Szlovén nemzetiségi műsor: Riport a felsőszölnöki születésű Kozár Lászlóval

A május 10-i adás tartalmából.
 

Riport a felsőszölnöki születésű Kozár Lászlóval (1. rész), aki még most is visszaemlékezik arra, hogy 1945-ben egy orosz katona miként állította föl dobtáras géppisztolyát az udvaron az ég felé irányítva, mutatva neki, hogy aprócska mutatóujjával húzza meg a ravaszt. A durranást követően a környékbeli varjak szuperszónikus repülőt imitálva elhúzták a csíkot a közeli erdőbe. Amúgy öten voltak testvérek, a kis Lacika volt a legkisebbik, a libling. Nagy szegénységben éltek, ugyanakkor nagy szeretetben. A vacsorát követően közösen imádkoztak, utána beszélgettek, mókáztak, énekeltek, muzsikáltak. A kellemes esti szeánszon általában el is bóbiskolt, reggelente mindig azon csodálkozott, hogyhogy az ágyikójában ébredt fel, miközben le sem feküdt oda. Máriával, a feleségével ugyanazon falurészen laktak, de mivel László hat évvel idősebb volt, úgy általában észre sem vette „a kis fruskát”. Legénykora elején szintén negligálta a szép kék és nagyszemű, gyorsan cseperedő bakfist. Könnyen volt, mert a faluban a lányok rajongtak iránta, ugyanis népszerű zenész volt. Aztán, mint a mesében, hirtelen fordulattal egy pár vállra vetett cipő fordított a hosszúra nyúlt Hamupipőke-mese fonalán. A sármos fiút körülrajongó lányok egyszercsak mind eltűntek, így lettek az elsőkből utolsók, Marika pedig az utolsóból az első. A pozitív végkicsengésű mese után most nem taglaljuk a kis Micike nehéz gyermekkorát, édesanyja betegeskedéseit, korai halálát, mert a műsorban hallható lesz.

Szlovén nemzetiségi műsor minden hétfőn 13:00-tól az MR4 Nemzetiségi Rádió műsorán.

Szerkesztő-műsorvezető: Mukics Ferenc

Tovább a műsoroldalra >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább