Szlovák nemzetiségi műsor - 20. hét

A május 17. és 23. közötti adások tartalmából.
 

Május 17., hétfő:
– Beköszönés, műsorismertetés,
– hírek, nemzetiségi inf., aktuális felhívások
– Az Eurovíziós Dalfesztivál elődöntőit és a döntőt a rotterdami Ahoy stadionban tartják, május 18. és 22. között
– A tavalyi pilisi túra-mint a koronavírus miatt elmaradt, ahogy az idén is, ám a pilisiek nem hagyják csak úgy elveszni e hagyományt. május 15-én mégis találkoztak egy kisebb számú kinti esemény keretében. Demjén Márta, a Pilisszentkereszti Szlovák Önkormányzat elnöke mondta el szerkesztőségünknek a részleteket
-2008 óta mindig május harmadik szombatján kerekednek fel a pilisi falvak lakói, barátok, ismerősök és persze ismeretlenek az egész országból és Szlovákiából, hogy a Pilis-túra keretében demonstrálják a magyar-szlovák barátságot. Az első évben az akkori budapesti szlovák nagykövet, Juraj Migaš kezdeményezésére együttesen a Pilis csúcsán elültettek egy juharfát. A Kárpát-medencében őshonos fácska azóta is szépen cseperedik, és a két nép közötti jóindulat szimbólumaként minden májusban köré gyűlnek, feldíszítik, énekelnek, megvendégelik egymást a túrázók és visszaemlékeznek a közös ősökre.
– Juraj Migas, budapesti szlovák volt nagykövet portréja
– Moje najmilovanejsie zvieratká c. mese
író: Bednár Vladimír, előadó: Machata Karol

Szerkesztő-műsorvezető: Hrubonová Iveta

Május 18., kedd:
– Hírek
– Nemzetiségi hírek, programajánló
– Aktuális felhívások
– Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a nemzetiségi közművelődés és kultúra területén végzett kimagasló tevékenység elismeréseként 2021-ben Pro Cultura Minoritatum Hungariae díjakat adott át tegnap Budapesten. A hazai szlovák nemzetiség köreiből Galda Leventének,a pilisi szlovákok közösségi és színházi kultúrájában betöltött kiemelkedő szerepéért ítélték oda ezt az elismerést. Ebből az alkalomból beszélgetünk a díjazottal, Galda Leventével.
– Ma van a Múzeumi Világnap, aminek fő szervezője az ICOM. Az ünnep célja, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy „a múzeumok fontos eszközei a kulturális cserének, a kultúra megerősítésének, valamint a népek közötti békés megértésnek és együttműködésnek. A mai műsorban a múzeumok lesznek a középpontban. Elsőként Dr. Tóth István történésszel beszélgetünk. A szegedi Móra F. Múzeum történeti osztályának vezetőjét kérdezzük a nemzetiségi létről, publikációkról, a szlovákiai múzeumokkal való kapcsolatairól és a szegedi papucs történetéről.
– Ezután a Pozsony melletti Bazinba látogatunk, ahol várostörténeti, néprajzi és borászati kiállításokkal várja látogatóit Szlovákia egyetlen bormúzeuma, a Kis-Kárpátok Múzeum. Vanda Karlovicová vezet végig bennünket a bor történetét bemutató kiállításon. Az összeállításból természetesen nem hiányozhat a borkóstoló sem, Martin Hrubala sommelier segítségével a régió legjobb nedűivel is megismerkedhetünk.
– Majd Silvia Lőrinciková kutatóval beszélgetünk, aki a betléri kastélymúzeum történésze, a kastély könyvtárában felfedezett új dokumentumokról
– Lapszemle –miről ír a Ludové noviny csütörtökön megjelenő száma

Szerkesztő-műsorvezető: Makai Ildikó

Május 19., szerda:
– Hírek
– Aktuális felhívások
– Szlovák néprajzi gyűjtemények . Alföldi szlovák népi építészet
– A nagylaki szlovák múzeum
Megszólaló: Ana Mária Filová, múzeum idegenvezetője, Nagylak
– „Kabelka” (Ridikül) című női magazin
– Várhatóan idén nyáron beindul az idegenforgalom belföldön és külföldön egyaránt. Nagyobb biztonsággal indulhatnak el az utazni vágyók, főleg akik már védettséggel vagy oltási igazolással rendelkeznek.
Téma: Vigyázzunk, hogy eszünk külföldön – milyen evőeszközzel, mi az egyszerre felszolgált ételek helyes fogyasztási sorrendje, a különböző országok étkezési szokásait és kapcsolódó illemtanát tekintjük át.
Megszólalók: Barbara Štubňová – író, szerkesztő (Pozsony), Anton Bódis – protokollszakértő

Szerkesztő-műsorvezető: Makai Ildikó

Május 20., csütörtök:
– Beköszönés, műsorismertetés
– A Nemzetközi Tejszövetség 1957 óta minden év május 20.-án rendezi meg a Nemzetközi Tejnapot. Célja: a korszerű tej és tejtermékek és az egészséges életmód népszerűsítése.
– „Az én irodalmi műfajom a műfordítás” – Karol Wlachovský 80. születésnapjára
– Karol Wlachovský műfordító, irodalomtudós, egyetemi tanár, szerkesztő és diplomata élete első 75 esztendeje alatt a magyar irodalom remekeiből 75-öt fordított le szlovák nyelvre. Tiszteletére Szlovákia budapesti nagykövete, Rastislav Káčer irodalmi konferenciát rendezett a rezidencián. A kivételes műfordító 2021. május 20-án töltötte be 80. életévét. A 2016-ban készült portréfilmünkkel köszöntjük születésnapján. (riport-összeállítás, 24.42, Makai ,Antala)-ism.
– „Parászba fúvás” ( Dúchanie do pahrieb) a címe a szlovák történelmet bemutató sorozatunknak. 30. rész – „1948évek „(pozsonyi anyag, 59,32) Írta: Ján Sabol , Megszólaló:, Anna Pompurová, Hana Hajdová, Peter Himič a Yveta Šoltýsová

