Szlovén nemzetiségi műsor: Riport Kozár Mária néprajzkutatóval

A május 9-i adás tartalmából.

Riport Kozár Mária néprajzkutatóval, aki az Alsószölnökről elszármazottak első találkozóján bevezető előadást tartott a faluban eltemetett Batthyány Alajosné Szapáry Teréz Erzsébet grófnőről. Őt követték izgalmas multimédiás bemutatójukkal dr. Pap Ildikó régész és dr. Tóth Gábor antropológus, akik az archeológiai feltárási és embertani azonosítási munkálatokat végezték el. A programot a helyi önkormányzat, valamint a helyi német és szlovén önkormányzat közösen szervezte. Mintegy másfél százan jöttek el haza látogatóba egész Magyarország területéről, sőt külföldről is. Abból a százhárom alsószölnöki emberből, akiket 1946 május 26-án – a rendkívül igazságtalan kollektív bűnösség elve alapján – Németországba száműzött a magyar állam, már minden bizonnyal nagyon kevesen élnek, így nem is jöhettek el. És az is nagy kérdés, hogy ha még élnének is, hányan jöttek volna el és milyen szájízzel. Bárcsak hallhatták volna Monek Zsolt polgármester szavait, biztosan jobban örültek volna, mint annak idején a kitelepítési határozatnak. – Sokan kényszerből hagyják el szülőföldjüket, mások csak ideiglenesen választanak maguknak új lakóhelyet, megint mások pedig többen akarnak látni, mint szűkebb pátriájuk. De lakjatok akár a szomszéd faluban, akár a világ másik felén, mindig legyetek tudatában annak, hogy Alsószölnök örökre az otthonotok lesz, ahonnan jó elindulni, és ahová jó hazajönni – fogalmazott a faluvezető… Utóbbi 2020-ban fölhívta riportalanyunkat, aki nem csak etnográfusként, hanem levéltári kutatóként is szakavatott ismerője a honi szlovénség által is lakott szentgotthárdi kisrégiónak, hogy szeretnének megbizonyosodni afelől, hogy Szapáry Teréz grófnő valóban a temetőnek abban a sírkamrájában nyugszik-e, amelynek falán egy német nyelvű tábla jelzi azt, miszerint hű alattvalóinak hajlékában megpihent. A néprajzos a levéltári kutatások után segítségül hívta a fent említett két múzeumi kollégáját. Ők egy száloptikás videófelvételt követően, amelynek segítségével láthatóvá váltak a csontok, föltárták a kriptát és tudományos régészeti-embertani módszerekkel és eljárásokkal megállapították, hogy valóban a grófnő nyugszik a sírkő alatt. Az alsószölnöki Gyümölcsoltó Boldogasszony-templomot gróf Batthyány Alajos építtette 1815-ben. A következő esztendőben a szlovén nemzetiségű Kossics Józsefet nevezte ki alsószölnöki lelkipásztornak. Batthyány Alajos 1818-ban meghalt. Özvegye, Szapáry Terézia grófnő alapította meg az önálló alsószölnöki plébániát 1821-ben, amiről levéltári dokumentum is tanúskodik. A grófnő Alsószölnökön halt meg 1836-ban, 82 éves korában.… A tudományos előadások után a vendégek szentmisén vettek részt, majd ellátogattak a temetőbe, ahol Tóth Tibor plébános megáldotta a fölújított temetői nagykeresztet és Szapáry grófnő síremlékét. Az egybegyűltek mécseseket gyújtottak a második világháborús emlékműnél és az „Akikért itthon már csak a harang szól” emlékoszlopnál, amely azok tiszteletére emeltetett, akik nem a szülőfalujukban vannak eltemetve. A helyi német énekcsoport műsorával színesítette a szertartást. Mindhárom helyen három nyelven, magyarul, németül és szlovénul is elmondták a Miatyánkot. A német nyelvű imádkozás nem ment olyan gördülékenyen, mint a másik kettő. De hát fentebb említettük, hogy közel nyolc évtizede kitelepítették külföldre a helyi németség színe-javát.

Szlovén nemzetiségi műsor minden hétfőn 13:00-tól az MR4 Nemzetiségi Rádió műsorán.

Szerkesztő-műsorvezető: Mukics Ferenc

Tovább a műsoroldalra >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább