Szlovén nemzetiségi műsor: Riport Horváth Annával 1. rész

A január 25-i adás tartalmából.
 

Riport Horváth Annával (1. rész), aki 1974 áprilisában ment férjhez. Rá két hónapra, 48 éves korában meghalt mostohaapja, aki a kislányt két éves korában nevére vette, és ugyanolyan szeretettel nevelte, mint saját hat gyermekét. Anna igazi édesapját nem ismerte, mert állítólag magas rendőri beosztása miatt az 1950 évek közepén megtehette, hogy egyszerűen nem ismerte el apaságát, pedig sok mindennel próbálkozott szegény édesanyja igaza bizonyításául. Egyetlenegyszer, tízéves korában lett volna alkalma rá, hogy szemtől-szembe találkozzon azzal, aki letagadta. Nem tudni, hogy megszólalt-e atyjában a lelkiismeret, vagy más miatt jött-e el hozzájuk. Annácska épp a szomszédéknál volt látogatóban. Mostohatestvére lélekszakadva jött elújságolni, hogy náluk van „a másik” édesapja. Erre a kislány úgy megrémült, hogy a szomszéd Gretti néninél elbújt az asztal alatt, és ki sem jött onnan két-három óráig. Nem és nem akarta, hogy „idegenek” elvigyék őt ismeretlen helyre. Később, ha valami rossz fát tett a tűzre, édesanyja tréfásan azzal ijesztgette, hogy szól ám „annak a rendőrnek”, aki majd elviszi. A cserfes kislány rögtön szót fogadott.

Szlovén nemzetiségi műsor minden hétfőn 13:00-tól az MR4 Nemzetiségi Rádió műsorán.

Szerkesztő-műsorvezető: Mukics Ferenc

Tovább a műsoroldalra >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább