Riport a szlovéniai Irena Kalamarral, aki néhai nagymamájáról, Lázár Annára emlékezve beszél sok-sok szeretettel. Trdkovai (jugoszláviai) nagypapája az 1930-as évek vége felé Felsőszölnökre, az első magyaroszági szomszéd községbe vitt gabonát őröltetni az ottani malomba, és akkkor találkozott a csinos lánnyal. Még abban az esztendőben vagy a következőben összeházasodtak. A nagyszámú Kalamar családban nagy szükség volt szorgos és ügyes asszonyi kézre, mert csupa férfi volt a háznál. A lány, fiatal kora ellenére jártas volt a konyhában, gyönyörű virágokat termesztett, szép malacokat nevelt, és a gyarapodó családról, valamint a háztartásról is gondoskodott. Közbevetőleg egy kis történelmi ismertető. Trianonig a két szomszédos község Trdkova (Türke) és Felsőszölnök évszázadokon át a Magyar Királysághoz tartozott. 1920-tól előbbi Jugoszláviához került, utóbbi pedig továbbra is egy magyarországi, többnyire szlovének lakta falu.

1941 áprilisában Trdkova visszakerült magyar fennhatóság alá, 1945-ben ismét Jugoszláviához csatolták, 1991-től pedig az önállóvá vált Szlovén Köztársaság települése. Anna asszony több, mint fél évszázadot élt az új helyen. A negyvenes évek nagy részében nem is volt különösebb gond, biciklire pattant, ha netalán kis honvágy emésztette, és már gurult is lefelé a kerékpárral a martinjei dombon, hogy alig bírt fékezni. Két perc múlva már Felsőszölnök elején járt, még öt perc és már a rokonainál volt. Visszafelé a meredek domb megizzasztotta, mert csak gyalogszerrel lehetett fölkaptatni rajta, plusz az a fránya, ezzel-azzal fölpakolt biciklit is tolnia kellett, netán a csomagtartón még az első kisfia is ott gubbasztott, de mit számít mindez olyankor, amikor az egyébként sajgó honvágynak már nyoma sincs a szívében.

Közben libasorban születtek a gyerekek, és Lázár Anna, akkor már Ana Kalamar, szépnek érezte az életet, a második világháború és egyéb nehézségek ellenére is. A baj, nagy baj, 1948-ban történt, amikor Sztálin és Titó összeakasztották a bajszukat, amikor a Moszkva irányában elégedetlenkedő Jugoszláviát 1948 júniusában kizárták a Kominformból. Ezt követően hermetikusan lezárták a magyar-jugoszláv határt is, amelynek nyomán számos véres incidens is előfordult a két ország határőrei között.

Az unoka elbeszélése alapján a nagymamáját nagyon-nagyon bántotta, hogy éppen ebben az időszakban halt meg édesapja is, édesanyja is, mindketten azonos évben, és egyiküknek sem mehetett el a temetésére a mindössze két kilométerre lévő felsőszölnöki temetőbe. Az erdőkön át sem mert illegálisan elindulni, mert abban a mérhetetlenül acsarkodó időben és világban a határ bármelyik oldalán, szemrebbenés nélkül, lelőtték volna, mert a határőröknek tűzparancsuk volt. Annak is nagy volt a veszélye, hogy véletlenül rálép egy aknára, amelynek végeredménye szintén tragédia lett volna. Ezért a végtelenül bánatos nagyi a temetés alatt kiállt Trdkova legmagasabb dombjára, és onnan hallgatta a szölnöki harangok szomorú kondulását, mert látni nem látott semmit a hatalmas erdőktől.

Talán húsz-huszonöt év is eltelt, amikor újból hazalátogathatott, de akkor is vagy nyolcvan kilométeres kerülővel. Néminemű vigasz, hogy az idősödő nagymama még megérte, hogy az 1990-es években megnyílt a szlovén-magyar határátkelő Martinje és Felsőszölnök között, ekkor viszont kora és betegségei miatt, sajnos, már nem tudott hazautazni, régi hazájába, így maradt új hazájában – örökre. A martinjei temetőben nyugszik.

Szlovén nemzetiségi műsor minden hétfőn 13:00-tól az MR4 Nemzetiségi Rádió műsorán.

Szerkesztő-műsorvezető: Mukics Ferenc

Tovább a műsoroldalra >>>