×

Ukrán nemzetiségi műsor: Elfeledett Karácsony Ukrajnában

A december 20-i adás tartalmából.

Both Miklós: Elfeledett Karácsony Ukrajnában – Ősbemutató – Advent a Várkert Bazárban
Régebben a karácsonyhoz rendkívül színes rítusok kapcsolódtak, amelyek egyes motívumai egészen a kereszténység előtti világba vezetnek vissza. Ukrajna falusi közösségeiben – a szegénységből és az elzártságból adódóan – számos szokás napjainkig is megtalálható. Olyan szokások, amelyek nem is olyan régen a magyar nyelvterületre is jellemzőek voltak.
Az elfeledett karácsony Ukrajnában című műsorban tíz idős, ukrán falusi énekessel, a kijevi Bozhychi énekegyüttessel és magyar zenészekkel idézzük meg az európai parasztság aranykorát.
Az ukrán falvak elképesztő elszigeteltségben élnek, de a nehézségek mellett továbbra is őrzik az írásos idők előtti, szájhagyomány útján fennmaradt kultúrát. Both Miklós meghívására idős asszonyok engednek betekintést ebbe az elzárt világba és ebből az élményből egy igazán egyedi koncert született, mert nem csak valódi parasztemberek által előadott, feliratozott népballadákat fognak hallani, hanem Both Miklós által hangszerelt, lendületes magyar-ukrán “világzenét” is. A koncert közönsége pedig a zenéhez kapcsolódó filmeken keresztül megismerhetik a zene a hátterét is.

Ukrán nemzetiségi műsor minden pénteken 13:00-tól a Nemzetiségi Rádió műsorán!

Szerkesztő-műsorvezető: Sipajlo Igor

Tovább a műsoroldalra>>>

Videó ajánló

Olvasson tovább