Facebook bejelentkezés
Twitter bejelentkezés
Kérjük, adja meg a regisztrációnál használt e-mail címét, ahova elküldhetjük az új jelszó igénylésével kapcsolatos információkat!
Nem elérhető
Éppen adásban
Elérhető
Korábbi műsorok
Duna
A 16 éves III. John Paul Getty (Charlie Plummer) a világ leggazdagabb embere, az olajmágnás J. Paul Getty (Christopher Plummer) unokája, igazi aranyifjúként él Rómában. A gyöngyéletnek azonban egy csapásra vége szakad, amikor a fiút elrabolják, és 17 millió dolláros váltságdíjat követelnek érte. John Paul erős akaratú édesanyja, Gail (Michelle Williams) hiába kéri a dúsgazdag nagyapa segítségét, a hírhedten fösvény milliárdos visszautasítja. Az asszony kétségbeesésében Getty üzleti tanácsadójához, az egykori CIA ügynök Fletcher Chase-hez (Mark Wahlberg) fordul, hogy bírja jobb belátásra az emberrablás tényében is kételkedő Gettyt. Az idő fogy, a bűnözők egyre türelmetlenebbek, és bármeddig képesek elmenni, hogy bizonyítsák szándékuk komolyságát...
Értesítést kérek
111. rész
A szociális munkás úgy dönt, hogy a tárgyalásig Jakovnál helyezi el a gyermeket. Vjera magával szeretné vinni Philipet, már csak a nővérek jóváhagyására vár. Dinkot elkezdik szétszedni az újságírók, ezért nyomozásba kezd, ki volt az aki robbantotta a botrányt. Tonciék hajója egyre rosszabb állapotban van, és közben befut a hajójukra egy segélyhívás.
Értesítést kérek
Műsoroldal
111. rész
A szociális munkás úgy dönt, hogy a tárgyalásig Jakovnál helyezi el a gyermeket. Vjera magával szeretné vinni Philipet, már csak a nővérek jóváhagyására vár. Dinkot elkezdik szétszedni az újságírók, ezért nyomozásba kezd, ki volt az aki robbantotta a botrányt. Tonciék hajója egyre rosszabb állapotban van, és közben befut a hajójukra egy segélyhívás.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Eltemetve
Rex egy Elit alakulatnál szolgál és mindig hű és kitartó társ a nyomozásban Marco Terzani felügyelő oldalán. Terzani felügyelő, a gyilkossági részleg kiváló nyomozója, korábban évekig a kábítószer-ellenes kommandó tagjaként Dél-Amerikában dolgozott. Nem az a típus, aki a nyomozásnál csak az agymunkára támaszkodik. Terzani felügyelőt nem zavarja, ha a fegyverét élesben kell használnia, vagy keményfiúkkal kell birokra kelnie. Határozott, nyugis stílusával a kihallgatásokon is komoly eredményeket ér el. Terzani felügyelő, azaz Marco egy kiváló rendőrcsapattal dolgozik együtt, csupa tehetséges - bár talán kissé különc figurával. Persze a csapat legnagyobb kedvence Rex, aki nem sokat szövegel, de az akciókban mindig a legjobb formáját hozza.
A 3. epizódban egy bűnöző bosszút forral Terzani felügyelő ellen. Rex és az elit alakulat akcióba lép.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Eltemetve
Rex egy Elit alakulatnál szolgál és mindig hű és kitartó társ a nyomozásban Marco Terzani felügyelő oldalán. Terzani felügyelő, a gyilkossági részleg kiváló nyomozója, korábban évekig a kábítószer-ellenes kommandó tagjaként Dél-Amerikában dolgozott. Nem az a típus, aki a nyomozásnál csak az agymunkára támaszkodik. Terzani felügyelőt nem zavarja, ha a fegyverét élesben kell használnia, vagy keményfiúkkal kell birokra kelnie. Határozott, nyugis stílusával a kihallgatásokon is komoly eredményeket ér el. Terzani felügyelő, azaz Marco egy kiváló rendőrcsapattal dolgozik együtt, csupa tehetséges - bár talán kissé különc figurával. Persze a csapat legnagyobb kedvence Rex, aki nem sokat szövegel, de az akciókban mindig a legjobb formáját hozza.
A 3. epizódban egy bűnöző bosszút forral Terzani felügyelő ellen. Rex és az elit alakulat akcióba lép.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Juhász Jácintra emlékezünk
Igaz történetek a hazai televíziózás több mint fél évszázadából.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Egy műsor már meglévő és leendő állatbarátoknak!
Bemutatunk ismert embereket és kedvenceiket. Olyan sportokkal is megismertetjük nézőinket, amelyekben állatok is részt vesznek. Ellátogatunk állatkertekbe és hasznos tanácsokat adunk kisállatok tartásához. Rendelő rovatunkban a beteg állatokat gyógyítjuk. És segítünk abban is, hogy az árva kedvencek leendő gazdáikra találjanak. A műsorban valóban mindenki ott van, akárcsak Noé bárkáján!
Értesítést kérek
Műsoroldal
Analóg örömök
Miközben a technikai fejlődés útján az ember élete egyre inkább összekötődik a digitális világgal, elkezdtünk újra beleszeretni a kézzel fogható dolgokba. A Magyar Krónika következő adásában a slow living attitűd, az analóg technológiák és a lassúság dicsérete áll a középpontban.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Kaffka Margit
A Magyar nők sorozat célja, hogy bemutassa azokat az ismert vagy kevésbé ismert magyar történelemformáló nőket, akik hatással voltak korukra és a jövő nemzedékére. A műsor rámutat arra, hogy ezeknek a nőknek melyek a legnagyobb eredményeik, és milyen helyet foglaltak el abban a korban, amikor éltek. Szakértők segítségével megismerhetjük a családi életüket, és a közösségi életüket egyaránt.
Értesítést kérek
Műsoroldal
A nézők kérdezik
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
A tűz örök rejtelem
Versek és prózarészletek, idézetek, gondolatok egy percben.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Arany János: Kertben ( Szabó-Sebestyén László )
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Szerkesztő: Antala Zsuzsanna
Szerk. munk.: Klausz Karola
1. Pilisi szlovákok regionális farsangi bálja
Január 25-én Piliscsabán tartották a pilisi szlovákok hagyományos regionális farsangi bálját. Amikor a Pilisi Szlovákok Egyesülete egy pár évtizede megálmodta ezt az évről évre más-más szlovák településen vendégeskedő eseményt, tudatában voltak, hogy milyen hatalmas erejük van a közösen átélt pillanatoknak és találkozásoknak.
vágó: Almási Péter
operatőr: Jurkovics Milán
szerkesztő: Klausz Karola
2. Zatykó Margit portréja
Azt, hogy a fiatal szlovákok is bekapcsolódnak a hagyományos rendezvényekbe az olyan pedagógusoknak is köszönhetjük,
akik teljes szívvel és lélekkel adják át nekik nemcsak a szlovák nyelvet, hanem őseink nemzeti öntudatát is. Ilyen szlováktanár a hosszú évekig a budapesti szlovák iskolában oktató Zatykó Margit is,
akit tavaly jelentős pedagógiai kitüntetéssel, Tessedik Sámuel – díjjal jutalmaztak.
A szlovákiai Nagykürtösön (Veľký Krtíš), kétnyelvű, szlovák – magyar környezetben nőtt föl. Azt állítja magáról, hogy már gyermekkora óta magában hordozta az egész Monarchiát. Gyermekkora óta szereti a könyveket és mindig is tudta, hogy tanár lesz. Zatykó Margit szlovák, magyar és német nyelvet és irodalmat tanult. Több, mint húsz évig tanított a budapesti szlovák iskolában. A múlt iskolaév végén onnan vonult nyugdíjba.
vágó: Nagy Tibor István, Veréb Csaba
operatőr: Marossy Géza
szerkesztő: Klausz Karola
3. Ilja Zeljenka: Musica slovaca
Műsorunk végén Ilja Zeljenka szlovák zeneszerző egyik kiváló darabja,
a Musica slovaca című darab a V4 Vonósnégyes előadásában csendül fel.
vágó: Becskereki Gábor
operatőr: Becskereki Gábor, Szél Zsolt
szerkesztő: Antala Zsuzsanna
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
55. rész
Laura részegen tér haza a táncversenyről, Peter nagyon felháborodik, de Anna csitítgatja, saját viharos fiatalságára is emlékezteti… Erik úgy dönt, hogy Drahuška helyett Chantal-t veszi fel a titkárnői állásra, de később rádöbben, hogy Váňa feleségének tehetségét sem szabad elpazarolni. Martin és Rita lemondja a sajtótájékoztatót, a kórházigazgató tombol…
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Értesítést kérek
29. rész
A szomszédok elindulnak, hogy megkeressék Arifot, Ceyda pedig úgy hiszi, tudja, hol lehet a férfi. Miután megverik, Orhan és Cevat egy erdőben teszik ki a férfit, magára hagyva. Bahar nagyon aggódik, eközben pedig kibékül a barátaival, illetve Haticével és Envverrel. Sarpot nagyon bántja a lelkiismeret, hogy Bahar és a gyerekek milyen szegénységben élnek.
Értesítést kérek
29. rész
A szomszédok elindulnak, hogy megkeressék Arifot, Ceyda pedig úgy hiszi, tudja, hol lehet a férfi. Miután megverik, Orhan és Cevat egy erdőben teszik ki a férfit, magára hagyva. Bahar nagyon aggódik, eközben pedig kibékül a barátaival, illetve Haticével és Envverrel. Sarpot nagyon bántja a lelkiismeret, hogy Bahar és a gyerekek milyen szegénységben élnek.
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
Szent-Györgyi Albert
Vajon miért van égésnyom a Himnusz eredeti kéziratán? Kempelen Farkas mit talált még fel a sakkautomatán kívül? Fekete István hogyan lett kiváló gazdatisztből író? S vajon cukrász volt-e Dobos C. József? Ezekre és ehhez hasonló érdekes kérdésekre ad választ legújabb sorozatunk, amely híres magyarokat mutat be.
Példamutató sorsok, kiemelkedő teljesítmények. Izgalmas, varázslatos, eddig nem ismert történetek, legendás magyarokról, ahogy még sosem meséltek róluk, ahogy még sosem láthatták őket. Álmok álmodói: csodálatos emberek, akik meghódították a világot.
Ebben az epizódban Szent-Györgyi Albert munkásságát ismerhetjük meg.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Déli harangszó
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Értesítést kérek
15. rész
Vittorio elmondja Martának, hogy szeretne egy reklámfilmet forgatni az áruház új kollekciójához, amit majd a mozikban akar leadni. Gabriella nagyon izgul a prezentáció miatt, és a kapkodásban véletlenül beleejti a szerencsehozó gyűrűjét a lefolyóba. Salvatore megtalálja, és beviszi neki az áruházba. Gabriella ezután önbizalommal telve megy a prezentációra, ami jól is sikerül, Vittoriónak nagyon tetszenek a vázlatai. A vénuszok moziba szeretnének menni este, és Marina olyan szépen beszél a mozis élményeiről Vittoriónak, hogy a férfinak eszébe jut egy ötlet a reklámfilmhez. Nem modelleket, vagy színésznőket szerepeltetne benne, hanem hétköznapi embereket. Riccardo megkéri Nicolettát, hogy jöjjön el előbb a moziból, és találkozzanak. Nicoletta így is tesz, és bevallja Riccardónak, hogy már nem bírja tovább, és vele akar lenni. Vittorio és Marta véletlenül éppen ott vannak, és látják az egészet.
Értesítést kérek
15. rész
Vittorio elmondja Martának, hogy szeretne egy reklámfilmet forgatni az áruház új kollekciójához, amit majd a mozikban akar leadni. Gabriella nagyon izgul a prezentáció miatt, és a kapkodásban véletlenül beleejti a szerencsehozó gyűrűjét a lefolyóba. Salvatore megtalálja, és beviszi neki az áruházba. Gabriella ezután önbizalommal telve megy a prezentációra, ami jól is sikerül, Vittoriónak nagyon tetszenek a vázlatai. A vénuszok moziba szeretnének menni este, és Marina olyan szépen beszél a mozis élményeiről Vittoriónak, hogy a férfinak eszébe jut egy ötlet a reklámfilmhez. Nem modelleket, vagy színésznőket szerepeltetne benne, hanem hétköznapi embereket. Riccardo megkéri Nicolettát, hogy jöjjön el előbb a moziból, és találkozzanak. Nicoletta így is tesz, és bevallja Riccardónak, hogy már nem bírja tovább, és vele akar lenni. Vittorio és Marta véletlenül éppen ott vannak, és látják az egészet.
Értesítést kérek
2025.02.17-i adás - 1. rész
Értesítést kérek
Műsoroldal
Montenegró
Lojze Wieser ezúttal egy kulináris felfedezőútra indul Montenegrón keresztül, amelynek konyhájára és kultúrájára az évszázadok során itt élt sokféle nép, valamint a nagyon eltérő tájak is hatással voltak. Míg a mediterrán befolyás egyértelműen érezhető a tengerparton, addig a hegyvidéki régiókban az ételek inkább rusztikusak és kiadósak.
Értesítést kérek
Műsoroldal
2025.02.17-i adás - 2. rész
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
A Ridikül túl 2230 epizódon a 2025-ös évadban is érdekes, értékes emberek után kutat, keresi az értéket teremtő témákat.
Beszélünk kultúráról, egészségről, családról, sportteljesítményekről, a világban elért rangos eredményeinkről.
Műsorunk nőkhöz és férfiakhoz egyaránt szól.
Ridikül, minden ami belefér!
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
77/43. Gyenesdiás
Gyenesdiás 100 km-re Magyarország nyugati határától, a nyugat-balatoni régióban, a Balaton partján, a Keszthelyi-hegység lábánál fekszik 18,5 km2 területen. A település szomszédos Keszthellyel, a kultúr várossal és Hévízzel, a világhírű gyógyfürdővárossal.
A mai község életét elsősorban a turizmus határozza meg, ami a Balatonnak, a Keszthelyi-hegység természeti környezetének, kirándulóhelyeinek, a környék látnivalóinak köszönhető. Műsorunkban egyebek között a következő ételek elkészítésével ismerkedhetnek meg a nézők: Gyenesdiási betyárgombóc leves “sparhejten”, Medvehagymás tocsin, Zalai kapros-tejfölös káposzta.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Kapros-krumplis lángos
Kis fűszer a mindennapokhoz, egy csipetnyi Ízőrzők – különleges receptek, levesek, sültek, sütemények, minden, mi szem szájnak ingere.
Értesítést kérek
30. rész
A gyerekek megtudják, hogy Arifot megverték, és aggódnak a férfiért. Enver tiszta vizet önt a pohárba, és elmeséli Baharnak mi történt velük, amíg ő a kórházban volt, és hogy Sarp milyen veszélyt jelenthet a családjukra nézve. Doruk visszakéri a kedvenc plüssét Borától, így a kisfiú azt Ceyda táskájába rakja. Bár Bora és Ceyda első napja jól sikerül, Jale észreveszi a táskában a játékot, és lopással vádolja meg a nőt. Sarp beállít Enverhez és Haticéhez, hogy pénzt adjon Bahar számára.
Értesítést kérek
30. rész
A gyerekek megtudják, hogy Arifot megverték, és aggódnak a férfiért. Enver tiszta vizet önt a pohárba, és elmeséli Baharnak mi történt velük, amíg ő a kórházban volt, és hogy Sarp milyen veszélyt jelenthet a családjukra nézve. Doruk visszakéri a kedvenc plüssét Borától, így a kisfiú azt Ceyda táskájába rakja. Bár Bora és Ceyda első napja jól sikerül, Jale észreveszi a táskában a játékot, és lopással vádolja meg a nőt. Sarp beállít Enverhez és Haticéhez, hogy pénzt adjon Bahar számára.
Értesítést kérek
A tűz örök rejtelem
Versek és prózarészletek, idézetek, gondolatok egy percben.
Értesítést kérek
Műsoroldal
56. rész
Miro pánikrohamot kap, de elutasítja az orvosi segítséget. Nem akarja elmondani, hogy Baxa mivel zsarolja. Hirtelen beleegyezik, hogy foglalkozzon Zachar ügyével a minisztériumban. Rita meggyőzi az igazgatót, hogy küldje el az újságírókat. Martin megtagadja a könyv kiadását, ha Baxa szponzorálja. Rita meggyőzi Martint, hogy megbékélt a döntéssel, de sajnálja. Erik nehéz helyzetbe hozza új titkárnőjét, Chantalt. Chantal kétségbeesett, de szerencsére Slávo segít neki. Vana elárulja Drahušának, hogy Chantal azért akart a borászatban dolgozni, mert szerelmes valakibe a pincészetből. Robo azzal vádolja Petert, hogy bántotta Laurát. Peter elmagyarázza neki a helyzetet. Nem hajlandó elengedni Laurát Horák producerhez, aki tegnap berúgatta. Robo Peter oldalára áll. Megkeresi Horákot, és pert be akarja perelni, de Horák hazugsággal vádolja Petert.
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
5. rész
Scott és Andy egy darabig együtt bujkálnak az erdőben, ám egy idő után Andy úgy dönt, feladja magát. A kém utáni nyomozás közben megelevenednek 1984 eseményei, amelyek egy végzetes estén tragédiába torkolltak, ami a történet több fontos szereplője számára is sorsdöntő következményekkel járt.
Értesítést kérek
A Kenó játék különlegessége, hogy napi sorsolási metódusban zajlik, ahol – akár eltérő játéktípusú játékkal és téttel - 80 számból legfeljebb 10 számot lehet megjelölni. A cél az, hogy a játékos minél többet eltaláljon a 20 nyerőszám közül. A Kenó játék sorsolása minden nap, este 21.30 után felvételről látható a Dunán. Műsorvezető: Papp Lili, Zsiros Anna, Pártos Viktor
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
5. rész
Egy Lasse Jönsson nevű férfi megöli a pszichológusát a praxisában, és szamurájkarddal próbálja kioltani a saját életét is. Az öngyilkossági kísérlet azonban kudarcot vall. A gyilkos felveszi a kapcsolatot Daniel Ferbé újságíróval, és egy harmadik problémára szeretné felhívni a figyelmet: a pszichiátriai terület rendkívüli megtakarításaira. A betegeket szerinte ugyanis inkább nyugtatják, mintsem kezelik. Lasse lakásában Martin és Saga nyomokat fedeznek fel, amelyek egy fontos tanúhoz vezetnek, ám úgy tűnik, hogy az elkövető mindig egy lépéssel a nyomozócsoport előtt jár.
Értesítést kérek
Fogtechnikus
A fogtechnikusok minősített fogtechnikai laboratóriumokban fogpótlásokat, fogműveket készítenek. Munkájuk célja, hogy pótolják a hiányzó természetes, maradandó fogakat, megoldják a funkcionális és esztétikai problémákat. A képzés elmúlt tíz évében jelentős változások történtek, a szakma fejlődése rendkívül gyors és összetett, folyamatosan megújul. A Budapesti Komplex SZC Kézművesipari Technikumban mutatjuk be a mesterséget.
Értesítést kérek
Műsoroldal
M1
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Déli harangszó
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Hírek, aktualitások a kultúra, a tudomány és az oktatás területéről minden nap az M5 műsorán!
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
2. rész
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
2. rész
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
M2
A műsor a hazai zenei élet kincseire, inspiráló formációkra és kulturális újdonságokra hívja fel a figyelmet. Az élő műsor nem csak a mának szeretne szólni - így az aktualitások mellett nagy szerepe van az értékmegőrzésnek, és olyan gondolatok átadásának, amelyekhez a néző később is vissza tud nyúlni az online felületeken.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Néhány nap a nyár közepén apával, a játszótársakkal közösen a faluvégen, patakparton. Ez egy középkorú apa meséje, amit kisfiának mesél, hogy jobban legyen, megígéri, hogy hoz majd neki a rózsamézből. A rózsaméz bűvös dolog: minden betegséget meggyógyít, és aki eszik belőle, soha nem fog fázni. Csak nagyon magas és sima törzsű fák tetején tudják készíteni a méhek, mert félnek tőle, hogy ellopják tőlük a hörcsögök, a rókák és a feketerigók. Péter-páli almáért cserébe viszont szívesen adnak belőle, ha sikerül felmászni a fabalzsammal odáig.
Készült Gion Nándor "Hetes laktanya" című, 1975-ben megjelent novellája alapján.
Értesítést kérek
Schmidt Vera
A háromgyermekes dalszerző, énekes anyuka 2024-ben újra felvette a gitárját: új dalok születtek hosszú kihagyás után. Szívhez szóló dallamokat hoz el, érdekes, egyedi hangulatú feldolgozásokat és saját dalokat, történeteket, melyeket az élet inspirált. "Nekem azok a dalok, zenék, könyvek, alkotások jelentenek sokat, melyek szavak nélkül hidat képeznek köztem, és a következő lépés között, amerre mennem kell, ahova el szeretnék jutni. Melyek irányt mutatnak, inspirálnak, melyek „bekötözik azt a sebet, mely a szívemen ég”, és erőt adnak, vagy csak a belsőmben megtompult gondolatokat élővé varázsolják. Ezt keresem, mindenben, és ezt is szeretném adni azoknak, akik az én dalaimat hallgatják."
Értesítést kérek
Műsoroldal
The Sharonz
A Sharonz zenekar 2017 júniusában került fel a hazai könnyűzene térképére, amikor megjelent az Édentől Keletre című daluk. 2018 nyarán jelent meg első kislemezük, ami a Te meg én címet kapta. A lemez megjelenését követően elnyerték a Nemzeti Kulturális Alap Hangfoglaló Programjának Induló Előadó Támogatását. A program segítségével elkészítették Illúzió című nagylemezüket. A zenekar számos alkalommal koncertezett Budapesten és vidéken egyaránt. Felléptek neves hazai fesztiválokon, mint a Fishing on Orfű, Művészetek Völgye, szolnoki Tiszavirág Fesztivál, Kolor Fesztivál, Hírös 7 Fesztivál illetve több városi rendezvényen és falunapon. A Sharonz 2022-ben ünnepelte fennállásának ötödik évfordulóját, ezt megünnepelve megjelent Dilemma című kislemezük és teltházas születésnapi koncertet tartottak Budapesten. The Sharonz az Akusztikban, az M2 Petőfi TV-ben.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Sebaj Tóbiás és a tavaszi virág
Tóbiás séta közben egy virágra bukkan, amelyet a kalapjára tűz. Egy torzonborz alak leveszi Tóbiás kalapjáról a virágot, és ez hősünket roppantul elkeseríti.
Értesítést kérek
II/13. Az eldugult mosogató
A Nagy Ho-Ho-Ho-Horgász felesége a Főkukac nejének panaszkodik, hogy nincs, ki az eldugult mosogatót megjavítaná. A Nagy Horgász kapva kap a méltó feladaton, s felajánlja szolgálatait, de természetesen csakis horgász módjára. Főkukaccal nekilátnak kihorgászni a dugulást a lefolyóból és lássanak csodát, mik kerülnek elő...
Értesítést kérek
A baromfiudvar réme
Kukorit a tojáseladásnál becsapja a róka. Pénzt kell szereznie, ezért statisztának áll be egy forgatásra....
Értesítést kérek
A fenyőfa (Andersen)
Eredeti hang digitálisan
A klasszikus mese diafilm jellegű, feliratos változatban.
Értesítést kérek
Hol vadász, hol juhász
Frakk unja a fűnyíró helyett vett birkákat őrizni, és kijelenti, hogy mivel ő vadászkutya, inkább elmenne vadászni. Csakhogy a vadászaton a vadkacsák után a hideg vízbe is be kell menni…
Értesítést kérek
Az élelmes gyerekek
A meleg, oxigénhiányos tóban fuldoklik egy parányi halacska. Vízipók a felszínre viszi, hogy magához térjen. Eközben Keresztespók a felszínen furcsa élőlényre lesz figyelmes a méhecske kosarában.
Értesítést kérek
9. rész A napóra
Ugrifüles nem tudja, hány óra van, így elmegy megnézni a napórán. Mivel megtetszik neki az óramutató foglalkozás, megkéri a kígyót, hadd helyettesítse.
