Szlovák nemzetiségi műsor - 41. hét

Az október 5. és 11. közötti adások tartalmából.
 

Október 5., hétfő:
– Hírek
– Nemzetiségi információk, programajánló
– Aktuális felhívások
– A pedagógusok világnapja
–Az építészek világnapja
–63 évvel ezelőtt 1957. október 4-én jelent meg először a Ľudové noviny, a magyarországi szlovákság egyetlen hetilapja. A Magyarországi Szlovák Újságírók napját ezért október 4-én ünneplik.
Megszólalók: Hollerné Racskó Erzsébet, az Országos Szlovák Önkormányzat elnöke
Hornokné dr. Uhrin Erzsébet, a szlovák kutatóintézet volt igazgatója
Pecsenya Edit – igazgató, békéscsabai szlovák iskola
– 1956 október 23. után egy időre megszűnt a napi és hetilapok kiadása Magyarországon, ahogy az 1949-ben alapított Nasa Sloboda is – a magyarországi szlovákok hetilapja, amelyet csak egy évvel később sikerült a Magyarországi Szlovákok Szövetségének újraindítani – már Ludové noviny cimmel – megszólaló: Krizsán Ferenc, a Ludové noviny volt főszerkesztője
–Magyarország Kormánya a felsőoktatási intézményben történő továbbtanulás elősegítése érdekében ösztöndíjjal támogatja a kiemelkedő tanulmányi eredményű nemzetiségi diákokat.
A békéscsabai ösztöndíjasoknak Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, Herczeg Tamás, a város országgyűlési képviselője és Pecsenya Edit intézményvezető október 2-án adták át az okleveleket.
Megszólaló: Pecsenya Edit – igazgató, békéscsabai szlovák iskola

Szerkesztő-műsorvezető: Dózsa Zenta

Október 6., kedd:
– A kormány 2001-ben nyilvánította nemzeti gyásznappá október 6-ikát, Ma délelőtt is az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után Aradon kivégzett 13 vértanúra emlékeztek Budapesten és az ország több pontján.
– Hírek, nemzetiségi információk, programajánló
– Október 10-én hármas jubileumi ünnepséget szerveznek Ecseren, a néptáncegyüttes 75 éves, a Zöldkoszorú Egyesület 20 éves ,és a Petruska tánccsoport 5 éves fennállása alkalmából – interjú Aszódi Csaba Andrással, az ecseri Zöldkoszorú / Zeleny veniec / Egyesület elnökével
– Összeállítás az Ecseri Néptáncegyüttes 70 éves jubileumi rendezvényéről
– Az OSzÖ aktuális pályázatai 3 intézménye igazgatói posztjára
– Linkéné Gácsi Évával- a Rákoskeresztúri Hagyományőrző Kör munkájáról, helyi szokásokról
– Kuti Magdolnával a keresztúri népviseletről

Szerkesztő-műsorvezető: Makai Ildikó

Október 7., szerda:
– Októberi népi megfigyelések
– Hírek, nemzetiségi információk, programajánló, aktuális felhívások
– Mit jelent számunkra az anyanyelv? (riport-összeállítás)
Megszólalók: Fábián Éva, a Ľudové noviny szlovák nemzetiségi hetilap főszerkesztője, Fuhl Imre,újságíró, költő, Bárkányi Zoltán,újságíró, Papuček Gregor, költő, Papuček Zlatko, újságíró.
-Kabelka” (Ridikül) című női magazin (30.00)
– A gyerekkori agresszió oka és a kezelése
Megszólaló: dr. Eva Smyková, Gyermekpszichológus

Szerkesztő-műsorvezető: Dózsa Zenta

Október 8., csütörtök:
– Hírek
– Nemzetiségi információk, programajánló, aktuális felhívások
– Ünnepelt a mezőberényi szlovákság – 50 éves a Szlovák Pávakör.
A Mezőberényi Szlovák Pávakör megalakulásának 50. évfordulóját ünnepelte 2020. október 3-án. Köszöntésre érkeztek a környező szlovák lakta települések képviselői, és azok a rokonok, barátok, városlakók, akik kötődnek a pávához, a szlováksághoz, figyelemmel kísérik a városban ismert tevékenységüket.
Megszólalók: Baun Péterné- egykori tag, Mezőberényi Szlovák Pávakör, Ocsovszki Ildikó- művészeti vezető, Mezőberényi Szlovák Pávakör, Bartó Andrásné- vezető, Mezőberényi Szlovák Pávakör, Siklósi István- polgármester, Mezőberény, Zelman Ferenc- alelnök, Országos Szlovák Önkormányzat, dr. Király Katalin- igazgató, Magyarországi Szlovákok Kulturális Intézete, Krajcsovicz Andrásné- elnök, Békés Megyei Szlovák Önkormányzat, Borgula Györgyné- elnök, Mezőberényi Szlovákok Szervezete
– „Parászba fúvás” ( Dúchanie do pahrieb) a címe a szlovák történelmet bemutató sorozatunknak. 5. rész
Megszólalók: Peter Rašev, Beáta Drotárová, Peter Vilhan

