×

Három szólamra - portré: Radics Ferenc, a Magyar Állami Népi Együttes zenekarvezető prímása

A november 30-i adás tartalmából.
 

Cigányzene nélkül nem lehet teljes az országimázs és ahhoz, hogy ez a zenei műfaj  teret nyerjen, az oktatásra kell a hangsúlyt fektetni vallja Radics Ferenc, a   Magyar Állami Népi Együttes zenekarvezető prímása. Szerinte a magyar zenetörténet egy jelentős korszakát is a zeneszerzők cigányzenei élménye, határozza meg.  Radics szerint fontos az is, hogy a még élő cigányzenei hagyományokat, azok ápolói megszerettessék és továbbadják a következő generációnak. Három évvel ezelőtt a kormány támogatásával, a Hagyományok háza szervezésében elindult az éttermi cigányzene népszerűsítésére a Muzsikáló Budapest program. A sikeres kezdeményezés, jelenleg kiszélesedett formában, Muzsikáló Magyarország címmel várja a pályázókat, amelyre idén kilencvenhét cigányzenekar 456 zenésze kapott támogatást. A Portréban, a 2019-ben Liszt Ferenc-díjjal kitüntetett Radics Ferenccel, a program szakmai vezetőjével, a kezdeményezés sikeréről illetve  a Magyar Állami Népi Együttesben végzett tevékenységéről, valamint a magyar népdal és a cigányzene hagyományainak ápolásáról és tovább fejlesztéséről beszélgetek.

Három szólamra minden hétköznap 12:03-tól az MR4 Nemzetiségi Rádió műsorán.

Szerkesztő-műsorvezető: Tótik Enikő

Tovább a műsoroldalra >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább