Szerb nemzetiségi műsor - 42. hét

Az október 12. és 18. közötti adások tartalmából.
 

Október 12., hétfő:
A mai műsorunkban szó lesz a mai egyházi ünnepről, illetve lesz rádiós hidunk is a Vajdasági Rádióval – benne a szerb nyelv mai állapotát elemezzük, illetve, érintjük a turizmus helyzetét és kilátásait. Vendégünk lesz Gálity Vojiszláv atya, a Budai Szerb Egyházmegye püspöki helynöke, aki a Szentendrén folyó kivitelezési munkákról beszél.
Lesznek még hírek és tudósítások is.

Szerkesztő-műsorvezető: Mándity Predrág

Október 14., szerda:
A műsorunkban, a hírek után, elsőként szólunk a mai egyházi ünnepről, majd vendégül látjuk Krúnity Demeter, mórahalmi szerb hívőt, aki nemrég egy a helyi asztalos által készített új asztalt adományozott a mórahalmi Kóló Szerb Kulturális Központban található Szerb Kápolnának. Vendégünk lesz Rusz Boriszláv, a Fővárosi szerb Önkormányzat elnöke, aki egyike volt a múlt hétvégi zarándokútnak Baranyában és Tolnában, de a műsorunk második felében is Ő lesz a vendégünk, hiszen ötven éve diplomázott a Pécsi Tanárképző Főiskolán és e jelen esemény kapcsán a Pécsi Egyetem Rektori Hivatalában személyesen vehette át az arany diplomát.

Szerkesztő-műsorvezető: Mándity Predrág

Október 16., péntek:
A mai műsorunkban a hírek után szólunk a mai egyházi ünnepről, majd a Budapesti Szerb Önkormányzat év végéig szóló terveiről tájékoztatjuk a Hallgatókat (interjúalany: Rusz Boriszláv a Fővárosi Szerb Önkormányzat elnöke)
Szegeden folytatódik a Szerb kultúra hónapja Szegeden c. rendezvénysorozat. Tegnap este Dujmov Milán történész volt a szegediek vendége aki a Trianoni békeszerződésről és a nemzetiségeket érintő problematikát ecsetelte előadásában.
Beszámolunk még a szegedi Szerb Iskolában folytatott kivitelezési munkálatokról – erről Dósity Sznezsana igazgató beszél – de lesznek még tudósítások, szerbiai hírek és más érdekességek is.

Szerkesztő-műsorvezető: Mándity Predrág

Szerb nemzetiségi műsor minden nap 14:00-tól a Nemzetiségi Rádió műsorán!

Ide kattintva hallgathatja online>>>

Olvasson tovább