Szlovák nemzetiségi műsor - 14. hét

Az április 5. és 11. közötti adások tartalmából.
 

Április 5., hétfő:
– Beköszönés, műsorismertetés
– Két német sportdiplomata szerint Berlinnek és Tel-Avivnak közösen kellene megpályáznia a 2036-os olimpia megrendezését.
– Húsvéti szokások magyarországi szlovákok köreiben
megszólaló: Koppány János, Kondacs Anna, Jurkovics Mária
– Studnicka c. sorozat a szlovákiai folklórról – ébredezik a természet – tavaszi szokások, munkák és hiedelmek

Szerkesztő-műsorvezető: Hrubonová Iveta

Április 6., kedd:
– hírek, nemzetiségi inf, felhívások
– Ludové noviny
– A magyar kormány 765 millió forintot biztosít arra, hogy az Országos Szlovák Önkormányzat visszavásárolja és felújítsa az évtizedek óta elhanyagolt állapotban lévő, „láthatatlan” szlovák evangélikus templomot, amely a VIII. kerületben, a Rákóczi út házsorának takarásában áll. Az Országos Szlovák Önkormányzat már hosszú ideje szorgalmazza a magyar és a szlovák kormánynál is, hogy segítsenek visszaszerezni a magyarországi szlovákok fontos budapesti épületét. A felújítás után az épületben kulturális központot alakítanak ki. A felújítást szlovák állam finanszírozásával valósul meg. Erről tárgyalt Pozsonyban a Határontúli Szlovákok Hivatalában magyarországi delegáció
megszólaló: Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár, Hollerné Racskó Erzsébet, az Országos Szlovák Önkormányzat elnöke, Paulik Antal, a szlovák parlamenti szószóló

Szerkesztő-műsorvezető: Hrubonová Iveta

Április 7., szerda:
– Beköszönés, műsorismertetés
– Hírek
– Nemzetiségi információk, felhívások
Minden évben április elején van az autizmus világnapja. 2007-ben az ENSZ jelölte ki ezt a napot azzal a céllal, hogy felhívja a világ figyelmét az autizmusra, az autizmus spektrum zavarra, ami több tízmillió embert érint a világon. Az „Autizmus Világnapja” ENSZ határozat arra kéri a tagállamokat, hogy tegyenek lépéseket annak érdekében, hogy az autizmust minél szélesebb körben megismertessék a társadalmaikban.
– Kabelka” (Ridikül) című női magazin, benne:
– Az autizmus fogalma, típusai, okai….
Pozsonyi Andreas, autizmus gyógyító központot látogatjuk meg.
megszólaló: Padr. Andrea Sedibová
– A Snoezelen terápia – egy Hollandiában kidolgozott program értelmileg akadályozott, autista, halmozottan fogyatékos gyermekek részére.
megszólaló: Mgr. Daniela Ponechalová

Szerkesztő-műsorvezető: Dózsa Zenta

Április 9., péntek:
– hírek
– Aktuális felhívások
– Beiratkozások rendje a szlovák általános iskolákban
– A mai műsorban főleg az irodalom kedvelőit várjuk a készülékek elé. Milyen a helyzete a kortárs szlovák irodalmi alkotásoknak a hazájukban? Mennyire jelennek meg szlovák művek különböző fordítások formájában a magyar folyóiratok oldalain és könyvek formájában? Ezekről a kérdésekről beszélgetünk a téma talán legilletékesebb képviselőivel abban az irodalmi összeállításban, mely egy évvel ezelőtt készült a Budapesti Szlovák Intézetben. Megszólalók: Peter Brezňan, esztéta és költő, Orcsik Roland író, a Tiszatáj folyóirat szerkesztője, Csehy Zoltán költő, műfordító, Mária Modrovich írónő, Pénzes Tímea költő, műfordító
– Rádiójáték – Molnár Ferenc műve alapján: A Pál utcai fiúk

Szerkesztő-műsorvezető: Makai Ildikó

Április 10., szombat:
– Holnap délben Szlovákia minden katolikus templomában 10 percen át szólnak majd a harangok a Covid19-ben elhunytak emlékére
– Június 30-ig várják a cikkeket a Nás kalendár 2022-es számába
– Aktuális felhívás- fotópályázat- Ludové noviny
– Holnap lesz a költészet napja, ebből az alkalomból a 80 évvel ezelőtt április 10-én született Kormos Sándor pilisszántói költőre emlékezünk. Pilisszentkeresztre látogatunk, ahol 2017- ben mutatták be Kormos Sándor, kétnyelvű pilisszántói költő legújabb, s egyben utolsó kötetét Vecne ziví pramen, azaz Örökké élő forrás címmel. A tavaly márciusban elhunyt költőről – akinek fordításai és megzenésített versei nagyon népszerűek a hazai szlovákság körében.
Megszólalók: Kormos Sándor, Fuhl Imre, Salgai Szilvia, Demján Márta, Király Katalin
– A műsor utolsó részében a lőcsei Probstner családdal és annak múltjával ismerkedhetünk meg, megszólalók: Tatjana Susková, Alena Kredatusová, Fekesházi Éva, Probstner János

Szerkesztő-műsorvezető: Makai Ildikó

Április 11., vasárnap:
– A magyar kormány 765 millió forintot biztosít arra, hogy az Országos Szlovák Önkormányzat visszavásárolja és felújítsa az évtizedek óta elhanyagolt állapotban lévő, „láthatatlan” szlovák evangélikus templomot, amely a VIII. kerületben, a Rákóczi út házsorának takarásában áll. Az Országos Szlovák Önkormányzat már hosszú ideje szorgalmazza a magyar és a szlovák kormánynál is, hogy segítsenek visszaszerezni a magyarországi szlovákok fontos budapesti épületét. A felújítás után az épületben kulturális központot alakítanak ki. A felújítást szlovák állam finanszírozásával valósul meg. Erről tárgyalt Pozsonyban a Határontúli Szlovákok Hivatalában magyarországi delegáció….
Megszólaló: Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár, Hollerné Racskó Erzsébet, az Országos Szlovák Önkormányzat elnöke,, Paulik Antal, a szlovák parlamenti szószóló
– Interjú Dagmar Mária Anoca – A 2021 – es Pro Cultura Slovaca kitüntetés díjazottja – portréja
– Telefoninterjú Pilis-hegység természeti értékei, látványos túraútjai a természetjárók paradicsoma
Megszólaló: Fuhl Imrich, Pilisszentkereszt

Szerkesztő-műsorvezető: Hrubonová Iveta

Szlovák nemzetiségi műsor minden nap 18:00-tól az MR4 Nemzetiségi Rádió műsorán.

Ide kattintva hallgathatja online>>>

Tovább a műsoroldalra >>>

Olvasson tovább