Értesítést kérek
2. rész A vad orrszarvú
Számtalan eredménytelen próbálkozás után Töf-Töf és Robi egy elszédítő játékkal megszelídíti a dühöngő orrszarvút.
Értesítést kérek
A bohóc
A bohóc műsorszámán alig nevet valaki, ezért az előadás után keserves sírásra fakad. A várakozó Leo és Fred esetlen tréfákkal, rögtönzött bohócszámokkal próbálják felvidítani, sikertelenül. Végül teljesen véletlenül mégis visszaadják az önbizalmát.
Értesítést kérek
Tollpajti nap
Mi, Tollpajti nap alkalmából ír egy dalt. Szeretné átadni minden madárnak, hogy kifejezze hogyan érez irántuk. De sajnos bereked, így azt a megoldást találják ki, hogy megkérik a madarakat, adják tovább egymásnak a dalocskát. A terv remekül működik, de a dalszöveget minden madár megváltoztatja egy kicsit, így végül Mi alig ismer a saját dalára. Szerencsére Ré csoda szörpije visszahozza a hangját és így el tudja énekelni mindenkinek a Tollpajti napi köszöntő dalát. Zenei fogalmak: Mi a dalszöveg?
Értesítést kérek
Boldog kikelés napot!
Nagypávának kikelés napja van. Barátai különleges ajándékot szeretnének készíteni neki. De Dó találmánya, a Páva járgány, sehogy sem akar összeállni pedig mindannyian együtt dolgoznak rajta. De rájönnek, hogy akkor járhatnak sikerrel, ha egymás után bekapcsolódva szerelik össze a járművet. Egyfajta kánonban dolgoznak és persze énekelnek közben. Így a meglepetés végül tökéletes lesz. Zenei fogalmak: kör éneklés, kánon.
Értesítést kérek
Béka
Bing és Sula egy békát találnak a kertben. Flop segítségével megismerik a békák szokásait.
Értesítést kérek
Parkolóház
Flop és Bing egy játékparkolóházzal játszanak. Charley túl kicsi még ehhez a játékhoz, ezért Bing úgy érzi, csak zavarja őket. Amikor egyedül marad rájön, igazán közösen jó játszani!
Értesítést kérek
Árnyék
Mi az árnyék? Hogy lehet, hogy egyszer nagyobb, máskor kisebb? Flop segítségével erről tanul ebben a részben Bing.
Értesítést kérek
Oktatóműsor óvodások és kisiskolások számára, minden hétköznap új tartalommal, ahol a saját nyelvükön betekintést nyerhetnek többek között a természet, tudomány, kultúra és a mindennapok világába.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Alpokalja
Gyönyörű videóklip az Alpokalja nevezetességeiről, Kováts Vera énekesnő előadásában.
Értesítést kérek
Tiszadobi Andrássy-kastély
Ismeretterjesztő magazin a tiszadobi Andrássy-kastélyról, gyerekeknek.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Lehel kürtje
Alíz Jászberénybe utazik, ahol találkozik Lehel vezérrel. Lehel vezér elpanaszolja Alíznak, hogy elveszett a kürtje. Alíz segít neki megtalálni. A történet végére kiderül, hogy sikeres volt-e a nyomozás?
Értesítést kérek
Műsoroldal
Hogy kell homokvárat építeni?
Daisy-ék a tengerpartra mennek, ahol homokvárat szeretnének építeni, de mindig összedől. Apa elmondja nekik, hogy meg kell találni hozzá a megfelelő homokot és akkor remek homokszobrokat tudnak készíteni...
Értesítést kérek
Hogy barátkozzak össze Theóval?
Daisy unokatestvére, Theo, autista, másként látja a világot. Az akváriumban találkoznak Daisy-ékkel. Ollie szeretne vele összebarátkozni, csak nem tudja hogyan. Apa elmondja neki, hogy mindannyian különbözünk egymástól, nincs két egyforma ember, az unalmas is lenne. Mindenki egy külön kis világ, ebből lesz a barátság...
Értesítést kérek
Ásóbirodalom
Peppa és családja ellátogat az Ásóbirodalomba.
Értesítést kérek
A plüsskórház
Peppa elviszi a mackóját Nyúl kisasszony plüsskórházába.
Értesítést kérek
Utánozhatatlan
Betty éppen lekvárt főz, amikor Larry megzavarja. A kis bogárka elmondja neki, hogy már évek óta nem finom, amit készít. Betty bevallja, hogy elhagyta a régi receptet, ezért nem sikerül neki. Úgy tűnik viszont valaki megtalálta, mert a kártevők dzsemje nagyon ízletes.
Értesítést kérek
Liló és a jégrevü
A lilinkók szeretnék együtt megnézni a befagyott tó fölött játszó égi tüneményt: a sarki fényt. Lilót azonban túlságosan elfogja a lelkesedés, és jégrevüt rendez az alkalomra, amelybe a forró bogyoládéra áhítozó Habzsit is bevonja. Villám, a nem igazán villámgyors teknős ezalatt szeretne átjutni a tó túlpartjára, hogy téli álmot alhasson övéivel.
Értesítést kérek
Rézi és az álmok
Minden lilinkó a nyári piknikre készül, ki-ki a maga módján. Böki például az elemózsiát készíti el, amire Habzsi is feni a fogát. Rézi viszont mással van elfoglalva, barátjának, Vali vakondnak legnagyobb álmát szeretné valóra váltani. Csakhogy Vali nem épp apró-cseprő dologról álmodik, ő bizony repülni szeretne.
Értesítést kérek
Méhviasz bíró
A korán reggel ébredező réten Maja két lódarázsra figyel fel, akik Méhviasz bíró reggelijét, a finom mézet szeretnék megszerezni. A kis méhecske figyelmezteti a bírót, aki nem hisz neki ellenben megvádolja szabályszegéssel. Ez pedig azzal jár, hogy Maját örökre száműzik a rétről. Szerencsére azonban a királynőnek több esze van, mint a felfuvalkodott bírónak, ráadásul Maja bátorsága is az ellenkező irányba befolyásolja a történteket…
Értesítést kérek
Vili üvege
Maja és Vili egy üveget találnak ez erdőben, amit gondatlan emberek dobtak el. A kis méhek bemásznak a szép kis palackba, de az Vilivel messzi gurul. Maja bemerészkedik a sűrű erdőbe, hogy megkeresse kedves kis barátját…
Értesítést kérek
Simon módszere
Nináék rajzolni mennek a parkba az osztállyal. Simon különleges látásmóddal fest, ő csak élvezni akarja a színeket és formákat, de nem meri megmutatni a rajzát a többieknek, pedig nagyon egyedit készített...
