Szlovén nemzetiségi műsor: Riport Ana Bidarnával

A március 1-i adás tartalmából.
 

Riport Ana Bidarnával, aki majdnem egy olyan keresztnevet kapott, amely egyáltalán nem tetszett volna, és ma sem tetszene neki. Egy félreeső szülőotthonban több mint félévszázaddal ezelőtt a várandós anyukák kérdezgették egymást, ki milyen nevet szán a gyermekének. Az első asszony azt a bizonyos nem kedvelt nevet említette, aztán a második is, sőt a harmadik szintúgy. Anna anyukája a tömeglélektani hatás alatt azt nyilatkozta, akkor ő is azt választja. Szerencsére a vidéki kistelepülésen akkoriban nem rögtön jegyezték be az újszülött nevét az anyakönyvbe. Így az valamilyen rejtélyes oknál fogva hivatalosan Annává változott, riportalanyunk legnagyobb örömére. Utóbbi sok szeretettel beszél arról az időről is, amikor kisgyerekként alig várta, hogy a nála jóval idősebb nővére és férje a közeli kisvárosból péntekenként hazajöjjön látogatóba. Szombaton a felnőttek szorgalmasan dolgoztak a falusi házban és a porta körül, majd vasárnap délután „mulattak”, jól érezték magukat együtt. Édesapjuk citerán és más hangszereken muzsikált, a család többi tagja pedig közösen énekelte kedvenc szlovén dalait.

Szlovén nemzetiségi műsor minden hétfőn 13:00-tól az MR4 Nemzetiségi Rádió műsorán.

Szerkesztő-műsorvezető: Mukics Ferenc

Tovább a műsoroldalra >>>

Olvasson tovább