Szlovák nemzetiségi műsor - 1. hét

A december 30. és január 5. közötti adások tartalmából.
 

December 31., kedd:
– Stanislav Štepka és naív színháza (Bencsik János)
Az egyik legnépszerűbb kortárs szlovák nevettető, író, rendező, színész, dalszerző, színházalapító és színház igazgató Stanislav Štepka volt nyáron a vendége a Studia Academica Slovaca pozsonyi nyári egyetemnek, ahol Júlia Beňová mutatta be a hallgatóknak ezt a neves személyiséget és színházát. A történeteket kiegészítette, és a hallgatóság kérdéseire is válaszolt a híres művész. Ugyan a nyelvi leleményeket, szlovák közéletet nehezen értették meg a külföldi diákok, mindenki elégedettségére vidám és tanulságos beszélgetés volt a mesterrel való találkozás, melyet most önök is hallhatnak az év utolsó adásában. Humoros jeleneteit már hallhatták műsorainkban, de talán róla és színházáról most sok új dolgot is megtudhatnak!
Megszólaló: Stanislav Štepka – színész, rendező, író, színházigazgató, Júlia Beňová – oktató, pozsonyi Komenský Egyetem
– A Felső-Garam menti ének és táncversengők ( Felvétel –RTVS, Besztercebányai Stúdió, szerk.:Bencsik János) 56,27
– A Poláyna-hegyaljai Folklórfesztivált minden év júliusában rendezik meg a szlovákiai Gyetván. Az idei volt az 54. évfolyama, ahol egyebek mellett a Felső-Garam menti énekesek és táncosok versengenek egymással, túllicitálják egymást énekükkel, táncukkal. Ez az egyedi versengés felkerült az idén az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára. A műsort rögzítették besztercebányai kollégáink, melyből közel egyórás részleteket hallhatnak mai adásunkban.
Megszólalók:Igor Kovačovič- koreográfus

Szerkesztő-műsorvezető: Bencsik János

Január 1., szerda:
– Beköszönés, műsorismertetés
– Újévi köszöntő
– Hollerné Racskó Erzsébet, OSZÖ elnökének újévi köszöntője
– Paulik Antal, a szlovák parlamenti szószóló újévi köszöntője
– Az ismerőssel való találkozás, és a kommunikáció elkezdésének első lépése a másik ember megszólítása és kellő üdvözlése. A köszönés, egy barátságos cselekedet, amellyel az emberek üdvözlik egymást, a köszönő illetve köszönést fogadó személy korának figyelembe vételével. A köszönés korosztályonként és generációkként változik.
– megszólalók: Zajacová Stanislava, Ciliak J, Dekrétová M, Podaniová A, Králik S.

Szerkesztő-műsorvezető: Hrubonová Iveta

Január 3., péntek:
– A szlovákok nagy része egy december végi felmérés szerint elégedett a 2019-es évvel
– Hírek, nemzetiségi információk, aktuális felhívások
– Zuzana Caputová szlovák elnök tegnap kitüntetéseket adott át
– Januári ismétlő válogatásunk keretében ma bemutatjuk az OSzÖ tavalyi díjazottjait, akik a Nemzetiségünkért díjat júliusban vehették át Acsán, a magyarországi szlovákok napja ünnepségen. Megszólalók: Kucsera Andrásné / Szlovák Önkormányzat-Nézsa – elnök / , Zsolnai Mihály –fafaragó művész, Szabó Erzsébet , a csömöri Furmicska táncegyüttes vezetője.
– A műsor második részében egy rádiójátékot hallhatnak: Od Silvestra do Troch králov / Szilvesztertől Vízkeresztig /címmel.

em>Szerkesztő-műsorvezető: Makai Ildikó

Január 4., szombat:
– Beköszönés, műsorismertetés
– Kalendárium
– vallási magazin
– hírek
– Egy különleges könyv jelent meg a bánhidai szlovák önkormányzat gondozásában, „Igaz történetre figyelmezzetek” címmel. A könyv törzsanyaga az Izing család hagyatékából került elő, cérnakönyveket, búcsújáró énekeket, kéziratos füzeteket, imádságos-és énekeskönyveket tartalmaz. megszólalók: dr. Horváth Sándor, Prof. Zsilák Mária, Izing – Pruzsina Rózsa
– Májusban átadták az idei Pro Cultura Minoritatum Hungariae díjakat, a magyarországi nemzetiségek kultúrájáért folytatott tevékenységek szakmai elismerését szombaton Budapesten, a Nemzetiségi gála keretében. A díjazottak között van Zoltán Bárkányi Valkán, Ludové noviny volt főszerkesztője és Hévizi Pál a Mogyorósbánya Nemzetiségi Szlovák Önkormányzat elnöke.
– Elnöki könyvtár Kassán
– megszólaló: Schuster Rudolf, volt szlovák köztársasági elnök

Szerkesztő-műsorvezető: Hrubonová Iveta

Szlovák nemzetiségi műsor minden nap 18:00-tól az MR4 Nemzetiségi Rádió műsorán.

Ide kattintva hallgathatja online>>>

Tovább a műsoroldalra >>>

Olvasson tovább