Értesítést kérek
Hullócsillag
Orion fél a csusszanótól, ezért nem tud hullócsillag lenni. Olgáék segítenek neki leküzdeni a félelmét, ehhez először egy kis csúszdát ajánlanak neki és egy pár védőfelszerelést...
Értesítést kérek
Teo kisöccse
Teo átrendezi a szobáját, hogy a kisöccsének is legyen hely, kijelöli a saját részét. Közben az égben is születik egy felhőbébi, ahol Teo és Nina sok fontos dolgot megtanulnak, többek között, hogy a szeretet soha nem fogy el...
Értesítést kérek
Ha menni kell, hát menni kell
Daniel iskolába megy, hogy barátaival együtt játsszanak. Kockákból építenek tornyot, amikor Szerda hercegnek ki kell mennie a mosdóba, de nem akarja megszakítani a játékot.
Értesítést kérek
Ha menni kell, bárhol mehetsz
Tigris apa és Daniel a zeneboltba mennek, hogy megjavíttassák a trombitájukat. Indulás előtt tigris apa megkéri Danielt, hogy menjen el a mosdóba, de a zeneboltban újra dolga akad a fürdőben.
Értesítést kérek
A kincsvadászat
Breki kincsvadászatot rendez, a barátok pedig nyomról nyomra követik a jeleket. Egyedük Ron nem tart velük, mégis ő találja meg elsőként a kincseket.
Értesítést kérek
Rejtélyes ajándék
Anna és Breki éppen Bubunak segít, hogy az úton szétszóródott holmit összeszedjék, amikor egy rejtélyes ajándékot találnak. Vajon kié, és ki hagyhatta ott? De ami még ennél is fontosabb: mi lehet a dobozban?
Értesítést kérek
Barátságcsokor
Breki minden évben csokrot köt a kertjében található napraforgókból. Idén azonban a növények elhervadtak, így nincs miből csokrot készíteni. A többiek megpróbálnak segíteni, és végül támad egy remek ötletük. Napraforgók kartonpapírból - vagyis egy kedves barátságcsokor.
Értesítést kérek
Hintázás
Ma egy kislányt, Heidit fogjuk megismerni, aki Németországban él. Ötéves, és a világon a legkedvesebb szórakozása a hintázás. Mikor beülünk a hintába, előre és hátra kell mozgatni, hogy elinduljon. Persze úgy a legkönnyebb hintázni, ha valaki meglök minket. De egyedül is hintázhatunk, ha megtanuljuk elindítani.
Értesítést kérek
Építőkockák
Ma egy kislányt, Brigitte-t fogjuk megismerni, aki Franciaországban él. Hároméves, és a világon a legkedvesebb játéka az építőkockázás. Az első dolog, amit tudni kell az építőkockákról, hogy a tetejük összeilleszthető bármelyik kocka aljával. Építhetünk tornyot, rakétát, autót, bármit, amit csak elképzelünk.
Értesítést kérek
Robot Pocoyo
Pocoyo azt játsza, hogy ő egy robot. Annyira beleéli magát ebbe a szerepbe, hogy nem szándékosan, de a barátainak a játékait rombolja.
Értesítést kérek
Pato telefonja
Patonak új telefonja van, de annyira el van vele foglalva, hogy még a barátaival sem akar játszani. Pocoyo és Elly együtt próbálják rávenni Patot, hogy tegye le a telefont.
Értesítést kérek
A jelmezbál
A barátok meghívót kapnak egy jelmezbálra, ahol a legötletesebb jelmezt díjjal jutalmazzák. Vajon ki nyeri el a díjat?
Értesítést kérek
Menyus meg a foxi
Kriszta kutyasétáltatás közben meglátja barátnőit a fagyizóban. Menyusra bízza a foxit, míg ő fagyizik. A kutya megvadul, elszabadul, ezért kockásfülű nyúl azonnal a helyszínre siet, hogy segítsen a helyzet orvoslásában.
Értesítést kérek
Sebaj Tóbiás és a táncoslábú fényképezőgép
Tóbiás fényképezőgépe önállósítja magát s csak azt hajlandó lefényképezni,amit ő akar.
Értesítést kérek
3. rész Dinnyeverseny
Nyuszi udvarán tartják a dinnyetermelők versenyét. Már majdnem kihirdetik győztesnek a dinnyéjükről amúgy is híres Dörmögő bocsokat, amikor megjelenik elképesztően hatalmas dinnyéjével a Róka. A Róka addig-addig rángatja a dinnyéjét a falánk közönség elől, míg váratlanul felemelkedik a levegőbe. Kiderül, csupán egy hatalmas léggömb a díjnyertes gyümölcs...
Értesítést kérek
Ibolya egy komoly alak
A Rozmaring kunyhó bábfilmsorozat Napraforgó és öt kis barátja, a gubák vidám és olykor megható pillanataiba tekint be. Gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt örömteli és tartalmas kikapcsolódás. Napraforgót váratlanul meglátogatja Ibolya, az anyukája.
Értesítést kérek
Műsoroldal
A semmi
A világ Lenny és Twiek szerint, amelyben élnek, a rétek, erdők, folyók és tengerpartok idilli változata. Lenny és kis barátja ebben a részben azt szeretnék tudni, mi az a semmi?
Értesítést kérek
Az új Fürkész
Fürkésznek, Bájocska testvérének nincs barátja. Múmin úgy dönt, segít neki eligazodni a völgy lakói között. Ez nem könnyű feladat, amire hamarosan Múmin is rájön. Mimóza egy gyémántgyűrűt örököl a nagynénjétől, amit ha visel, nem tud takarítani. Bájocska elhatározza, hogy szerény külsejét megváltoztatja, ám ez nehezebb, mint gondolná.
