Három szólamra - portré: Farkas Róbert, a Budapest Bár zenekar vezetője

A szeptember 14-i adás tartalmából.
 

Cigányzenei hangszereléssel filmslágereket és ismert híres, táncdalokat játszanak, az 1920-30-as évekbeli, budapesti kávéházak hangulatát idéző jazz, pop, rock, klezmer és számos zenei műfaj elemeit ötvözve . Farkas Róbert , a Budapest bár együttes életrehívója, vezetője , 2007-ben a magyar rockzene nagyjait gyakorlatilag egy lemezre kérte fel és talán maga sem gondolta, hogy sikerük közel másfél évtized múltán is töretlen lesz. Róbert ötlete, amely a kávéházi cigányzene újszerűsítésére irányult, pillanatok alatt hallgatóságra talált és a csapat az elmúlt közel másfél évtized alatt több színházi és fesztivál fellépésen kápráztatta el a közönséget, itthon és külföldön egyaránt. Zenéjükkel egy új irányzatot, a gypsy lounge alapjait hozták létre, amely stílusok és kultúrák keveredésével, a cigányzenét életben tartva, több generáció kedvencévé vált. Farkas Róberttel, az együttes vezetőjével, a kezdetekről, a sikeres múltról és a jövőbeni tervekről is beszélgetek, természetesen úgy, hogy közben teljes képet kapjunk arról az emberről, aki zenei munkásságának elismeréseként, 2020-ban a Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetésben részesült.

Három szólamra minden hétköznap 12:03-tól az MR4 Nemzetiségi Rádió műsorán.

Tovább a műsoroldalra >>>

Olvasson tovább