Román nemzetiségi műsor – 47. hét

A november 21-27. közötti adások tartalmából.
 

November 21., hétfő:
– Hírek
– December 11. lesz a Békéscsabai Román Ortodox Templom védőszentjének az ünnepe. Az eseményen résztvevőket a Békéscsabai Román Nemzetiségi Önkormányzat megvendégeli.
– Válogatás a november 21-én történt érdekesebb eseményekből
– Jövőre lesz 45 éves a Pusztaottlakai Románok Egyesülete, amely minden évben megszervezi a Békés-megyei egyesületek és nyugdíjas klubok találkozóját. A magyarországi román közösség egyik lagnagyobb múltú civil szervezetének a meghívására az idén is sokan jöttek el az októberben tartott rendezvényre, mondja Szabó Miklósné. Az egyesület elnökasszonya már a jövő évi évfordulóról is beszél, amelyre meghívják a világosi barátaikat is. Pusztaottlaka és a romániai világos több mint harminc éve kötöttek testvértelepülési megállapodást.
– 2018-ban, a Pusztaottlakai Románok Egyesülete megalakulásának 40. évforbulója alkalmából tartott ünnepségen részt vett Valentin Bot, Világos polgármestere, aki a két település kapcsolatáról, barátságról és arról is beszélt, hogy mit jelentett Világosnak 1990-ben, mindjárt a romániai forradalom után, ez a kapcsolat, Már akkor is rendszeresén látogatták egymást. Abban az időben, mint a Világosi tánccsoport tagja jött Pusztaottlakára.
– Norvégia megvédte címét a női kézilabda Európa.bajnokságon: vasárnap este 27-25-re legyózte Dániát. Magyarország a 11. helyen zárta a tornát. A román válogatott jó játeka ellenére sem jutott az elődőntőbe.
– Népzenei műsor: leporolt régi népzenei felvételek a román rádió archívumából.

Szerkesztő-műsorvezető: Bauer Adam

November 22., kedd:
– Hírek
– Sport hírek
– Népi kalendárium
– Napi kalendárium
– A nap szentjei
– A Békés Megyei Román Önkormányzat november 19-én, szombaton szervezte meg a Békési megyei nyugdíjas román pedagógusok, pedagógusok, tanárok és professzorok találkozóját. A találkozó Lőkösházán zajlott.
megszólaló: Éva Bocsor Karancsi
– November 30-án ünneplik Andrei Şaguna Szent Hierarchát, Erdély metropolitáját és Szent András apostolt. A Körösszegapáti Román Ortodox Egyházközségben kulturális-vallási rendezvényre került sor Andrei Şaguna Szent tiszteletére. A Körösszegapát plébánia udvarán leleplezték és megáldották Andrei Şaguna metropolita mellszobrát.
Sport érdekességek műsor – A román futball történetének érdekességeinek című sorozat meghívott – egy hete – az első futball-világbajnokságra, amelyen Románia is részt vett. A csapat 14 napos hajóút után megérkezett Uruguayba. A mai napon természetesen sokkal gyorsabban érkeztek Katarba a 2022-es világbajnokságon résztvevő válogatottak, a november 20-án, vasárnap kezdődött és december 18-ig tartó tornára. A mai rész bemutatja Fredi Fieraru történetét, a történelem első világbajnokságáról hordágyon hazahozott román labdarúgót, aki műkorcsolyabajnok lett.

Szerkesztő-műsorvezető: László Anita

November 23., szerda:
– Hírek.
– Válogatás a november 23-án történt érdekesebb eseményekből.
– Népi kalendárium.
– November 21-én ünnepeljük Boldogságos Szűz Mária bemutatását a templomban. Gyulán, a Román Ortodox Katedrálispan Püspöki Szent Liturgiát tartott, Siluan Atya, a Magyarországi Román Ortodox Egyház püspöke.
Megszólaló: Siluán Atya, a Magyarországi Román Ortodox Egyház püspöke.
– Több mint kétszáz gyerek lépett fel az idei Perinita Fesztiválon. Gyulán, a Román Kulturális Központban, immár huszonkilencedik alkalommal megrendezett hagyományőrző találkozó után a gyerekeket a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata, az esemény szervezője, elvitte a gyulai strandra.
Megszólaló: Kozma György, a MEOÖ az elnöke.
– Az Eleki Román Nemzetisági Iskola tanulói nem mentek a starndra, mert aznap nekik otthon volt egy másik megmérettetésük. Szépolvasási verseny volt Eleken.
Megszólaló: Szelezsán Péter, igazgató.
– Szurkolók Klubja c. sportműsor: Véget ért a női kézilabda Európa-bajnokság. Románia és Magyarország a 11. ill. a 12. helyen zárta a tornát, melyet Norvégia nyert meg. Aznap, november 20-án elkezdődött a foci VB, az év legjobban várt sporteseménye. A számos botránnyal övezett katari labdarúgótorna nyitómérkőzését a házigazdák játszották Ecuador ellen.