Értesítést kérek
Mindenki hibázik
Szusi-Musi egyre többet hibázik az ételek elkészítésénél, bár ezt ő nem ismerné be, szerinte csak a többiek hiszik azt. El kell fogadnia, hogy a hiba a tanulás része, a hibák teszik jobb séffé...
Értesítést kérek
A csigaszitter
Ropogós falatokhoz nehéz hozzájutni a faluban. Mivel az egyik morcos gombácska nagyon vágyik rá, ezért elvállalja Écsiga felügyeletét, amíg Szusi-Musi dolgozik. Igen ám, de nem annyira jönnek ki egymással eleinte...
Értesítést kérek
A szekálók
Eltörik Simon szemüvege, így kénytelen a régiben menni suliba, ahol az iskola legundokabb diákjai kipécézik maguknak. Az eszes mókus igyekszik felülkerekedni, ám végül rájön, hogy többségben az erő.
Értesítést kérek
Albrittina
Egy tesztből kiderül, hogy Alvin igazi lelki társa Brittany lenne. Ettől mindketten megrémülnek és mindent megtesznek, hogy úgy viselkedjenek, ami a másiknak valószínűleg nem tetszene.
Értesítést kérek
A bolhátlanító
A Howlington éves fotózása előtt derül ki, hogy az iskola diákjainak bolhafertőzésük van. Freddynek és Battynek lesz a feladata, hogy felkutassák a városban azt a titokzatos kutyát, Főnit, aki a bolhairtót készíti. Az idő sürgeti őket, mert az iskola szabályzata tiltja bolhás lény tartózkodását az épületben.
Értesítést kérek
Melyik Hold a legjobb?
Sean szeretne egyszer elsőként egy bolygóra lépni, csak az a kérdés, hogy melyik égitestet válassza. Répa és Zeller segíteni szeretnének neki, de úgy tűnik, ők is nehezen egyeznek meg, melyik bolygó legyen a kiválasztott.
Értesítést kérek
Mindy nyomozó
Mitchell édesanyjának eltűnik a konyhapultról a szemüvege, a kisfiú pedig Mindy-vel az oldalán nyomozni kezd, hol is lehet a szemüveg.
Értesítést kérek
Asztalitenisz
Rendhagyó ezúttal a Gyerekjáték adása, hiszen 2019-ben Budapesten rendezték meg az Asztalitenisz Világbajnokságot április 21-28. között. Így ezúttal a Matricák sportrovata is az asztalitenisszel foglalkozik. A világ egyik legnépszerűbb sportágát András Csaba 16 éves válogatott játékos - aki indult is a budapesti világbajnokságon - mutatja be a gyerekeknek, és Jakab János edző mondja el a legfontosabb tudnivalókat erről a sportól.
Értesítést kérek
Műsoroldal
SUP és sárkányhajó- Zala György, Tóth Petra
Az M2 Matricák sportos rovata a Gyerekjáték. A célunk az, hogy bemutassunk különböző sportágakat, megértessük szabályait, hogy a gyerekek megismerjenek sikeres magyar sportolókat, fiatal tehetségeket és reméljük, hogy kedvet kapnak egy-egy sportág kipróbálásához. A Gyerekjátéknak mindig van egy gyerek műsorvezetője, műsorvezető társai pedig az adott sportág Világ-. Európa-, vagy magyar bajnoka, fiatal tehetsége, kiemelkedő edzője. Egy olyan sportoló, sportember, vagy sportszakember, aki valódi példaképe lehet a gyerekeknek. A sport rovatnak két műsorvezetője van Hnatyszyn Vanda és Csernák Bátor, akik felváltva vezetik a műsort. Ezúttal két egyre népszerűbb szabadidős sportágat a SUP-ot és a sárkányhajót mutatjuk be, ebben pedig Zala György olimpiai bronzérmes kenus és Tóth Petra kajak edző lesznek a segítségünkre.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Drakulusz
Contraptus feltalál egy elixírt, amit kipróbál tanítványán, aki ettől vámpírrá változik.
Értesítést kérek
A dolgozat
A Tanár úr dolgozatot írat az év végén. A legügyesebb diák ajándékot kap. Peter, akinek az idei évben sokat javult a teljesítménye, esélyes a tanulmányi versenyen. Ám a dolgozat reggelén eltűnnek a család legféltettebb kincsei, a kecskék. Valaki kiengedte őket az éjjel. Vajon ki lehetett az?
Értesítést kérek
A ranger legjobb barátja
Régen esett az eső a Big Sky Parkban, ezért kezd apadni a folyók szintje. Rob segít a szüleinek a víztartályok és itatók feltöltésében. Közben Dakota szimbiotikus kapcsolatokat keres, amikor két különböző állat segít egymásnak...
Értesítést kérek
Ranger és sólyom rikoltás
Nick az extrém sportoló érkezik a parkba, ám egy harcias sólyom miatt nem kockáztathatja a nap legextrémebb sportját, a sárkányrepülést az Égi Szikláról. Rob és Stomper kinyomozzák mi baja lehet a sólyomnak Nickkel...
Értesítést kérek
Mosómedvementés
Mo és Joe egy általuk készített kütyüvel próbálják lenyűgözni MacCsapot és foglyul ejteni a mosómedvét. Amikor felbukkannak a Petronix Védők, Joe és Mo meggondolatlansága miatt az eszköz tönkremegy. Egy ilyen kiszámíthatatlan probléma elleni stratégiával kell megküzdeni a Petronixoknak.
Értesítést kérek
Foltos hiéna-mentés
A Porondmesternek szüksége van néhány foltos hiénára az új műsorához. Barney azt a feladatot kapja, hogy működtesse a nagy teljesítményű homokformázóját, hogy befogja az állatokat. Amikor felbukkannak a Petronix Védők, és elkezdik tönkretenni a terveiket, a Porondmester elkezdi provokálni Mattet, akinek meg kell nyugodnia, hogy az állatokat kiszabadíthassák.
Értesítést kérek
Leguánmentés
Amikor Makrancos hercegnő megnagyobbítja a leguánt, hogy eljátszhassa a Hercegnő és a sárkányt, a Petronix csapatnak mindent meg kell tennie, hogy az állat visszanyerjen valós méretét.
