A Derítsük ki! című ismeretterjesztő sorozat háromfordulós játékos felhívásra invitálja a 4., 5., és 6. osztályos tanulókat az M2 Gyerekcsatornán. A Derítsük!hívás során Felfe Dezsőék márciusban, áprilisban és májusban közzétesznek egy-egy tudományos kihívást (challenge-t), amelyre a bajnokságra benevező csapatoknak kell minél kreatívabb, de a tudományos magyarázatot sem nélkülöző megoldással előállniuk.
Két-három fős csapatokban jelentkezhetnek a diákok. A kihívást akkor oldották meg, ha sikerült levideózniuk, és egy rövid, 1-2 perces tudományos magyarázatot is mellékeltek hozzá. Az első három csapat értékes ajándékcsomagban részesül, valamint az első helyen végző csapat nyereménye az is, hogy szerepelhetnek a Derítsük ki! negyedik évadának egyik epizódjában. A kihívás célja, hogy közelebb hozza a családi, baráti, iskolai közösségeket, valamint a játékos kísérletekkel a gyerekek közelebb kerüljenek a természettudományokhoz. A felhívás fordulóira a deritsukki@mtva.hu e-mail címen van lehetőség jelentkezni. Az összesített eredményeket június 9-én hirdetik ki.