadó nap után, nem a Templomban, a nagy és impozáns épületben tartották az Istentiszteleteket, hanem a templom melletti jóval kisebb épületben. Azonban, a gyülekezet több tagja is adományt ajánlott fel, hogy segítsék a fűtés számlák megfizetését, így az elmúlt időszakban többször is visszatérhettek a hívők a templom nagy épületébe. Megszólaló: Füstös Gyula, a Kétegyházi Baptista Gyülekezet lelkipásztora.

Válogatás a héten elhangzott anyagainkból:
– Heti jegyzet
– Interjú Ionut Negrău atyával, a méhkereki román ortodox egyházközség híveivel tartott lelki katekétikai találkozókról. Megszólaló: Ionuț Negrău – 7:58 ism. (interjú: Bekán Anca)
– Riport a Borbély Szilárd „Nincstelenek” című könyvének román nyelvű fordításaról, amelyet a Temesvári Egyetem RHeA Központja által szervezett online olvasóműhelyen vitattak meg,
Megszólaló: Otilia Hedesan – antropológus, a temesvári egyetem tanára, Eva Jova Simon, a gyulai „Foaia româneasca” román lap főszerkesztője és Mihaela Bucin, a szegedi román tanszék vezetőjé

Szerkesztő-műsorvezető: Bauer Adam

Román nemzetiségi műsor minden nap 16:00-tól a Nemzetiségi Rádió műsorán.

Tovább a műsoroldalra >>

Borítókép: Pixabay

Videó ajánló

Olvasson tovább