Lengyel nemzetiségi műsor: 1939. szeptember 18-án lengyelek átlépték a magyar határt

A szeptember 24-i adás tartalmából.
 

1939. szeptember 18-án lengyelek átlépték a magyar határt. 141 katonai menekülttáborban és 114 polgári táborban telepítették őket. Magyarországon élő lengyelek minden évben megemlékeznek a lengyel-magyar történelem e jelentős dátumáról. Az idei ünnepség a Fehérvárcsurgói találkozóval kezdődött. 1943. szeptember 12-én az akkor Fehérvárcsurgón tartózkodó lengyel katonai menekültek, a nehéz háborús időszakban a magyarságtól kapott gondoskodásért hálásan felépítették és felállították a „Béke Királynője”
emlékművét, amely ma is áll. 2022. szeptember 12-én lengyelek és magyarok találkoztak az emlékmű előtt. Megemlékezésekre Budapesten, Zalaszentgróton, Békéscsabán, Dunaújvárosban került sor. Szerveztek koncerteket, kiállításokat. Szeptember 18-án a budapesti Lengyel Templomban Krzysztof Grzelak, Lengyel Perszonális Plébánia vezetője imát mondott az egykori lengyel menekültekért és azokért a magyarokért, akik a II. világháború alatt a menekülőket segítették. Ezután az ünnepség a Lengyel Házban folytatódott, ahol az „Internált katonák” című kiállítás megnyitójára invitálták a vendégeket. A kiállítás anyaga Józef Zuk Olszewski magángyűjteményéből származik. A műsorban erről beszámolunk, és két interjút mutatunk be, egykori Balatonboglári lengyel leszármazottaival Maria és Andrzej Gurgulal valamint Lucyna Latała-Ziembával.

Lengyel nemzetiségi műsor – Nemzetiségi adások – szeptember 24., szombat, 13:30

Szerkesztő-műsorvezető: Bożena Bogdańska-Szadai

Tovább a műsoroldalra >>>

Borítókép: fotó: Pál Barbara

Olvasson tovább