Február 27., hétfő:
– Hírek
– Sport hírek
– Napi kalendárium
– A nap szentjei – Ebben a hónapban a huszonhetedik napján Prokopioszra megemlékezünk.
– Tudósítás a Gyulai Püspöki székesegyházban tartott vasárnapi istentiszteletről. A mai nappal kezdődik az ortodox Húsvéti böjt. (Trinitas Tv)
– A Méhkeréki Őnkormányzat az Óvoda és az Iskola, valamint a Nyugdíjasklub csatlakozott február 1-én, az Együttolvasás Nemzetközi Napja elnevezésű rendezvényhez. Történeteket olvastak fel, főleg a falusi mesemondótól, Vasile Gurzău-tól (1898-1980). A mai műsorban „Tündérmesék” című történetét olvasa fel az egyik méhkeréki iskola diáklánya.
– Interjú Dr. Paul Russzal a kínai orvoslásról. A hagyományos kínai orvoslás szerint testünk öt alapelemből áll: tűz, föld, fém, víz és fa. Ha egyensúlyban vannak, testünk teljesen egészséges.
Megszólaló: Dr. Paul Rus
Szerkesztő-műsorvezető: László Anita
Február 28., kedd:
– Hírek.
– Válogatás a február 28-án történt érdekesebb eseményekből.
– A Kétegyházi Baptita Gyülekezetben is takarékoskodnak. A tél folyamán a templom melletti jóval kisebb épületben tartják meg az Istentiszteleteket. Megszólaló: Füstös Gyula, a gyülekezet lelkipásztora.
– A 2021-ben felállított csúcsot is megdöntötte tavaly Árgyelán Krisztián, a Kétegyházi Román Nemzetiségi Általános Iskola tanára, aki évek óta rendszeres résztvevője a maratoni és félmaratoni versenyeknek. Több mint 4500 km teljesített 2022-ben. De nem csak a tavalyi évről mesél, hanem arról is, hogy rajthoz szeretne állni májusban az Ultrabalatonon, Magyarország legnépesebb tömegsportrendezvényén és, arról is, hogy a diákok is érdeklődnek a futás iránt.
Megszólaló: Árgyelán Krisztián.
– Román bál volt Medgyesegyházán. Az első mulatságot még 2003-ban tartották meg Daniel Negrea, a helyi román önkormányzat egykori elnőkének a kezdeményezésére.
– 2015-ben is kulturális műsorral kezdődött Medgyesegyházán a bál. Hegedűs Kitti lépett fel, eleki és méhkeréki népdalokkal. Eleki vendékek is voltak a bálban.
Megszólaló: Hegedűs Kitti, Daniel Negrea, Szabó Péter.
– Érdekességek a román labdarúgás múltjából c. sorozat. Bănel Nicoliță, volt román válogatott labdarúgó, karrierje befejezése után szülővárosa, Faurei csapatát támogatta.
Szerkesztő-műsorvezető: Bauer Adam
Március 1., szerda:
– Hírek-sport
– Romániai és nemzetközi eseménynaptár
– Szurkolók Klubja c. sportműsor: Sorsoltak az EL-ben. A Fradi a német Leverkusent kapta és, az első meccs március 9-én lesz Németországban. Az EKL-ban is lesznek jó és izgalmas meccsek a nyolcaddöntőben. Jó meccseket játszanak a BL-ben a katari világbajnokság után. A szurkolók egy része Benzemának adta volna a díjat, az argentin Lionel Messi lett a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnél (FIFA) az Év játékosa. A Paris Saint-Germain támadója hetedszer érdemelte ki az elismerést. Megszólaló: Szelezsán Péter, az Eleki Román nemzetiségi Iskila iggazgatója és Árgyelán Krisztián, a kétegyházi Román nemzetiségi Iskola tanára.
– Népi kalendárium – Gabriela Nedelcu Păsărin (Román Regionális Rádió)
– Iskola rádió rovat, a gyulai Román Nicolae Bălcescu Gimnázium és Szakközépiskolában tartott farsangi mulatságról, az iskolai versenyekről és a márciuskáról. Megszólaló: tanárok: Diana Bogdan, Beáta Kondoros Szőlősi, Silvia Cefan és Livia Stăvaru
– Rövid interjú a szentendrei könyvtár tavaszi ünnepségéről és Kiss Adél budapesti grafikusművész márciuska készítő műhelyének sikeréről. Megszólaló: Kiss Adél
Szerkesztő-műsorvezető: Bekán Anca Liana
Március 2., csütörtök:
– Hírek – sport
– Népi kalendárium – márciuska szimbolikáról Gabriela Nedelcu Păsărin (Román Regionális Rádió)
– Heti jegyzet – a rovat témája Sisi-kiállítás a gyulai Almásy-kastélyban, ahol a királyné 165 éve töltött el egy éjszakát férjével. A Gödöllői Királyi Kastéllyal közösen megvalósított időszaki tárlat 2023. május 28-ig látogatható a békési fürdővárosban.
