November 14., hétfő:
– Hírek
– Válogatás a november 4-én történt érdekesebb eseményekből
– Holnap kezdődik Karácsony böjtje. Az Ortodox Egyház negyven napos böjttel készíti fel lelkünket és testünket a Születés ünnepére.
Megszólaló: Siluán Atya, a Magyarországi Román Ortodox Egyház püspöke
– A Békéscsabai Román Nemzetiségi Önkormányzat közmeghallgatást tartott november 10-én. Juhász Tivadar, a testüet elnöke beszámolt az eddig szervezett rendezvényekről valamint, tájékoztatta a jelnlévőket a decemberben tervezett rendezvényekről. Sokan jöttek el a közmeghallgatásra.
Megszólaló: Juhász Tivadar, a Békéscsabai Román Önkormányzat elnöke
– A csabai román önkormányzatnak is volt csapata az idei kolbásszfesztiválon. Október 20-23. között immár 25. alkalommal tartották meg a Csabai Kolbászfesztivált, ahol az önkormányzat is indított csapatot. Az ott készített kolbász egy részét szétosztották, kostoló gyanánt a helyi ortodox román templom hívői között. Ami megmaradt, azzal megkínálták a közmeghallgatáson résztvevő csabaiakat. A gyalai román gimnázium két diákja is tagja volt a csabai önkormányzat csapatának, mondja Corina Sebestyán, az önkormányzat alelnöke.
Megszólaló: Corina Sebestyén.
– Püspöki Szent Ligurgia volt a Miskolci Szent Háromság Temolomban. A Budapesti Román Ortodox Kápolna hivői valamint, méhkeréki hihők is részt vettek a tegnapi liturgián, melyet Siluán Atya, a Magyarországi Román Ortodox Egyház püspöke tartott. A budapestiek minedn év novemberében ellátogatnak Miskolcra, Andrej Saguna (1809–1873) román, ortodox metropolita szülővárosába. Az idén a méhkerékiek is csatlakoztak.
Mmegszólaló: Marius Magharu, a Budapesti Román Ortodox Képolna parókusa.
– Népzenei műsor: a bánáti románok szokásainak, hagyományainak a bemutatása. (Román Rádió)
Szerkesztő-műsorvezető: Bauer Adam
November 15., kedd:
– Hírek
– Népi kalendárium – Gabriela Nedelcu Păsărin (Román Regionális Rádió)
– Válogatás a november 15. történt érdekesebb eseményekből
– A méhkereki románok november 12-én, szombaton ünnepelték a templom védőszentjét. A településen található Román Ortodox templomot Szent Mihály és Gábriel arkangyalok tiszteletére szentelték. Megszólaló: Siluán Atya, a Magyarországi Román Ortodox Egyház püspöke, Ionuț Negrău, a méhkereki lelkész és Gheorghe Cozma, MROÖ elnöke.
– Püspöki Szent Ligurgia volt november 13-án a Miskolci Szent Háromság Temolomban. A Budapesti Román Ortodox Kápolna hivői valamint, méhkeréki hihők is részt vettek a liturgián, melyet Siluán Atya, a Magyarországi Román Ortodox Egyház püspöke tartott. A budapestiek minden év novemberében ellátogatnak Miskolcra, Andrei Saguna (1809–1873) román, ortodox metropolita szülővárosába. Az idén a méhkerékiek is csatlakoztak.
Megszólaló: Siluán Atya, a Magyarországi Román Ortodox Egyház püspöke és Marius Magharu, a budapesti Román Ortodox Képolna parókusa.
– Érdekességek a román labdarúgás múltjából c. sorozat. Román edzők, akik 1990 előtt szövetségi kapitányként dolgoztak más nemzetek csapatainál.
Szerkesztő-műsorvezető: Bekán Anca Liana
November 16., szerda:
– Hírek-sport
– Budapestre látogat kedden Bogdan Aurescu román külügyminiszter magyar hivatali kollégája, Szijjártó Péter meghívására. Budapesten találkozott még a Magyarországon élő román kisebbség és az ott tevékenykedő román üzletemberek képviselőivel is. Idén július 12-én Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, majd szeptember 7-én Novák Katalin államfő is hivatalos látogatást tett Bukarestben. E találkozósorozat folytatását képezte Bogdan Aurescu vizitje, amelyre az is alkalmat szolgáltat, hogy november 29-én lesz a huszadik évfordulója a két ország közötti stratégiai partnerségről szóló nyilatkozat aláírásának.
