Három szólamra - portré: Ignácz István, pécsi Gandhi Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója

A május 17-i adás tartalmából.
 

A pécsi Gandhi Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola Magyarország első roma nemzetiségi intézménye. Elsődleges feladatának tekinti, hogy az ott tanuló és onnan kikerülő gyerekek olyan felkészültséget kapjanak, amellyel boldogulni tudnak az életben. Nemcsak mintaértékű pedagógiai munkát végeznek gimnáziumban, ami arra irányul, hogy a roma gyerekek érettségihez jussanak és a továbbtanulásban is megállják a helyüket, hanem a cigány kultúra megismertetése, ápolása és megőrzése is kiemelt része az oktatásnak. Az intézmény beindításakor, az alapítók fogalmazták meg, hogy nyitott szellemű, tudományok iránt fogékony, népéhez és anyanyelvéhez kötődő cigány fiatalok képzése a cél. A Portré c. műsorban a pécsi Gandhi Gimnázium igazgatójával, Ignácz Istvánnal a hatékony oktatási módszerekről, a roma nyelv ápolásáról, az identitás erősítéséről és a cigány fiataloknak nyújtott támogatásokról beszélgetek.

Három szólamra minden hétköznap 12:03-tól az MR4 Nemzetiségi Rádió műsorán.

Felelős szerkesztő: Horváth Éva
Szerkesztő-riporter: Tótik Enikő

Tovább a műsoroldalra >>>

Olvasson tovább