Szlovák nemzetiségi műsor – 46. hét

A november 14-20. közötti adások tartalmából.
 

November 14., hétfő:
– Az új sorozatunkban – nyelvi ablakban, a szavak eredetéről kezdünk beszélgetni. Megtanuljuk, hogy a Húsvétot és a Karácsonyt nagy kezdőbetűkkel írjuk, de a karácsonyi ajándékot és a húsvéti tojást már kisbetűvel.
megszólaló: György Ladislav, a Szegedi Egyetem szlovák tanszékének lektora
– Bola raz jedna povesť /Volt egyszer egy monda/ c. sorozat 19. rész,
– A történetben, amelyet a műsor második részében ajánlok Önöknek, szó lesz a középkorról. Szlovákia északkeleti részén található Murány várának romjai. A várat a 13. században építették királyi várnak, hogy megvédje a Gemerből Liptóba és Zólyomba vezető utat. A Széchy család 1621 után vásárolta meg és építtette újjá a várat. Széchy György meggyilkolása után, felesége, Mária és 4 lányuk vezette a kastélyt. A legidősebb közülük, szintén Mária, Vesselényihez Ferenchez ment feleségül. Palatín halála után az özvegy keményen védte a várat, és a császári csapatok csak 3 év múlva, 1670-ben elfoglalták.
megszólaló: Machaj Lubos, Vlasková Rozália, Hlodák Pavel, történész

Szerkesztő-műsorvezető: Hrubonová Iveta

November 15., kedd:
– November 15. a bebörtönzött írók napja A nemzetközi PEN Club írószervezet 1960-as alapítása óta dokumentálja az írók elnyomásával, bebörtönzésével, meggyilkolásával és cenzúrával összefüggő eseteket, és ezeket nyilvánosságra hozza
– 30 éves a Púcik folklórcsoport és népi együttes, mely a csehországi Brünnben működik. Ebből az alkalomból gálaműsort rendeznek november 19-én. A jubileumi gálaműsor programjáról ról és az együttesről beszélgetünk annak alapítójával és vezetőjével Dr. Vlastimil Fabisíkkal
– A tervek szerint ez év végérre elkészül a pilisszántói szlovák néprajzi gyűjtemény. Az egykori Mali házban jelenleg is zajlanak a felújítások, a későbbiekben pedig ez lesz a székhelye a helyi szlovák önkormányzatnak is. A ház egykori tulajdonosa Mali László helytörténész, cukrász volt, aki sajnos már nincs közöttünk. A vele készült archív beszélgetésből sok érdekességet tudhatunk meg Pilisszántó történetéből.
– Novemberben nem hiányozhat az asztalról a kacsahús és a libasült. Hajdanán ekkortájt a tömni való libát épp el lehetett kezdeni vágni, így minden háznál liba került az asztalra.
Bánluzsány ( Podluzany) község libasütési hagyományairól és a hagyományok folklórrá alakításáról valamint a libatenyésztésről Anastázia Titurusová mesél Tatjana Suskovának.

Szerkesztő-műsorvezető: Makai Ildikó

November 16., szerda:
– 2001 óta november 17-e Szlovákiában munkaszüneti nap – a szabadságért és demokráciáért folytatott küzdelem napja. Ezen a napon két történelmi eseményre emlékezünk. 1939. november 17-én a nácik a tüntetések hatására bezárták a cseh egyetemeket, kilenc diákot kivégeztek, és több mint 1000 diákot koncentrációs táborba küldtek. 1989 novemberében is az egyetemi hallgatók fontos szerepet játszottak, különösen Prágában és Pozsonyban. Ők lettek az ezt követő változások katalizátorai. Eljött a bársonyos forradalom.
– A 2016-os Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválon a legjobb női alakításért járó díjat Zuzana Mauréry szlovák színésznő kapta a Jan Hrebejk rendezte Tanítónő című szlovák–cseh filmért, ahol a főszereplő, a tanítónő szerepét játszotta el. A filmet június 6-án vetítették a Budapesti Szlovák Intézetben. A vetítés után Mauréry Zuzanával, a film főszereplőjével, és Orechovská Lubicával, a film producerével az MTVA munkatársa, Bencsik János beszélgetett.
– Kabelka/Ridikül/ c. magazin/
Az ékszer az a különleges tárgy, amelyet emberen, eszközön egyaránt használunk. Nem tudni, melyik volt előbb: a tárgyakat ékesítettük-e fel hamarabb, vagy magunkat, de az biztos, hogy mióta világ a világ, az ember díszít. Praktikus okból amuletteket hordtak és hordunk ma is, mert hisszük, hogy ezek az ékszerek, a gyógyító ásványok, a jelképek segítenek bizonyos bajok elkerülésében……
megszólalók: Kovács mirka, Tuska Tünde, Maruzsné Sebó Katalin, Lisková Zlatica,

