Riport Monek Józsefnével, akivel az egykori nagyheti és húsvéti liturgiáról, ünnep-körről, az azzal kapcsolatos szlovén népszokásokról beszélgetünk. Gyermekkorában, nagyböjttől kezdődően zsírral nem főztek, csakis olajjal és tejjel. Ezen időszak alatt szigorúan csak szent énekeket énekeltek. Minden péntek délután litánián, illetve keresztúti ájtatosságon vettek részt. Egész nagyhéten nagy munkában voltak.

Még a réteket is rendbe rakták, nem csak a porta körül serénykedtek. Az akkori időkre jellemző vert falú falusi házaikat szépen kimeszelték, vagy más módon kicicomázták, de még a fáskamrát is puccba vágták. Húsvétra már kislányként is saját magának kellett keményítenie fehér alsószoknyáját, és ki is kellett azt vasalnia. Nem akármilyen feladat volt az egy pindurka kislány számára. Nagypénteken gyermekként is nagyon szomorúak voltak, mert jól tudták, mi történt ezen a napon Jézussal, akinek az ő apró bűneiért is kereszthalált kellett halnia.

A gyermekkori nagyszombati feltámadásokat viszont ámulattal figyelte. Már az is örömteli volt számára, hogy visszatértek Rómából az igazi harangok, és nem kellett tovább hallgatni a fülsiketítően hamis nagypénteki kereplőket. Nagyon misztikusnak tartotta, hogy Jézus a harmadik napon feltámadt halottaiból. Emiatt apró-cseprő bűnei miatti lelkiismeret-furdalása is enyhült valamelyest. Tágra nyílt szemekkel figyelte a gyönyörű feltámadásnapi körmenetet a falu központjában, amelyet a helyi fúvószenekar kísért.

A szertartás végén, már szürkületben, a Kakas dombon kigyulladt a gyantás fatuskókból fölállított hatalmas fakereszt. Ezzel egy időben a legények mozsárágyúk és karbid segítségével, örömükben, olyan éktelen lövöldözésbe kezdtek, hogy talán még az impozáns templomtorony is megborzongott kissé. Arról nem is beszélve, hogy a közelben lévő házak ablakai is cidrizve remegtek.

De hát a nagy fölhajtás egyáltalán nem volt öncélú. Végtére is nagy dolog történt: föltámadt Jézus Krisztus! Nagyon megragadt riportalanyunk emlékezetében, hogy a húsvéti étel- és italszentelést követően volt egy olyan szokás, hogy kilépve a templomajtón szinte elkezdtek az emberek futni a karkosaraikkal és cekkereikkel. Az volt a cél, hogy minél előbb hazaérni, és azonnal nekiállni az ünnepi evészetnek.

Nem tudni, hogy ez azért volt-e, mert akkoriban csak ritkán kerültek ilyen finomságok az asztalra, vagy pedig akár egyfajta szimbolikus népi áldozást is jelenthetett. Krisztina néni azt is megfigyelte, hogy az ő dombjukon mindig egy első világháborús rokkant volt az első. Kampós végű csonka kezével csak úgy viharzott fölfelé a meredek domboldalon, mintha csak az életéért futott volna az isonzói vagy piavei ellenség elől.

Aztán lehet, hogy mindezt hálából is tette, nagy-nagy hálából, hogy a Jóisten kegyelméből megúszta „mindössze” egyik alkarjának elvesztésével. Alleluja.

Szlovén nemzetiségi műsor minden hétfőn 13:00-tól az MR4 Nemzetiségi Rádió műsorán.

Szerkesztő-műsorvezető: Mukics Ferenc

Tovább a műsoroldalra >>>