Augusztus 17., hétfő:
– Hírek, sport
– Népi kalendárium – Gabriela Rusu Păsărin
– Gheorghe Ardelean, az Eleki Román Nyugdíjasok Szövetségének elnöke, beszél az idei tevékenységekről és a tervekről, amelyeket végre tudnak hajtani az egyesülettel az idén, figyelembe véve a koronavírus-járvány által bevezetett korlátozásokat és szabályokat
– Romániai és nemzetközi eseménynaptár
– „De dor și drag” – Zoe Fuicu folklórműsora a Temesvári Rádióból
Szerkesztő-műsorvezető: Bekán Anca Liana
Augusztus 18., kedd:
– Hírek
– Kalendárium: Válogatás az augusztus 18-án történt érdekesebb eseményekből. 1858. augusztus 21-én halt meg Barbu Lautaru, román zenész
– Liszt Ferenc 1846. november 2. és 1847. január 24. között Erdélyben, Havasalföldön és Moldvában adott koncerteket. Jászvásáron megcsodálta Barbu Lautaru játákát is, akiről említést tesz a visszaemlékezéseiben.
– Népi kalendárium.
Megszólaló: Gabriela Rusu-Pasarin
– Két vallásos témájú kiadvány jelent meg Méhkeréken.
– A románok slágerei. A legismertebb dalok bemutatása. 17 éves a Proconsul együttes „Ég” c. dala.
– „La ceas de taina” c. kulturális műsor a Román Rádió bukaresti stúdiójából. Meghívott vendég az aradi származású dr. Gheorghe Goldis, gyermekorvos.
Megszólaló: Gabriele Rusu Pasarin, Gheorghe Goldis.
Szerkesztő-műsorvezető: Bauer Adam
Augusztus 19., szerda:
– Hírek
– Kalendárium: Válogatás az augusztus 19-én történt érdekesebb eseményekből.
– Népi kalendárium.
Megszólaló: Gabriela Rusu-Pasarin
– 2021-ben 16. alkalommal kerül sor népszámlálásra Magyar-országon. Az adatgyűjtés a modern kor igényeinek megfelelően interneten a kérdőívek önálló kitöltésével, valamint elektronikus eszközt használó számlálóbiztosok interjúival valósul meg, papír kérdőívek nélkül
Augusztus 15-én, Szűz Mária elszenderülése napján a Szent Kenet Miséjét is megtartották Méhkeréken
– Szurkolók Klubja c. műsor – aktualitások a sport világából
Megszólaló: Boka Tibor, Bálint Laszló, Razvan Burleanu
Szerkesztő-műsorvezető: Bauer Adam
Augusztus 21., péntek:
– Kalendárium: válogatás az augusztus 21-én történt érdekesebb eseményekből
– Népi kalendárium.
Megszólaló: Gabriella Rusu-Pasarin
– Augusztus 15-én, szombaton, Szűz Mária halálának és mennybevételének ünnepén Püspöki Szentmisét tartottak Méhkeréken. Több évtizedes szokás, hogy ezen a napon megtartják a kenet szentséget is.
Megszólaló: Siluan Atya, a Magyarországi Román Ortodox Egyház püspöke és Ioan Bun Atya, a méhkeréki templom parókusa.
– Szeptember 6-án Háladási ünnepséget tartanak a Magyarcsanádi Baptista Gyülekezetben.
– A Magyarcsanádi Gyülekezetet sokan látogatják Romániából. 2015-ben egy fúvószenekar járt náluk.
Megszólaló: Nicu Hanc, dr. Csoka István, Ambrus Péter.
– A román történelem száz fontos momentuma: 1857-ben Havasalföldön és Moldvában a nemzetgyűlések az unió mellett nyilatkoznak.
– Izvorasul c. népzenei műsor. Vendég Elise Stan.
Megszólaló: Gabriela Rusa-Pasarin, Elise Stan.
Szerkesztő-műsorvezető: Bauer Adam
Augusztus 22., szombat:
– Az ortodox és a neoprotestáns egyházak vasárnapi programja
– Népi kalendárium – Gabriela Rusu Păsărin
-Nemzetközi és romániai eseménynaptár
– Szurkolók klubja
-De dor și drag” – Daniela Băcilă folklórműsora a Temesvári Rádióból
Szerkesztő-műsorvezető: Bekán Anca Liana
Augusztus 23., vasárnap:
– Vallásos műsor „In lumea credintei” címmel. – Pünkösd utáni 11. vasárnap.
– Augusztus 15-én, szombaton, Szűz Mária halálálának és mennybevételének ünnepén Püspöki Szentmisét tartottak Méhkeréken. Több évtizedes szokás, hogy ezen a napon megtartják a kenet szentséget is.
Megszólaló: Siluan Atya, a Magyarországi Román Ortodox Egyház püspöke és Ioan Bun Atya, a méhkeréki templom parókusa.
– A mai nap evangéliuma: Pünkösd után 11. vasárnap. Péter apostol a megbocsátással kapcsolatban kérdezi Jézust, aki egy példabeszéddel világítja meg, hogy miért fontos a megbocsátás.
Megzólaló: David Pop Atya, Keresztelő Szent János kolostor vezetője.
– E heti üzenet: Válaszd az életet!
Megszólaló: Florin Ghiuro, Pünkösdista lelkipásztor.
– Válogatás a héten elhangzott anyagainkból:
– Szeptemberben szervez kirándulást az Eleki Nugydíjas Klub.
Megszólaló: Árgyelán György, elnök
– Két vallásos témajú kiadvány jelent meg Méhkeréken.
– Az elmúlt évek fesztiváljainak a felidézése.
Megszólaló: Nicolae Furdui Iancu és Dinu Iancu Salajanu, népdalénekesek.
Szerkesztő-műsorvezető: Bauer Adam
Román nemzetiségi műsor minden nap 16:00-tól a Nemzetiségi Rádió műsorán.
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.