Lengyel nemzetiségi műsor: A szószóló találkozott a lengyel önkormányzatok képviselőivel

A november 30-i adás tartalmából.
 

– A közös találkozó célja a jövőbeni teendők megbeszélése volt; Dr. Rónayné Słaba Ewa lengyel nemzetiségi szószóló november 23-án ebből a célból hívta meg az egész ország területéről a képviselőket immáron harmadik alkalommal. A rendezvényen jelen volt prof. Jerzy Snopek lengyel nagykövet, aki beszédében kiemelte a nemzetiségi önkormányzatok és a magyar önkormányzatok közötti együttműködést. Sok időt szántak a 2020. szeptemberében Budapesten megrendezendő Eucharisztikus Kongresszus előkészületeinek is. Szó esett a közeledő Lengyel-Magyar Barátság Napjáról is, amelyet Csepelen rendeznek, ezen kívül beszéltek a lengyel és magyar testvérvárosok közötti együttműködés fellendítéséről is. Az esemény fénypontját Sylwester Targosz-Szalonek tenor énekes, színész és karnagy előadása emelte.
– Közeledik az Advent a keresztény kultúrkörben a karácsony napját megelőző negyedik vasárnaptól karácsonyig számított időszak. A karácsonyi ünnepkör advent első napjával kezdődik, és vízkeresztig tart. Advent első vasárnapja, amely Szent András napjához legközelebb eső vasárnap, egyúttal az egyházi év kezdetét is jelenti.

Műsor vendégei:
– dr. Rónayné Słaba Ewa lengyel nemzetiségi parlamenti szószóló
– Leon Knabit atya a tynieci (Lengyelország) bencés apátságnak szerzetese

Lengyel nemzetiségi műsor – Nemzetiségi adások – november 30., szombat, 13:30

Szerkesztő-műsorvezető: Bożena Bogdańska-Szadai

Tovább a műsoroldalra >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább