Szerb nemzetiségi műsor - 7. hét

A február 15. és 21. közötti adások tartalmából.
 

Február 15., hétfő:
A mai műsorunkban szólunk a szerb államiság ünnepéről, hiszen ma a Szerb Ortodox Egyház és Szerbia ma ünnepli a Julianus-naptár szerinti Gyertyaszentelő ünnepét, ami Szerbiában az államiság és a hadsereg napja is. Ez most a Gergely-naptár szerint február 15. 1804-ben Szerbiában ezen a napon kezdődött meg a törökök elleni első szerb felkelés, 1835-ben pedig Kragujevácon a nemzetgyűlés elfogadta Szerbia első alkotmányát. Ezért döntött a szerb parlament 2001. július 10-én úgy, hogy ez a nap legyen az ország államiságának napja.
Pénteken Lánycsókon megemlékezés volt a valamikori szerb templom helyén, amely a Három Szent Főpapnak volt szentelve. Ámbár ma már nem élnek szerbek az említett baranyai faluban. mégis, február 12-én – az egyházi ünnep, a patrónusok napján – megemlékezés van a településen (interjúalany: Eric Milán, tisztelendő, a lánycsóki parókia adminisztrátora).

Szerkesztő-műsorvezető: Mándity Predrág

Február 16., kedd:
A hírek után elsőként szólunk a szerb államiság ünnepének budapesti pénteki megemlékezéséről (műsor résztvevők Lásztity Péró, szónok, illetve Danica Petrovic, a sretenji oklevéllel díjazott zenekutató).
Beszámolunk a Pécs-baranyai Szerb Egyesület és a Pécsi Szerb Ortodox Egyházközség humanitárius akciójáról, hiszen szombaton lett eljuttatva a 3 tonnás rakomány a horvátországi földrengés károsultak részére (interjúalanyok: a károsultak, illetve, Daniela Kukoleca, a Glina és annak környékéért felelős társadalmi megbízott, Zoran Bezbdradica sofőr, Milan Eric, atya, pécsi parókus).
Ámbár idén nem volt Busójárás Mohácson,a busók mégis kis csoportokban elűzték a telet – voltak a mohácsi Szerb Klubban is (műsor résztvevő: Sztepanov Szlobodánné, a helyi Szerb Önkormányzat elnökassznya).

Szerkesztő-műsorvezető: Mándity Predrág

Február 17., szerda:
A mai műsorunkban szólunk a Magyar Parlament Nemzetiségi Bizottságának tegnapelőtti és mai üléséről (műsorrésztvevő: Alexov Lyubomir, szerb parlamenti szószóló)
Beszélünk a nemzetiségi önkormányzatok – főkként a szerb választott testületek – differenciált finanszírozásáról, elért eredményeikről (interjúalany: Rusz Igor, a Szerb országos Önkormányzat alelnöke, a Bethlen Gábor Alap Albizottságának tagja).
Vendégünk lesz Mirjana Olujic Asszony, a horvátországi Szerb Nemzeti Tanács sziszeki bizottságának elnöke, aki a szomszédos országban történt földrengés után, egyike azon koordinátoroknak, aki nap mint nap járja a lakósságot és rögzíti a kéréseket, óhajokat.

Szerkesztő-műsorvezető: Rádity Milenkó

Február 18., csütörtök:
A mai műsorunkban szólunk a szegedi Kálvin téren található valamikor Százszorszép Gyermekház épületének közel jövőbeni felújításáról ahol 2022. szeptemberében megkezdi működését a helyi Szerb Általános Iskola és Óvoda.
Budapesten, a Nikola Tesla” Szerb Oktatási Központban javában folyik a „Szerb anyanyelv hete” (megszólalók a fő szervező).
A horvátországi fölrengések miatt sokan fedél nélkül maradtak – nekik nyújtanak segítséget többek között a Szerb Nemzeti Tanács önkéntesei, közöttük az interjúalanyunk Kukolecsa Daniella is.
Ellátogattunk a Szerb Nemzeti Tanács vrginmosti központjába is ahová a humanitárius segélyek érkeznek (interjúalany: a központ vezetője Pero Zutic)
Lesznek még hírek, tudósítások és más érdekességek is.

Szerkesztő-műsorvezető: Mándity Predrág

Február 19., péntek:
Műsorunkban bemutatjuk Őszentségét Porfirije szerb pátriárkát, hiszen a Szerb Ortodox Egyház Szinódusa tegnap Őt választotta meg a Szerb Egyház 46. pátriárkájának.
A mostani pátriárka, aki előtte metropolitaként irányította a zágrábi és lubljanai metropóliát, 2-3 alkalommal Pécsett és Grábócon is járt – ezekről a mo-i látogatásairól is megemlékezünk Milan Eric, pécsi parókus segítségével.
A lórévi Szerb Óvodában farsangi mulatság volt – erről beszél műsorunknak Alexov Milica, óvónő de lesznek még hírek, tudósítások és más érdekességek is.

Szerkesztő-műsorvezető: Mándity Predrág

Szerb nemzetiségi műsor minden nap 14:00-tól a Nemzetiségi Rádió műsorán!

Ide kattintva hallgathatja online>>>

Videó ajánló

Olvasson tovább