×

Szlovén nemzetiségi műsor: Riport Rogán Annával

A június 27-i adás tartalmából.
 

Riport Rogán Annával, aki nagyon sajnálja, hogy kislány korában nem érdeklődött többet nagypapájánál, aki a nemzetiségi falusi viszonyokhoz képest “világlátott” ember volt. Szlovén anyanyelve mellett tudott magyarul és németül is beszélni-írni-olvasni. Sokszor segített is a falubelieknek ebbéli jártasságát kihasználva. Mindent tudott, amire egy parasztgazdaságban szükség volt, kivéve egy dolgot. Nem tudott tehenet fejni, ami az akkori falusi viszonyok között szinte hallatlan volt. Anna egyszem gyermek volt és a riporter incselkedésére, hogy a szülei, nagyszülei biztosan jobban örültek volna egy markos legénynek a nehéz paraszti munka miatt, Anna azzal vágott vissza, hogy ő is tulajdonképpen majdnem minden munkát el tudott végezni. Még általános iskolás volt, amikor szülei többnapos mariazelli zarándokútra mentek, és előállt a nagy probléma, hogy akkor most ki fog fejni? Azt ugyanis mindennap kétszer meg kell tenni, ha törik, ha szakad. A kis Annuska ügyesen kisegítette a nagypapát. Miután már jómaga is többszörös nagymama, csak mosolygott, amikor a minden modern kütyüvel fölszerelt kisunokái kérdezgették, hogy a nagyinak milyen játékai voltak kiskorában? Hogy milyenek, vakarta meg a füle tövét huncutul, hát volt egy labdája, egy rongybabája, egy kapája, egy favillája és vasvillája, tejeskannái, melyekben a tejcsarnokba hordta a tejet, volt egy egy kosara is, amelyben a fáskamrából fát cipelt be a konyhába, a felnőttekénél valamivel kisebb méretű gereblyéje, ostora, amelyet mindig magánál tartott tehénlegeltetéskor, és kisbicskával szép mintákat faragott a nyelére, torkában volt egy szép hangú énektrillája, amitől a bocik jóízűen ropogtatták az ínycsiklandóan szép zöld füvet, talicskájával behordta a tököt a mezőről, söprűjével összesöpörte az udvart, gyújtóst készített másnapra, a kertből édesanyjának szállította az ebédhez szükséges zöldségeket… Szóval kiskorában ő is tele volt játékkal. Három lányunokája csak úgy meresztette a szemét, hogy te nagyi, hogy nektek milyen furcsa játékaitok voltak akkortájt!?

Szlovén nemzetiségi műsor minden hétfőn 13:00-tól az MR4 Nemzetiségi Rádió műsorán.

Szerkesztő-műsorvezető: Mukics Ferenc

Tovább a műsoroldalra >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább