Három szólamra - portré: Orsós Anna, a Pécsi Tudományegyetem Romológia és Nevelésszociológia Tanszékének vezetője

Az április 5-i adás tartalmából.
 

Milyen a cigány csoportok helyzete a modern társadalomban és mennyiben változott a történelem során a hagyományok a kultúra és az identitástudat megőrzése terén ? Miért fontos, hogy a felnövekvő generáció megtanulja ősei nyelvét és erre milyen lehetőségeik vannak jelenleg Magyarországon? Többek között ezekre a kérdésekre keresem a választ Orsós Annával, aki a jelenleg a Pécsi Tudományegyetem Romológia és Nevelésszociológia Tanszékének vezetője, oktató és kutató, akinek tevékenysége nem csupán saját karán és egyetemén, hanem az egész országban, sőt még a határainkon túl is jól ismert és elismert. Szakmai publikációk, tanulmányok, fordítások és könyvek sorozata jelent meg a tollából és nevéhez fűződik a beás nyelv írásbeliségének megalkotása. Orsós Anna emellett a pécsi Gandhi Gimnázium egyik alapítója és tanára is volt egyben. A roma származású pedagógusnak nagy szerepe volt a Pécsi Tudományegyetem cigány hallgatói számára létrehozott szakkollégium megszervezésében és működtetésében. Szerinte segíteni kell azokat a roma fiatalokat, akik családi háttértámogatás nélkül a továbbtanulás útjára lépnek, hiszen a felzárkóztatás egyik legfontosabb eleme az oktatásban rejlik. A Portréban Orsós Annával beszélgetek.

Három szólamra minden hétköznap 12:03-tól az MR4 Nemzetiségi Rádió műsorán.

Felelős szerkesztő: Horváth Éva
Szerkesztő-riporter: Tótik Enikő

Tovább a műsoroldalra >>>

Olvasson tovább