Lengyel származású alkotók Magyarországon. Iramolom és karikatúra. Sutarski Konrad és Dluhopolszky László.
Konrad Sutarski – Lengyelországban született, az 50-es években debütált költőként Poznańban. 1965 óta Magyarországon él és itt is alkot, valamint polóniai aktivistaként is munkálkodik. 1995-től az Országos Lengyel Kisebbségi Önkormányzat első elnöke volt. A tisztséget két ciklusban töltötte be, 1995-1999, valamint 2001-2007-ig. 1998-ban létrehozta a Magyarországi Lengyelség Múzeumát és Levéltárát. 2017-ben átvehette a
Nemzetiségekért- és a Pro Cultura Minoritatum Hungariae Díjakat, amelyeket a Magyarországon élő lengyelek kulturális és tudományos intézményeinek létrehozásáért kapott. Irodalmi munkásságát Bethlen Gábor Díjjal és József Attila Díjjal ismerték el.
Dluhopolszky László – Magyarországon született, lengyel eredetű család sarja. Karikaturista, lapszerkesztő. Autodidakta. Mestere: Luzsicza Lajos.
1987-ben díjat nyert a tokiói rajzfesztiválon. 1993-ban megkapta a Petőfi Sándor Sajtószabadság-díjat, 1999-ben a Szent László Akadémia díját.
1969-től publikálja rajzait. 1990-1992 között a Ludas Matyi főszerkesztője volt. 1971-től szerepel kiállításokon is. Első egyéni tárlatát 1972-ben rendezte.
Művei találhatók a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében. Műsor vendégei:
Konrad Sutarski és Dluhopolszky László.
Lengyel nemzetiségi műsor – Nemzetiségi adások – június 6., szombat, 13:30
Szerkesztő-műsorvezető: Bożena Bogdańska-Szadai
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.