Szlovén nemzetiségi műsor: Riport Makošin Števi rokkant nyugdíjassal

Az április 15-i adás tartalmából.
 

Makošin Števi aki rokkant nyugdíjasként él (és dolgozik), gondoskodik saját magáról, süt-főz, mos, vasal. Az első és a második felesége mellett is jobbára ő sürgött-forgott a tűzhely körül, mert az ő főztjét jobban szerették a gyerekek, akikkel már semmilyen kapcsolata nincs. Afölött is napirendre tért, hogy szerinte az öt utód közül az egyik nem az övé. De nem akart DNS-vizsgálatot, merthogy ugyanannyi gyermektartás kellett fizetnie öt gyerek után, mint négy után. Annyi év távlatából meg főleg nem tartja ildomosnak a „piszkálódást”, hogy a kérdéses legkisebbik gyermek is felnőtt már. Megbékélt a világgal, erejéhez mérten szorgalmasan dolgozik, mert még mindig van hitele. Naponta el-el látogat a falusi kocsmába, nehogy a kocsmáros rossz néven vegye, hogy napokig arra sem néz, de mértéket tart az italozásban. Szeret énekelni, muzsikálni, szereti jól érezni magát, annak ellenére is, hogy valahol nagyon félrecsúszott az élete. Hisz Istenben, szlovén anyanyelvén imádkozik hozzá.

Szlovén nemzetiségi műsor minden hétfőn 13:00-tól az MR4 Nemzetiségi Rádió műsorán.

Szerkesztő-műsorvezető: Mukics Ferenc

Tovább a műsoroldalra >>>

Olvasson tovább