Szerkesztő-műsorvezető: Bauer Adam

November 24., csütörtök:
– Hírek
– Válogatás a november 24-én történt érdekesebb eseményekből.
– Népi kalendárium.
– Megjelent a „Foaia Romaneasca” hetilap új száma.
– Heti jegyzet: Két filmről, melyekben Meryl Streep és Robert De Niro játszanak.
Megszólaló: Edda Illyes
– Egyházi hírek: Átadták Kolozsváron a Vallásszabadság Háza felújításáért megítélt Europa Nostra-díjat, az Európai Unió műemlékvédelmi elismerését. A XV. században épült egykori unitárius püspöki rezidenciát 2009 és 2019 között Magyarország és Románia kormányának támogatásával újították fel. – Templomuk védőszentjének az ünnepére készül a békéscsabai román közösség. – Új vezetője van a Romániai Pünkösdi Keresztény Egyháznak. „Karácsonyi csillag” névvel szervez gyűjtést rászoruló családok részére a Kétegyházi Baptista Gyülekezet.
Megszólaló: Juhász Tivadar, a csabai román önkormányzat elnöke, Fustös Gyula, lelkipásztor
– Az aradi származású Klemen János 1984-ben ment Arizonába. Harminc évet élt Amerikában, majd azt követően, – hogy közel legyen szülővárosához, Aradhoz – a magyarországi Magyarcsanádra költözött. Itt beilleszkedett a helyi román közösségbe, látogatja a Román Ortodox Templomban tartott Szent Liturgiákat. November 27-én is, a Szent Liturgia után köszöntik majd fel születésnapja alkalmából.
Megszólaló: Kelemen János.
– A népdal királynőjének is nevezett Irina Loghin énekel.

Szerkesztő-műsorvezető: Bauer Adam

November 25., péntek:
– Hírek
– Sport hírek
– Népi kalendárium – Gabriela Nedelcu Păsărin (Román Regionális Rádió)
– Napi kalendárium
– Interjú Martin Lászlóval, a Nagyváradi Ortodox Teológiai Kar negyedikes hallgatójával. László mesélt az egyetemen szerzett tulajdonságairól és az Istennel való kapcsolatáról.
– Alin Ciotea, a Magyarországi román ortodox püspökség énekese, Toma Păcală, a Zsákai ortodox egyházközség egykori plébánosa portréját mutatta be hallgatóinknak.
– Tudósitás a „Háború Ukrajnában” konferenciáról ahol Mihai Razvan Ungureanu nyilatkozott, Románia volt miniszterelnöke. A konferenciára a Nagyváradi Ország Múzeumban került sor.A konferencia második részét a jövő héten közvetítjük.

Szerkesztő-műsorvezető: László Anita

November 26., szombat:
– Hírek
– A román ortodox és a neoprotestáns egyházak vasárnapi programja
– Romániai és nemzetközi eseménynaptár
– Interjú az áldozati kenyérről, amit az ortodox templomokban a Szent Liturgia alatt használnak. Megszólaló: Visarion Tuderici román ortodox szerzetes lelkész
– Szurkolók klubja

Szerkesztő-műsorvezető: Bekán Anca Liana

November 27., vasárnap:
– Vallásos műsor „In lumea credintei” címmel. November 27. Pünkösd után 30. vasarnap.
– Pünkösd után 30. vasarnap evangéliumába a szegények megsegítésére biztat minket, mondja Marius Vidican Atya.
Megszólaló: Marius Vidican, a Battonyai Román Ortodox Templom Parókusa
– A Bapista Egyház üzenete: A hálaadás fontosságáról.
Megszólaló: Petrica Cretu, a Méhkeréki Baptista Gyülekezet lelkipásztora.
– Egy zarándoklat tapasztalatai. Beszélgetés Cosmin Pop Atyával, a Zsákai Román Ortodox Templom parókusával, aki egy hónapot töltött az Athos-hegyen, ortodox szerzetesek között.
Megszólaló: Cosmin Pop Atya, a Zsákai Román Ortodox Templom parókusa.
Válogatás a héten elhangzott anyagainkból:
– A Békés Megyei Román Önkormányzat november 19-én, szombaton szervezte meg a Békési megyei nyugdíjas román pedagógusok találkozóját. A találkozó Lőkösházán zajlott.
– Az aradi származású Klemen János 1984-ben ment Arizonába. Harminc évet élt Amerikában, majd azt követően, – hogy közel legyen szülővárosához, Aradhoz – a magyarországi Magyarcsanádra költözött. Itt beilleszkedett a helyi román közösségbe, látogatja a Román Ortodox Templomban tartott Szent Liturgiákat. November 27-én is, a Szent Liturgia után köszöntik majd fel születésnapja alkalmából. Megszólaló: Kelemen János.
– Alin Ciotea, a Magyarországi román ortodox püspökség kántora, Toma Păcală, a Zsákai ortodox egyházközség egykori plébánosa portréját mutatta be.

Szerkesztő-műsorvezető: Bekán Anca Liana

Román nemzetiségi műsor minden nap 16:00-tól a Nemzetiségi Rádió műsorán.

Tovább a műsoroldalra >>

Borítókép: unsplash

Olvasson tovább