Szerkesztő-műsorvezető: Hrubonová Iveta

November 17., csütörtök:
– Nemzetiségi inf.
– Október 28-án és 29 – én Pozsonyban rendezték meg a Szlovák Köztársaság és a Külhoni Szlovákok 2022 c. állandó értekezletet. Világ minden tájáról érkezett honfitársak közösen tettek javaslatot a Külhoni Szlovákok Hivatala 2022-2026 közötti időszakra vonatkozó cselekvési tervének főbb pontjaira. Az állandó konferencián részt vett Jozef Haľko, a Pozsonyi Főegyházmegye segédpüspöke is, aki a külhonban történő szlovák római katolikus papok tevékenységéről beszélt.
megszólaló: Pilip Milan Ján, Halko Jozef
– Hollerné Racskó Erzsébet, az OSzÖ elnöke, a külföldi szlovákok támogatási rendszeréről beszél.
– Bársonyos forradalomnak nevezik azokat a eseményeket, amelyek a csehszlovákiai kommunista rendszer eltávolításához vezettek. 1989 november 17 – én az egyetemi hallgatók fontos szerepet játszottak, különösen Prágában és Pozsonyban. A csehszlovákiai szocializmus bukása után Európa országai fokozatosan megszabadultak a szovjet igától, de hogy mi is volt ez valójában, azt sok mai felnőtt el sem tudja képzelni. Hiszen már 33 év telt el azóta. Peter Michalovic filozófussal és esztétával beszélgetünk arról, hogy mit adott és mit vett el a bársonyos forradalom.
– Már 3 évtizede nincs szó szamizdat irodalomról vagy trezorfilmekről. Ezeket szocializmus idejében lefilmezték, majd, mivel ideológiailag a kornak nem feleltek meg, a trezorba tették. 2019-ben Budapesti Filmkarnevál keretein belül vetítették az egyikét, Markéta Lazarová c. cseh filmet és a világhírű Sörgyári capriccot is. Mind kettőnek Vásáryová Magda, szlovák színésznő, politikus és írónő, főszerelője aki így emlékszik a szocializmus rendszer ideólógiára.

Szerkesztő-műsorvezető: Hrubonová Iveta

November 18., péntek:
– Nemzetiségi hírek, programajánló, aktuális felhívás
– Ülésezett az OSzÖ mellett működő tehetséggondotó alapítvány
– November 25-27 -ig az anyaországban rendezi megy a Magyarországi Szlovákok Szövetsége az Ako dalej Slováci v Madarsku? ( Hogyan tovább magyarországi szlovákok?) c. konferenciáját. (Részletes program,előadások témái)
– Az elmúlt héten rendezték meg Pozsonyban a PRIX EX AEQUO 2022 Nemzetközi Gyermek és Ifjúsági Rádiójáték Fesztivál. A mai adásban felidézzük a 14. Nemzetközi Gyermek és Ifjúsági Rádiójáték Fesztivál két zsűritagjával beszélgetünk.
Megszólalók: Veronika Martinková, Radek Bachraty.
Előtte azonban az IBBY szlovák szekciójának elnökét, Timotea Vráblová pszichológust kérdezzük a gyerekeknek szóló könyvekről és a különböző korosztályokat megszólító rádiójátékokról.
– Rádiójáték gyerekeknek: Radek Bachraty: Kam odlieta kolotoc na zimu ? (Hová repül el az óriáskerék télire? )