– Interjú Cosmin Pop zánkai plébánossal az egy hónapos athoszi zarándoklat során szerzett tapasztalatairól.
– Romániai és nemzetközi eseménynaptár
– Szurkolók klubja
Szerkesztő-műsorvezető: Bekán Anca Liana
November 17., csütörtök:
– A hét embere „Personalitatea săptămânii”, sorozat: dr. Călinescu Judittal, a szegedi Juhasz Gyula Egyetem, román tanszék lektora – A jelenlegi sorozat témája Petre Ispirescu román szerkesztő, folklorista, nyomdász és publicista volt. Leginkább a román népmesegyűjtő munkásságáról ismert. Megszólaló: dr. Judit Călinescu és Izabela Csefán főikolai diák
– Tudositas, Bogdan Aurescu román külügyminiszter november 15-i, keddi találkozójáról a magyarországi románok képviselőivel. A találkozóra Románia budapesti nagykövetségén került sor.
– Heti jegyzet
– Romániai és nemzetközi eseménynaptár
– Lapszemle ”A Foaia românească” hetilap új számának tartalmáról
– Interjú Gheorghe Popa magyarcsanádi gazdálkodóval az idei gabonatermésről és a magas gabonaárak jelenlegi problémájához vezető tényezőkről.
Szerkesztő-műsorvezető: Bekán Anca Liana
November 18., péntek:
– Hírek
– Sport hírek
– Népi kalendárium – Gabriela Nedelcu Păsărin
– Napi kalendárium
– A nap szentjeiről – Az ortodox kalendáriumban november 18-án ünneplik a Szent Platón vértanút és a Szent Római Mártírt
– November 10-én a Gyulai „Erkel Ferenc” Művelődési Központban a ma Budapesten élő Gyulai román alkotó, Kiss Adela grafikusművész legújabb kiállításának megnyitójára került sor, a kiállítás címe „Szerelem love dragoste ”. A rendezvény a Gyulai „Erkel” Gimnáziumból Király Dominik tanuló szaxofonos dalával kezdődött, majd a kiállítást Gyarmati Gabriella művészettörténész nyitotta meg a „Munkácsy Mihály” Múzeumból.
Megszólaló: Kiss Adél,
– Homoktövis: tulajdonságai, előnyei az egészségre és az immunitásra
Szerkesztő-műsorvezető: László Anita
November 19., szombat:
– Hírek
– Népi kalendárium
– Napi kalendárium
– A nap szentjeiről – Ebben a hónapban, a tizenkilencedik napon, Abdie Szent Prófétáról való megemlékezés
– Az ortodox istentiszteletek menetrendje
– Szurkolói Klub
– Román dalok műsora
– 2003-ban az új Corina Țepeș és Costi Burlacu duett megjelent a Moldovai Köztársaság zenei színterén. Szakmai együttműködésük a „Két Ikerszív”„ Fesztiválon való részvételükkel kezdődik, ahol első díjat nyernek.
-2011-ben a duett az „Aranypatkó” Nemzeti Gála fődíját kapta.
Szerkesztő-műsorvezető: László Anita
November 20., vasárnap:
– Vallásos műsor „In lumea credintei” címmel. – Pünkösd után 26. vasárnap.
– A mai nap evangéliuma az esztelen gazdag példabeszédeismretet meg minket.
Megszólaló: Cosmin Pop, a Zsákai Román Ortodox Templom Parókusa
– A Baptista Egyház mai üzenete. a félelemről és a bátorságról szól.
Megszólaló: Füstös Gyula, a Kétegyházi Baptista Gyülekezet lelkipásztora.
– A méhkeréki románok november 12-én ünnepelték templomuk védőszentjeit. A településen található Román Ortodox Templomot Szent Mihály és Gábriel arkangyalok védelmére bízták hajdanán a méhkerékiek.
Megszólaló: Siluán Atya, a Magyarországi Román Ortodox Egyház püspöke, Ionut Negrau, a méhkereki templom lelkésze és Kozma György, a MROÖ elnöke.
Válogatás a héten elhangzott anyagainkból:
– Romániai és nemzetközi eseménynaptár
– Interjú Cosmin Pop zsákai plébánossal az egy hónapos athoszi zarándoklat során szerzett tapasztalatairól.
Megszólaló: Cosmin Pop Atya.
– Heti jegyzet
Szerkesztő-műsorvezető: Bekán Anca Liana
Román nemzetiségi műsor minden nap 16:00-tól a Nemzetiségi Rádió műsorán.
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.