Lengyel nemzetiségi műsor: Eleni művésznő

Október 26-i adás tartalmából.
 

ELENI – a görög származású lengyel művésznő októberben fellépett a budapesti Duna Palotában, ahol egy nagyon kedves és sikeres koncertet adott, amely zenéje a görög és a lengyel szórakoztató, illetve tánczenei motívumokra támaszkodik.

Szülei, Perikles és Despina Milopulos Görögországból menekültek Lengyelország területére, ahol az ötvenes években letelepedtek. Eleni zenei általános iskolát és középiskolát végzett gitáros osztályban. A Niezapominajki iskolai együttesben debütált, később pedig a Ballada gimnáziumi együttesben szerepelt. Az érettségi után a Hellen egyetemi formációban szerepelt. 1975 óta a Prométheusz együttesben szerepelt, 1980 után pedig szóló karrierbe kezdett. 2006-ban művész pályafutásának 30. évfordulója alkalmából Eleni kiadta „A szeretetet nem győzi le semmi” című könyvet, amely egy beszélgetést tartalmaz Robert Mirosław Łukaszuk szerzetes testvérrel, aki a jasna górai kolostor sajtóirodájában dolgozik. Mesél az életéről, szeretetről, szenvedésről és Istennel való beszélgetéseiről. A budapesti koncerten többek között az idén májusban megjelent „Hajó Pireuszba” című lemezének dalai voltak hallhatóak.

Műsor vendége:
Eleni

Lengyel nemzetiségi műsor – Nemzetiségi adások – október 26., szombat, 13:30

Szerkesztő-műsorvezető: Bożena Bogdańska-Szadai

Tovább a műsoroldalra >>>

Olvasson tovább