Szerkesztő-műsorvezető: Makai Ildikó

November 19., szombat:
– November 21-22-én két helyszínen rendezik meg Budapesten a 28. Szlovák Filmszemlét és szemináriumot. A Vertigo Szlovák Színház szervezésében zajló kétnapos programban a pozsonyi VSMU hallgatóinak dokumentumfilmjei is szerepelnek – részletes program.
– A mai adásban a szlovák filmeké lesz a főszerep. Tavaly októberben három napon át kortárs szlovák filmek bemutatóhelye volt az Uránia. Három, az elmúlt években készült, jelentős díjakkal elismert játékfilm révén kaphattunk ízelítőt szomszédunk európai színvonalú filmművészetéből, rávilágítva annak szoros kapcsolatára a magyar és a környező országok filmkultúrájával is. A szlovák filmművészet jelenlegi helyzetéről beszélgetünk a Szlovák Filmintézet főigazgatójával, Peter Dubeckyvel. Ugyanitt, az Urániában megrendezett filmnapokon beszélgettünk a Sluzobníci /Szolgák/c. film alkotóival. Megszólalók: Marek Leščák, forgatókönyvíró, Ivan Ostrochovský rendező
– 2015-ben Szegeden is megrendezték a hagyományos szlovák filmhetet. Az eseményen beszélgettünk Odrej Sulaj-jal, a VSMU dékánjával, rendező, forgatókönyvíróval a mai szlovák kinematográfia helyzetéről, saját alkotásairól
– Végül a szlovák fővárosba látogatunk, a pozsonyi mozikről, és híres filmforgatási helyszínekről beszélgetünk Ivor Svihran idegenvezetővel

Szerkesztő-műsorvezető: Makai Ildikó

November 20., vasárnap:
Válogatás e heti műsorainkból
– Az új sorozatunkban – nyelvi ablakban, a szavak eredetéről kezdünk beszélgetni. Megtanuljuk, hogy a Húsvétot és a Karácsonyt nagy kezdőbetűkkel írjuk, de a karácsonyi ajándékot és a húsvéti tojást már kisbetűvel.
megszólaló: György Ladislav, a Szegedi Egyetem szlovák tanszékének lektora
– Október 28-án és 29 – én Pozsonyban rendezték meg a Szlovák Köztársaság és a Külhoni Szlovákok 2022 c. állandó értekezletet. Világ minden tájáról érkezett honfitársak közösen tettek javaslatot a Külhoni Szlovákok Hivatala 2022-2026 közötti időszakra vonatkozó cselekvési tervének főbb pontjaira. Az állandó konferencián részt vett Jozef Haľko, a Pozsonyi Főegyházmegye segédpüspöke is, aki a külhonban történő szlovák római katolikus papok tevékenységéről beszélt.
– Hollerné Racskó Erzsébet, az OSzÖ elnöke, a külföldi szlovákok támogatási rendszeréről beszél.
– Bársonyos forradalomnak nevezik azokat a eseményeket, amelyek a csehszlovákiai kommunista rendszer eltávolításához vezettek. 1989 november 17 – én az egyetemi hallgatók fontos szerepet játszottak, különösen Prágában és Pozsonyban. A csehszlovákiai szocializmus bukása után Európa országai fokozatosan megszabadultak a szovjet igától, de hogy mi is volt ez valójában, azt sok mai felnőtt el sem tudja képzelni. Hiszen már 33 év telt el azóta. Peter Michalovic filozófussal és esztétával beszélgetünk arról, hogy mit adott és mit vett el a bársonyos forradalom.
– Már 3 évtizede nincs szó szamizdat irodalomról vagy trezorfilmekről. Ezeket szocializmus idejében lefilmezték, majd, mivel ideológiailag a kornak nem feleltek meg, a trezorba tették. 2019-ben Budapesti Filmkarnevál keretein belül vetítették az egyikét, Markéta Lazarová c. cseh filmet és a világhírű Sörgyári capriccot is. Mind kettőnek Vásáryová Magda, szlovák színésznő, politikus és írónő, főszerelője aki így emlékszik a szocializmus rendszer ideológiára.
– Novemberben nem hiányozhat az asztalról a kacsahús és a libasült. Hajdanán ekkortájt a tömni való libát épp el lehetett kezdeni vágni, így minden háznál liba került az asztalra. Bánluzsány ( Podluzany) község libasütési hagyományairól és a hagyományok folklórrá alakításáról valamint a libatenyésztésről Anastázia Titurusová mesél Tatjana Suskovának.

Szerkesztő-műsorvezető: Hrubonová Iveta

Szlovák nemzetiségi műsor minden nap 18:00-tól az MR4 Nemzetiségi Rádió műsorán.

Tovább a műsoroldalra >>>

Borítókép: unsplash

Olvasson tovább