Október 1., kedd
A mai szerb nyelvű műsorban szlun a „Szerb kultúra napjai Szegeden” c. rendezvénysorozatról, amely a félidejéhez ért (interjúalany: Rusz Borivoj, az egyik fő szervező, a Szegedi Helyi Szerb Közösség elnöke)
A Bánát Szerb Kulturális Egyesület utánpótlása is megmutatta, hogy a kézművesszakmában is megállják a helyüket a gyerekek, hiszen a Békéscsabán rendezett országos versenyen két díjat is elhoztak (műsor résztvevő: Brczán Krisztifor, az Egyesület elnöke)
Hercegszántón megnyílt a Szerbek Közösségi Háza – az új központ a valamikor szerb felekezeti iskola épületében kezdte meg munkáját. Az ünnepélyes megnyitón jelen voltak a valamikor diákok is, akik szívesen emlékeztek meg a diákévekről (Megszólalók: Siskovity Milorád, Rockov Lyubinka és Deszecsár Szávó)
Lesznek még hírek és tudósítások is. Ennyi lenne dióhéjban. Szép napot kívánok: Mándity Predrág
Szerkesztő-műsorvezető: Mándity Predrág
Október 2., szerda
A műsorban szólunk a pécsi szerbek kétnapos zarándokútjáról Szerbiában, amelyet a Szerb Egyház önállóságának 800. évfordlója alkamábóól szervezett a Pécs-Baranyai Szerb Egyesület. (interjúalany: Milan Eric, pécsi parókus)
A deszki Bánát Szerb Közhasznú Egyesület hétfőn adta be eu-s pályázatát – a pályázati anyagról beszélgetünk Brczán Krisztiforral, a Bánát elnökével.
Bemutatunk egy új rock formációt – a Babaroga Zenekart. Az együttes tagjával Gyurity Milánnal l beszélgetünk a zenekarról.
Lesznek még hírek és tudósítások is. Ennyi lenne dióhéjban. Szép napot kívánok: Mándity Predrág
Szerkesztő-műsorvezető: Mándity Predrág
Október 3., csütörtök
A mai műsorunkban szólunk a mai szerb egyházi ünnepről, illetve vendégül látjuk Sztepánovity Predrág írót, műfordítót, aki Milivoje Pavlovic „Töviskoszorú Danilo Kisért” c. művét fodította le szerb nyelvről magyarra és megvolt már a könyvbemutató is.
Vendégül látjuk a Pécs-Baranyai Szerb Egyesület szervezésében realizált múltheti szerbiai zarándokút egyes utasait is, aki elmesélik tapasztalataikat (Műsor résztvevők: Gyurity Illésné, Vészits Péterné, Krúnity Péter).
A Zica kolostorban vasárnap kezdődik a Szerb Egyház autokefalitásának 800. évforulója alkalmából rendezendő jubileumi ünnepség, amely október 9-ig ratr. Erről is lesz egy rövid dolgozat, de természetesen lesznek tudósítások és hírek is. Ennyi lenne dióhéjban. Szép napot kívánok: Mándity Predrág
Szerkesztő-műsorvezető: Mándity Predrág
Október 4., péntek
A mai szerb nyelvű műsorban szólunk a budakalászi Rozmaring Szerb Néptáncegyüttes hétvégi szerbiai fellépéséről a Smederevska Palanka-i nemzetközi folklórfesztiválon (Műsor résztvevő: Horváth Péter, vezetőség tagja)
Budakalászon holnap 8. alkalommal lesz Folkfeszt – idén szerényebb kiadásban. A miért-re keressük a vélaszt Vukovits Dusánnál, a rendezvény főszervezőjénél.
A pécs zarándokok az elmúlt hétvégén meglátogatták a zicai kolostor is – ott Patrícia nővér volt a vezetőjük, aki részletesen mutatta be a kolostor történelmét és jelenét.
Lesznek még hírek és tudósítások is.
Szerkesztő-műsorvezető: Mándity Predrág
Szerb nemzetiségi műsor minden nap 14:00-tól a Nemzetiségi Rádió műsorán!
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.