Szerkesztő-műsorvezető: Dózsa Zenta

Május 21., péntek:
– Beköszönés, műsorismertetés,
– Hírek, nemzetiségi inf., aktuális felhívások
– Szuper Nagyi verseny Szlovákiában
– A szegedi Nemzetiségek Háza immáron 23 éve a városban működő több nemzetiségi szervezet székhelyeként biztosítja a nemzetiségi önkormányzati működés feltételeit. Ezen kívül mint közösségi ház teret ad a nemzetiségi közösségek oktatási és kulturális kezdeményezéseinek. Karsai Attilával, az intézmény igazgatójával Makai ildikó beszélgetett.
– Grand Prix Svetozár Stracina 2021 – nemzetközi népzenei verseny eredményei
– Kivételes művész, akit nehezen lehet besorolni. Bohém, aki fejlesztette az autentikus folklórt. Zeneszerző, akinek művei azokat is megérintik, akik kerülik a folklórt. Nagy örökséget hagyott maga után. Svetozár Stračina zeneszerzőről Alexander Móži, a barátja, sorstársa, kollégája beszél.

Szerkesztő-műsorvezető: Hrubonová Iveta

Május 22., szombat:
– Beköszönés, műsorismertetés,nemzetiségi információk
– „Plné vrecká peňazí” kabaré, Julius Satinský és Milan Lasica párbeszéde.
– Szlovák Rádió felvétele (1975)

Szerkesztő-műsorvezető: Dózsa Zenta

Május 23., vasárnap:
– Átadták az idei Pro Cultura Minoritatum Hungariae díjakat hétfőn Budapesten, a magyarországi nemzetiségek kultúrájáért végzett tevékenységek szakmai elismerésében 13 személy, illetve szervezet részesült. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, nemzetiségekért is felelős tárca nélküli miniszter az ünnepségen arról beszélt, a nemzetiségek olyan sajátos értékgazdagságot képviselnek, hordoznak és művelnek, amit csak és kizárólag ők tudnak művelni, átadni. A magyarországi nemzetiségek küldetése az, hogy legyenek hűek saját, egyszeri, megismételhetetlen örökségükhöz, ezt őrizzék és adják tovább, mert ez az az érték, amit csak ők tudnak adni anyanemzetüknek, a magyarságnak és az egyetemes emberiségnek – fogalmazott. Semjén Zsolt megköszönte a díjazottaknak az általuk végzett értékőrzést. A Magyar Művelődési Intézet által 2005-ben alapított díj az elmúlt évben a miniszterelnök általános helyettesének szakmai elismerései közé került. A díj korábbi hagyományait megőrizve olyan személynek vagy szervezetnek adományozható, aki vagy amely a Magyarországon élő nemzetiségek körében az anyanyelvi kulturális örökség megtartásáért, fejlesztéséért, valamint a nemzetiségi közművelődés és kultúra területén végzett kimagasló tevékenységével hozzájárult a Kárpát-medence népeinek együttéléséhez. Az elismeréseket Semjén Zsolt és Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára adta át. Díjat kapott Galda Levente is a pilisi szlovákok közösségi és színházi kultúrájában betöltött kiemelkedő szerepéért.
Megszólaló: Galda Levente-díjazott
– Tudósítás- Közgyűlésre készül a Szegedi Szlovákok Egyesülete
– Fokozatosan nyit a szegedi Nemzetiségek Háza. Egyelőre szabadtéri programokkal várják az érdeklődőket, de a házban is dolgozhatnak a jelenlegi szabályok betartásával a nemzetiségi önkormányzati elnökök és az egyesületek képviselői is.
Megszólaló: Karsai Attila – igazgató, Nemzetiségek Háza, Szeged
– Szlovák néprajzi gyűjtemények. Alföldi szlovák népi építészet.
– A nagylaki Szlovák Néprajzi Múzeum
Megszólaló: Ana Mária Filová, a múzeum tárlatvezetője, Nagylak( Románia)
– Grand Prix Svetozára Stračina 2021 Rádiós Népzenei Felvételek Nemzetközi Versenye eredményei
Ismét rangos elismeréseket kapott a szakmai verseny kiírója és egyben rendezője az RTVS. Bár az online fesztiválra idén kevesebb nevezés érkezett a világból a felvételek ezúttal is elkápráztatták a nemzetközi zsűrit.
– Svetozár Stračina – Kivételes művész, akit nehezen lehet besorolni. Bohém, aki fejlesztette az autentikus folklórt. Zeneszerző, akinek művei azokat is megérintik, akik kerülik a folklórt. Nagy örökséget hagyott maga után. Svetozár Stračina zeneszerzőről Alexander Móži, a barátja, sorstársa, kollégája beszél….
Megszólaló: Alexander Móži- hegedűművész

Szerkesztő-műsorvezető: Bencsik János

Szlovák nemzetiségi műsor minden nap 18:00-tól az MR4 Nemzetiségi Rádió műsorán.

Ide kattintva hallgathatja online>>>

Tovább a műsoroldalra >>>

Olvasson tovább