Egy hazában: Szerb Folklórtábor

A június 23-i adás tartalmából.
 

A battonyai Szerb Általános Iskola szervezésében idén is lesz Szerb Folklórtábor Battonyán. A táncosok és a zenészek ma este érkeznek meg a magyar-román határon fekvő városkába – holnap pedig gyakorlatilag is megkezdi munkáját a hagyományos tábor, amely jubileumot ünnepel. Körömi Melindát, a tábor fő szervezőjét, a battonyai Szuferini Szerb Kulturális Egyesület egyik vezetőjét Mándity Predrág kérdezte.

A Vertigo Szlovák Színház nyári anyaországi tábora is ma kezdődik a szlovákiai Sebeséren. Az egy hetes színjátszótáborról Onodi Daniela a színház igazgatója tájékoztatta szerkesztőségünket.

Románia Gyulai Főkonzulátusa „Európai Románia” címmel koncertet szervez június 26-án 18.00 órai kezdettel a Magyarországi Románok Kulturális Szövetségének” székházában Gyulán. Az Aradi Filharmónia Kamaraegyüttes koncertje az Európai Tanács, Románia által betöltött soros elnökség jegyében valósul meg.

A pest megyei Kerepesen június 29-én, szombaton rendezik meg a XVIII. Szlovák Nemzetközi Nemzetiségi Fesztivált és Gasztro udvart. Az esemény 14.00 órakor a helyi Szent Anna templomban kétnyelvű szentmisével kezdődik. Ezt követően vonulnak át a művészeti csoportok a Sportpályához, ahol kezdetété veszi a kulturális bemutató. Az u. Gasztro udvarban ételkóstoló lesz” ahogy elődeink készítették” címmel. A Kerepesi Szlovák Önkormányzat megszervezi a 85 év felettiek találkozóját is.

Az Eleki Román Hagyományőrző Egyesület is részt vesz a gyulai 20-ik Körös-völgyi Sokadalom Népművészeti Fesztiválon, a Dél-Alföld népművészetének ünnepén. A 2019. június 28-30 közötti eseményen a legfiatalabbaktól a szépkorúakig minden korosztály bemutatkozási lehetőséget kap. Bágy György, az együttes vezetője műsorunknak elmondta: rendszeres szereplői a fesztiválnak. A népművészet mesterének vezetésével az idén is szeretnék bemutatni az eleki népi tánc hagyományainak legszebb lépéseit, hangulatát.

Egy hazában – Nemzetiségi adások – június 23., vasárnap, 13:00

Szerkesztő-műsorvezető: Bencsik János

Tovább a műsoroldalra! >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább