Ukrán nemzetiségi műsor: Tudósítás Kolodko Mihály szobrászművészről

Az október 25-i adás tartalmából.

Kolodko Mihály véleménye szerint azok az idők már elmúltak, hogy egy szobor elkészítését központilag határozzák meg, teret kell engedni a művészek és az emberek érdeklődésének is. Így született meg például a 2010-ben Ungváron felállított Lámpagyújtogató szobor is, amely a város szülöttének Kolja bácsinak alakját örökítette meg. A köztéri szobrok egy más dimenziója született meg azáltal, hogy rátalált a mostanában olyan sok embert érdeklő mini szobrok témájára, melyek szerinte ugyanolyan drámai erővel tudnak hatni a szemlélődőkre, mint az óriási alkotások.
Első apró alkotásai Ungvár utcáin jelentek meg és eleinte vegyes fogadtatással voltak, később mikor már megszokottá váltak az emberek megkedvelték őket. A kis méretű szobrok elkészítése onnan eredt, hogy a nagy méretben készülő szobrokat is először kis méretben kell elkészíteni. A művésznek nem mindig volt tervei megvalósításához megrendelője, és így anyagi fedezet híján, hogy ötletei ne vesszenek el, elkészítette őket kicsiben.
Kolodko amikor Budapestre költözött a családjával először is a Főkukac szobrát készítette el, ungvári elődje mintájára. A 15 cm-es szobrocska a Parlamenttel szemben helyezkedik el a Halász utcánál. Kolodko kedvenc gyermekkori mesefigurája kelt életre a kis szoborban, azt szerette volna, ha gyermekei is úgy tekintenek rá, mint ő gyermekkorában. Számára azért is volt fontos ez a mese sorozat, mert nézése közben tanulta meg a magyar nyelvet.
Az apró szobrok hamar népszerűséget szereztek maguknak, olyannyira, hogy némelyiket többször is ellopták. Például a Mekk Elek szobornak már a második példánya van kint a téren, viccesen Mekk Elek 2.0-nak hívják a gerillaszoborként elhíresült alkotást. A gerillaszobrászat kifejezés onnan ered, hogy a szobrok engedély nélkül kerültek ki a közterekre, bár először nem is volt erre szabályzat.
Néhány művét ellátja saját szignójával is, ilyen például a Roskovics Ignác szobor, ahol az egész alakos szobor jobb kezében tartott ceruzán található meg a szignó [Kolodko].

Mihály Kolodko Ungváron született, anyai ágon magyar származású. Művészi irányú érdeklődése a középiskola elvégzése után, 1996-ban az Ungvári Erdélyi Béla Művészeti Szakközépiskolába vezette, majd 2002-ben diplomát szerzett a Lembergi Művészeti Akadémia szobrász szakán. Alapvetően a monumentális szobrászat érdekelte, de ez a műfaj inkább a korai évekre, a Szovjetunió időszakára volt jellemző, ahol a nagy, csodálatot kiváltó alkotásokat kedvelték. Eleinte köztéri szobrokat készített, mivel tanulmányait a plan air művészet terén gyakorolta, egyéni és csoportos munkákban is. Legtöbb szobra Ungváron található, de miután 2017-ben áttelepült Magyarországra, itt is megjelentek alkotásai.

Ukrán nemzetiségi műsor minden pénteken 13:00-tól a Nemzetiségi Rádió műsorán!

Szerkesztő-műsorvezető: Sipajlo Igor

Tovább a műsoroldalra>>>

Array
(
    [replacement] => 
		
		

    [shortcode] => 
		
		

    [title] => 
    [image] => //cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/4/2019/10/1-2.jpg
    [alignment] => aligncenter
)

Olvasson tovább