Szlovén nemzetiségi műsor: Riport Braunstein Ágnessel

A január 24-i adás tartalmából.
 

Riport Braunstein Ágnessel, aki 1967. június 8-án boldog izgatottsággal sietett hazafelé két évvel fiatalabb húgával egyetemben, mert hogy számára befejeződött az általános iskola. A lázas izgalom másik oka pedig abban keresendő, hogy előző este édesanyjukat elvitték a szentgotthárdi „kórházba”. Édesapjuk azt mondta nekik, hogy másnap mindhárman elkerekeznek a városba. A két fruska álnaivan meresztette a szemét, hogy ugyan mit csinálnak majd ott? Ja, nem mondtuk még? Anyuka elment kisbabáért, és meglátogatjuk őket. Persze a két cserfes szájú pontosan tudta, akkor is ha nem mondta nekik senki, hogy mitől volt az, hogy anyuka hasa egyre csak nőtt… Riportalanyunk pár év múlva férjhez ment. Amikor a kistestvér nagyobbacska lett, a fiatalasszony és férje nyaranta néhányszor elvitték magukkal a szomszéd megyébe. Elsősorban azért, hogy magyarul tanuljon, mert odahaza a faluban csakis szlovénul beszéltek. A második nagylánynak például emiatt nehézségei voltak a magyar nyelvvel az iskolában. Közben a fiatalasszony is áldott állapotba került, és terhesgondozásra kellett járnia. Egyedül nem hagyhatta otthon a nálánál tizennégy évvel fiatalabb húgát. Valamelyik ismerősüket sem kérhették meg, hogy vigyázzanak kis vendégükre, mert nem tudtak volna vele kommunikálni. Ezért együtt mentek a tanácsadásra. Ott az orvos megkérdezte, hogy az anyuka hányadik gyerekét várja. Mondta, hogy az elsőt. Méregették a kicsit, aztán annyiban maradt a dolog. Az asszisztensnőt azonban nem hagyta nyugodni a dolog. Hogy az első gyereke lesz, kerekedett el a szeme? Akkor ez a kislány kicsoda? Ja, a kishúgom… A környéken a jó fantáziával megáldott népek pedig azzal igyekeztek jókedvre deríteni a kedves anyóst, hogy nem tudott a fia olyan lányt hozni a házhoz a messzi távolból, akinek még nincs gyereke?… Riportalanyunk hamar hozzászokott a tréfás helyzetkomikumokhoz. Amikor a rendelőben próbálták kérdezgetni a kicsi húgocskát erről-arról, az általában csak lesütötte a szemét vagy félrenézett. A gyógyítók azt a következtetést vonták le belőle, hogy a csöppség számára nem éppen szimpatikusak. Az első gyerekét váró nővér pedig csak kuncogott magában. Nem mondta meg nekik, hogy a gyerek egyszerűen nem érti, mit kérdeznek tőle. Akkor meg hogyan válaszoljon, kérem szépen? Szóval a riportban még számos ehhez hasonló mulattató anekdota lesz hallható.

Szerkesztő-műsorvezető: Mukics Ferenc

Szlovén nemzetiségi műsor minden hétfőn 13:00-tól az MR4 Nemzetiségi Rádió műsorán.

Tovább a műsoroldalra >>>

Borítókép: Unsplash

Olvasson tovább