Szerkesztő-műsorvezető: Dózsa Zenta

Október 9., péntek:
– Az ENSZ élelmiszerügynöksége, a Világélelmezési Program (WFP) pénteken elnyerte a Nobel-békedíjat az éhség leküzdése és a konfliktus sújtotta területeken a béke feltételeinek javítása érdekében tett erőfeszítések miatt.
– Víto Staviarsky, szlovák író Eperjesen (Prešov) született 1960-ban. Forgatókönyvírást tanult a prágai filmművészeti főiskolán (FAMU). Később, mint színházi kulisszás, betegápoló, kocsmáros, bolti eladó kereste a kenyerét. Első publikációi a nyolcvanas évek végén a Romboid című irodalmi lapban jelentek meg. Korábban kétszer volt az Anasoft Litera tízes döntőjében, 2013-ban a Fekete cipők… elnyerte a rangos irodalmi kitüntetést.
megszólaló: Spácilová Stanislava
– “Hovory s Ester” /Beszélgetés Eszterrel/ c. rádiójáték. Író: Elena Antalová, rendező: Martin Kákoš, szereplők: Dana Košická, Anastázia Velíšková, Judita Viciánová.

Szerkesztő-műsorvezető: Hrubonová Iveta

Október 10., szombat:
– Giussepe Verdi évfordulója
– A Szomszédságban c. kötet – Válogatás Peter Weissnek, a szlovák bel- és külpolitika aktív résztvevőjének, később független megfigyelőjének 1994 és 2008 között publikált írásaiból, melyek, Szlovákia nemzetközi szerepének és presztízsének tényezőit tárgyalják, ám nagy hangsúlyt kapnak a kötetben a szlovák-magyar kapcsolatokkal foglalkozó írások is.
– A filozófia története Magyarországon a kezdetektől a 19. század végéig c. könyv szerzőjével, Mészáros András politológussal beszélgetünk
– 100 éves a Szlovák Nemzeti Színház
– Naša Mačička /Cicusunk/ c. Vertigo Szlovák Színház előadása

Szerkesztő-műsorvezető: Hrubonová Iveta

Október 11., vasárnap:
– Beköszönés műsorismertetés
– Válogatás a hét műsoraiból-benne:
– Magyarország Kormánya a felsőoktatási intézményben történő továbbtanulás elősegítése érdekében ösztöndíjjal támogatja a kiemelkedő tanulmányi eredményű nemzetiségi diákokat.
– A békéscsabai ösztöndíjasoknak Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, Herczeg Tamás, a város országgyűlési képviselője és Pecsenya Edit intézményvezető október 2-án adták át az okleveleket.
Megszólaló: Pecsenya Edit – igazgató, békéscsabai szlovák iskola
– 63 évvel ezelőtt 1957. október 4-én jelent meg először a Ľudové noviny, a magyarországi szlovákság egyetlen hetilapja. A Magyarországi Szlovák Újságírók napját ezért október 4-én ünneplik.
Megszólalók: Hollerné Racskó Erzsébet, az Országos Szlovák Önkormányzat elnöke
Hornokné dr. Uhrin Erzsébet, a Magyarországi Szlovákok Kutatóintézetének egykori igazgatója
Pecsenya Edit – igazgató, békéscsabai szlovák iskola
– Linkéné Gácsi Évával- a Rákoskeresztúri Hagyományőrző Kör munkájáról, helyi szokásokról
– Kuti Magdolnával a keresztúri népviseletről
– Ünnepelt a mezőberényi szlovákság- 50 éves volt a Szlovák Pávakör.
– A Mezőberényi Szlovák Pávakör megalakulásának 50. évfordulóját ünnepelte 2020. október 3-án. Köszöntésre érkeztek a környező szlovák lakta települések képviselői, és azok a rokonok, barátok, városlakók, akik kötődnek a pávakörhöz, a szlováksághoz, figyelemmel kísérik a művészeti együttes tevékenységét.
Megszólalók: Baun Péterné- egykori tag, Mezőberényi Szlovák Pávakör, Ocsovszki Ildikó- művészeti vezető, Mezőberényi Szlovák Pávakör, Bartó Andrásné- vezető, Mezőberényi Szlovák Pávakör, Siklósi István- polgármester, Mezőberény, Zelman Ferenc- alelnök, Országos Szlovák Önkormányzat, dr. Király Katalin- igazgató, Magyarországi Szlovákok Kulturális Intézete, Krajcsovicz Andrásné- elnök, Békés Megyei Szlovák Önkormányzat, Borgula Györgyné- elnök, Mezőberényi Szlovákok Szervezete

Szerkesztő-műsorvezető: Bencsik János

Szlovák nemzetiségi műsor minden nap 18:00-tól az MR4 Nemzetiségi Rádió műsorán.

Ide kattintva hallgathatja online>>>

Tovább a műsoroldalra >>>

Olvasson tovább