×

Lola

Fotó: Kondella Mihály

Kislányként énekesnőnek és ügyvédnek készültem. 6 éves koromban, amikor először állhattam színpadra, véglegesen eldöntöttem, hogy inkább énekesnő leszek. Csupán 10 évet kellett várnom és megjelenhetett az első nagylemezem, ami aranylemezzé vált. Azóta még 3 lemezt és nagyon sok videoklipet készítettem. Rengeteg tv műsorban szerepeltem, mint énekesnő és nagyon megszerettem a képernyőt. A zene és a koncertek azóta is meghatározó részei az életemnek és mindez 2018-ban egészült ki a műsorvezetéssel, amikor is csatlakoztam az M2 Petőfi TV csapatához, majd a Duna Televízión A Dal Kulisszában is láthattak a nézők.
Azt gondolom, hogy nagyon jól felkészített ez a 2 év esti élő műsorvezetés a Szerencse Szombat háziasszonyi szerepére, amiről már akkor is álmodoztam, mikor még kislányként a nagymamámmal együtt izgultuk végig a sorsolásokat. Mivel többször voltam már énekes vendég a show műsorban, így ismerős arcok közé érkeztem, műsorvezetőként és énekesnőként is nagyon jól érzem magam a Szerencse Szombatban.

Olvasson tovább