„Az én Grechutám” – képciklus, amelyet Mark Grechuta munkássága inspirált
Május 12-én a budapesti Lengyel Házban bemutatták Milan Fiala cseh festőművész kiállítását; a művész a kiállítás megnyitóján a következőket
mondta: „Érdeklődésem Marek Grechuta munkássága iránt 1973-ban kezdődött.
Egyetemistaként az ún. OHP-brigádban dolgoztam, az első fizetésemből pedig gramofont vettem. Sajnos nem voltak lemezeim, csak néhány holnappal később, amikor a nagymamámnál nyaraltam a morvai Magyarhradisban (Uherskě Hradiště), bementem egy régi kis boltba és vettem 3 lemezt. Az egyik Marek Grechuta „Korowód” című lemeze volt.
Előtte életemben soha nem hallottam. A dalok cseh fordításban hangzottak el és Salomon cseh festő képei jelentek meg az illusztrációkban. Azóta folyamatosan inspirálnak Marek Grechuta művei. A zenéje és a szöveg számomra kitűnő, a dalok időfelettisége mindig meghökkent. Zsenialitása előtti tisztelgésem jeléül elhatároztam, hogy a dalai alapján egy festményciklust készítek. A képek először kerülnek bemutatásra Magyarországon és Budapesten, a kiállítás képei június végéig láthatóak. A Milan Fiala munkásságához a bevezetőt a katowiceii Ewa Liszka tartotta, Jiri Neduha cseh vokalista pedig zeneileg közreműködött. Az Óhegy utca 11. alatti LKK részleg által szervezett eseményen jelen voltak csehek, lengyelek és magyarok is, tehát egy krakkói grechuitai légkörrel átitatott Visegrádi találkozó volt a polóniai Budapesten, amelyet átjárt a cseh humor.
Műsor vendégei:
Ewa Liszka, Milan Fiala
Jiri Neduha Lengyel hírek
Trojan Tünde a Pro Cultura Minoritatum Hungariae díjazatja
Lengyel nemzetiségi műsor – Nemzetiségi adások – május 25., szombat, 13:30
Műsor szerkesztő és vezető: Bożena Bogdańska-Szadai
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.