– Romániai és nemzetközi eseménynaptár
– Tudosít a temesvári 2023 Európa Kulturális Fővárosa megnyitóján zajló programokról, dr. Juditt Călinescu, a szegedi Juhasz Gyula Egyetem, román tanszék lektora
– Lapszemle ”A Foaia românească” hetilap új számának tartalmáról
– Interjú Cosmin Pop atyával a Zsákai és három másik Román Ortodox templomban Hajdu biharban parókusa, peterdi román ortodox templomról beszél, ahol felújítási munkálatok a magyar állam, a magyarországi román ortodox egyházmegye és a peterdi román önkormányzat támogatásával valósultak meg.
Szerkesztő-műsorvezető: Bekán Anca Liana
Március 3., péntek:
– Hírek
– Sport hírek
– Napi kalendárium
– Tegnap Eleken került sor a Román Márciuska rendezvényre. A rendezvényen tanárok, diákok, szülők és tisztségviselők vettek részt. Román néptáncok, versek kerültek bemutatásra és a végén román népviselet kiállítás is volt. A mai adásban tudósitottuk a tegnapi kulturális rendezvényről.
– Február 25-én a Szentendrei Román Önkormányzat szervezésében, egy alkotóműhelyt szerveztek , ahol az érdeklődők részt vettek és „mărțișort” alkottak. Iulia Pantea elnök meghívta Kiss Adélt, aki bemutatta a mărțișor létrehozása titkait.
Megszólaló: Kiss Adél
Szerkesztő-műsorvezető: László Anita
Március 4., szombat:
– Hírek
– Sport hírek
– Népi kalendárium – Gabriela Nedelcu Păsărin
– Tegnap tartották a szóbeli OKÁTV (Országos Középiskolai Tanulmányi) versenyt.
– A Gyulai „Nicolae Bălcescu” Gimnáziumból 8 tanuló vett részt, akik jó eredményeket értek el.
– A nap szentjei – Ebben a hónapban, a negyedik napon Gerasim atyánkra megemlékezünk.
– Az ortodox istentiszteletek menetrendje
– Szurkolói Klub
Szerkesztő-műsorvezető: László Anita
Március 5., vasárnap:
– Vallásos műsor „In lumea credintei” címmel.
– A múlt vasárnapi (február 26.) Evangélium – Ádám kiűzetése a Paradicsomból.
Egy hete Püspöki Szent Liturgia volt a Gyulai Román Ortodos Ketedrálisban.
Megszólaló: Siluan Atya, a Magyarországi Román Ortodox Egyház püspöke.
– Az Ortodoxia vasárnapját az Ortodoxia diadalának vasárnapjának is nevezik. Az Ortodoxia vasárnapja minden évben a nagybőjt első vasárnapján van. A mai ünnepről beszél Bekán Aurél a Magyarcsanádi Román Ortodox Templom parókusa. Megszólaló: Bekán Aurel
– A Baptista Egyház üzenete: Kövesd Jézus szavát!
Megszólaló: Petrica Cretu, a Méhkeréki Baptista Gyülekezet lelkipásztora.
– A zene fontossága a Baptista gyülekezetekben. Ahol megalakultak a gyülekezetek, ott létrejöttek a fúvószenekarok és énekkarok is.
Megszólaló: Fűstös Gyula, a Kétegyházi Baptista Gyulekezet lelkipásztora.
– Romániai és nemzetközi eseménynaptár
Válogatás a hét anyagaiból:
– Heti jegyzet – a rovat témája Sisi-kiállítás a gyulai Almásy-kastélyban, ahol a királyné 165 éve töltött el egy éjszakát férjével. A Gödöllői Királyi Kastéllyal közösen megvalósított időszaki tárlat 2023. május 28-ig látogatható a békési fürdővárosban.
– Március 2-án , Eleken került sor a Román Márciuska rendezvényre. A rendezvényen tanárok, diákok, szülők és tisztségviselők vettek részt. Román néptáncok, versek kerültek bemutatásra, Arad megyéből román népviselet kiállítás és sok márciuska. Tudósítást a rendezvényről ism.
– Interjú a szentendrei könyvtárban tartott márciuska műhely és Kiss Adél budapesti grafikusművész márciuska készítő műhelyének sikeréről.
Szerkesztő-műsorvezető: Bekán Anca Liana
Román nemzetiségi műsor minden nap 16:00-tól a Nemzetiségi Rádió műsorán.
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.