– Megemlékezés a lengyel szentatyáról. A Lengyel Köztársaság budapesti nagykövetsége ismét a kiváló lengyelt, Szent II. János Pál pápát népszerűsítő akciót szervez a magyar hívek körében.
2020-ban II. János Pál születésének 100. évfordulója és pápává választásának 42. évfordulója alkalmából a Lengyel Köztársaság budapesti nagykövetségének kezdeményezésre a fővárosban és néhány más magyar városban élő hívek II.
János Pál biográfiáját kapták ajándékba, amelyet a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete adott ki magyar nyelven. Az akció nagy népszerűségnek örvendett, ezért ebben az évben is folytatódott: május 16-án a márianosztrai Magyarok Nagyasszonya bazilikában – ahonnan 1382-ben a pálos szerzetesek eljutottak Jasna Górára, ahol kolostort hoztak létre, május 23-án a budapesti Szent István Bazilikában, majd Küngösön a Szent Kinga templomban, ahol II. János Pál ereklyéit őrzik, Tarnów partnervárosa, Veszprém minden templomában, Debrecenben, ahol idén augusztusban tervezik felavatni II. János Pál szobrát, továbbá a győri, kaposvári és szombathelyi székesegyházakban, valamint kisebb városokban is, Gödön, Galgahévízen, Balatonlellén és Balatonbogláron. Debrecenben, a II. János Pál pápát népszerűsítő eseményen a Lengyel Köztársaság budapesti nagykövetségéről részt vett Katarzyna Ratajczak-Sowa asszony, a Politikai-Gazdasági Osztály vezetője. A műsorban archív felvételekkel és beszélgetésekkel emlékezünk lengyel Szentatyára .
– Aktuális lengyelségi krónika.
Lengyel nemzetiségi műsor – Nemzetiségi adások – május 29., szombat, 13:30
Szerkesztő-műsorvezető: Bożena Bogdańska-Szadai
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.