Évek óta Magyarországon élő lengyelek, ezen az emlékezetes napon, a varsói felkelés emléknapján a „W” órában felkeressük ezt a helyet, ahol azon honfitársaink nyugszanak, akik 1944-ben a harcoló varsói felkelők segítségére siettek.
A magyarok ezt az 1945-ben megalakított helyet a brit pilóták katonai temetőjének hívják. A brit vezetés kezdményezésére hozták létre.
1944-ben a szövetségesek a lengyel harci alakulatokkal – a II. Władysław Anders Hadtesttel együtt harcoltak a németek ellen az Appennini-félszigeten, ahol több repülőteret is elfoglaltak. Amikor 1944 augusztus 1-én kirobbant a varsói felkelés, annak ellenére, hogy a szovjet seregek már a keleti elővárosokban voltak, Sztálin leállította az előre nyomulást és nem nyújtott segítséget a felkelőknek, akik egyedül nem tudták felvenni a harcot a németekkel szemben. Ezért a fegyvereket, lőszert és gyógyszereket légi úton szállították Olaszországból. A legrövidebb út az akkor németek által megszállt Magyarországon át vezetett. A küldetés teljesítését az 1586-os számú különleges alakulatra bízták, akik a RAF-on belül teljesítettek szolgálatot lengyel parancsnokság alatt és lengyel katonákkal. 1944 augusztusának eleje óta a különleges szállító alakulat katonai ellátmányt szállított a harcoló felkelőknek. Három órával a felkelés kirobbanása után Olaszországból elindult a GR-G JP 283-as számú Halifax bombázó, amely hadi felszerelést szállított a lengyel hadseregnek. 22.00 körül a bombázó elérte a magyar légteret, majd egy óra múlva el is hagyta azt. A lengyel pilóták sikeresen teljesítették a küldetést, ledobták a hadi felszerelést Varsó mellett és elindultak visszafelé a bázisukra. Éjjeli 2 óra körül a repülő ismét elérte a magyar légteret, azonban az Alföld felett egy német vadászgép lelőtte. Ezen kívül még több olyan eset is ismert, amikor a varsói felkelés idején brit repülőket lőttek le lengyel pilótákkal: augusztus 26-án Bácsbokodnál, szeptember 11-én Ruzsánál és szeptember 13-án Madarasnál. A repülőgépek maradványai megtalálhatók a Szolnoki Repülőmúzeumban, a pilóták maradványai pedig a solymári katonai temetőben nyugszanak. 37 síron díszeleg a lengyel sas, augusztus 1-én pedig fehér-piros virágokat helyeztek el itt, valamint imádkoztak az elhunyt varsói felkelők és lengyel pilóták lelki üdvéért.
Lengyel nemzetiségi műsor – Nemzetiségi adások – augusztus 10., szombat, 13:30
Szerkesztő-műsorvezető: Bożena Bogdańska-Szadai
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.