Szerb nemzetiségi műsor - 47. hét

A november 16. és 22. közötti adások tartalmából.
 

November 17., kedd:
A mai műsorunkban a hírek után elsőként szólunk a Magyar Parlament Nemzetiségi Bizottságának tegnapi üléséről (műsor résztvevő Alexov Lyubomir, szerb szószóló). Szegeden vasárnap befejeződött a Szerb kultúra hónapja Szegeden c. rendezvénysorozat – a szegedi szerbek a helyi szerb templomban megemlékeztek az I. világháborúban elhunyt katonákról, illetve, koszorúkat helyeztek el a szerb temetőben a katonai sírokra (műsorrésztvevő: Dalibor Milenkovic atya, szegedi parókus).
A napokban új könyv jelent meg Szerbiáról, amely 1100 idegenforgalmi ékességét mutatja be, de lesznek még természetesen hírek tudósítások és más érdekességek is.

Szerkesztő-műsorvezető: Mándity Predrág

November 18., szerda:
– A bp-i Nikola Tesla Szerb Oktatási Központban felújítási munkák kezdődtek – ezekről szól dr Lásztity Jovánka az oktatási intézmény igazgatója.
– Erdőmecskén, a közelmúltban megtartott szerb búcsún a parókia adminisztrátora bejelentette, hogy pályázatot nyújtottak be a szerb templom felújítása céljából – interjúalany: Milan Eric, pécsi parókus, az erdősmecskei parókia adminisztrátora

Szerkesztő-műsorvezető: Rádity Milenkó

November 19., csütörtök:
A szegedi Szerb Általános iskolában végéhez közelednek azok a rekonstrukciós munkálatok, amelyek még nyáron kezdődtek meg – interjúalany: Dósity Sznezsana, iskola igazgató.
Baján járt Zsivity Zorán atya, püspöki helynök aki személyesen győződött meg a helyi szerb templom állapotáról. A bajai szerbek adószámot kértek, hogy jövőben pályázhassanak, de szó esett az egyházközségi épület egy részének lehetséges kiadásáról, ami bevételt jelentene az Egyházközségnek. Természetesen más, a bajai szerbeket érintő témák is napirendre kerültek – tudósítás.
A szerb labdarúgó válogatott nem jutott ki az EB-re – a sikertelenség okairól beszél műsorunknak Aleksandar Jovanovic, a másodosztályú Szeged labdarúgócsapatának játékosa. Műsorunkban megemlékezünk Ljubisa Samardzic-ról, alias Surdáról, a Forró Szél sorozat főszereplőjéről, ismert színészről és rendezőről aki 1936. november 19-én született Skopljeban (2017-ben hunyt el). A legenda 2013–ban Budapesten jelenlétével megtisztelte a Szerb kultúra hónapja Magyarországon c. rendezvényt – az akkor készült interjú is helyet kap a mai műsorunkban.

Szerkesztő-műsorvezető: Mándity Predrág

November 20., péntek:
Műsorunkban szólunk a Siklósi Szerb Önkormányzat idei tevékenységéről, illetve a munkálatokról, amelyek a siklósi szerb templom udvarán folynak – műsor résztvevő: Sinisa Nozica, a Siklósi szerb Nemzetiségi Önkormányzat alelnöke, a helyi Szerb Egyházközség elnöke. Holnap van Arandelovdan, egyházi ünnep – a grábóci kolostor védőszentjének ünnepe – az egyházi ünnephez kapcsolódó szokásokról is beszélünk. Lesznek még hírek, tudósítások és más érdekességek is.

Szerkesztő-műsorvezető: Rádity Milenkó

Szerb nemzetiségi műsor minden nap 14:00-tól a Nemzetiségi Rádió műsorán!

Ide kattintva hallgathatja online>>>

Olvasson tovább