Értesítést kérek
Szétválasztva
A Sykroniak beveszik a földet, és mindegyik birodalmat külön megtámadják, vagyis a Szuper négyes ezt gondolja, ezért mindenki külön válik. Azonban nem az fogadja őket, amire vártak, és egyetlen sziget marad védtelen az Elveszett világ, azonban egy váratlan kis hős lesz az, aki megment mindenkit.
Értesítést kérek
Lovagszív
Királyföldén mindenki alszik, mivel a Sykroniak egy mérgező gázzal mély álomba merítenek mindenkit, és Alexet is eléri a mérgező füst. A szuper négyes nem teljes Alex nélkül, és nem is tudnak megbirkózni az űrlényekkel. Alexnek ki kell szakadnia valahogy az álmából, hogy megmentse a többieket.
Értesítést kérek
Eltűnések az Elfeledett Erdőben
A királynak a szászok elleni harchoz fára van szüksége, ezért a közeli erdőben vágatja ki a fákat. Ám nem tudja, hogy ez valójában egy mágikus erdő, ahol, ha megsértik az ott lakókat, számolni kell a következményekkel. Pollenia, a tündér sem hagyja, hogy Uther büntetlenül pusztítást végezzen a számára oly fontos fákban.
Értesítést kérek
A műsor megy tovább
Az iskola színdarabot rendez, és a híres Jáde mesterről szól az előadás. Mindenki nagy lelkesedéssel jelentkezik a főszerepre, és Kai is részt vesz a műsorban, mint fő gonosz, azonban Bíbor Nagyúr megszállja a fiú testét, és ember formában szeretné megszerezni a hiányzó szilánkot. Vajon észre veszik barátai a furcsaságot, és megmentik őt?
Értesítést kérek
Darázs úrnőm
Marinette állást kap New Yorkban, amivel valóra válhat az álma, híres divattervező lehet. A divatkirálynő lánya, Cloe, megszerzi a talizmánt, amivel szuperhőssé válik, ám nagyon felelőtlenül viselkedik, sőt később Halálfej szolgálatába áll. Fekete Macskának és Katicának kell őt megtisztítania és visszaszerezni a talizmánt...
Értesítést kérek
Bogárbarátok
Musi-Musinak és Lámpinak van kedvenc bogara, ezért Lámpi is mindenképpen szeretne magának egy kedvencet, de nem tudja melyiket válassza. Közben hallgatja barátait, hogy azon vitáznak, melyiküké a tökéletesebb bogár, de Lámpi szerint olyan nem létezik...
Értesítést kérek
Csepp költözik
Csepp nem tudja, hogy hol tárolja a gyűjteményét. Megkérdezi a gombácskákat, hogy van-e náluk hely, de aki meglátja a hatalmas kupacot, azonnal visszakozik. Csepp úgy dönt, hogy Muspapihoz költözik, mert ő tudja, hogy mi a jó a gyűjtögetésben...
Értesítést kérek
Ki a jó apuci?
Dave nagyon túlterhelt és gyakran azt sem tudja, hogy milyen különórára kéne vinni a srácokat. Egyik reggelre le is betegszik, így Alvin úgy dönt átveszi a szerepét.
Értesítést kérek
Bohóckodás
Theodor egy szörny szerepét szeretné megkapni, de Alvin szerint nem elég félelmetes. Ezért Alvin megmutatja a lágyszívű kis Theonak, hogy milyen is egy igazán ijesztő jelenség. Bohócnak öltözik, akiktől Theodor nagyon fél. Az eredmény legjobban Alvint lepi meg!
Értesítést kérek
A kampós koponya
Pat és Stede azzal vádolják Lilyt, hogy túl könnyedén hoz döntéseket, ami miatt kételkedni kezd önmagában.
Értesítést kérek
A becsavarodott csorda
Egy környezetvédelmi probléma súlyos következményekkel járhat Kalüpszó szigetén.
Értesítést kérek
Kicsi kék pont
Sean és Dydney unatkoznak, ami nagyon meglepi Jetet és a családját, hiszen ők ezt soha nem teszik. Zeller és Répa megmutatják a gyerekeknek, hogyan kell elütni az időt.
Értesítést kérek
Kempingezés földi módra
Répa és Jet kempingezni mennek Peterson úrral és Mitchellel. Előbbieknek fogalmuk sincsen a kempingezésről, így amikor eltévednek, gyorsan kiderül, hogy nem ugyanúgy próbálják megtalálni az utat haza, mint a földi emberek.
Értesítést kérek
Metatron, a város őrzője
Jett és Tino mai küldetése a japán Fukuokába vezet. Itt található a híres Metatron robot kiállítása. Egy Haruto nevű fiú Metatron nagy rajongója, és az anyukája elvitte, hogy találkozzanak, csakhogy sajnos Metatron elromlott, ezért kérik a szárnyalók segítségét.
Értesítést kérek
Űrcserkész kaland – első rész
Egy csapat gyerek tart az űrbázisra, hogy körbenézzenek. De időközben gond merül fel az ellátmány-űrhajóval, mert nem tud elmenni a Mars kolóniához. A szárnyalók és az űrcserkészek nem hagyják cserben a Mars kolóniát!
Értesítést kérek
Űrcserkész kaland – második rész
A szárnyalók és az űrcserkészek a Marsra próbálják elvinni a csomagot, de máshol kötnek ki. A Ganymedest üldözik, mert kiilökték Jupiter pályájáról. A Ganymedes gravitációs mezeje bajokat okoz a Földön. Vajon sikerrel járnak a küldetés során?
Értesítést kérek
Lucky és az éjféli tökvadászat
Julian még mindig a városban van, a gyerekek pedig éjjeli tökvadászatra indulnak. A hagyomány szerint egy madárijesztőt kell készíteniük, és egy faragott tököt használni fejként. Vajon a lányok vagy a fiúk csapata nyeri ezt a versenyt? Eközben Cora megpróbál beilleszkedni a helyi közösségbe.
Értesítést kérek
Oktatóműsor óvodások és kisiskolások számára, minden hétköznap új tartalommal, ahol a saját nyelvükön betekintést nyerhetnek többek között a természet, tudomány, kultúra és a mindennapok világába.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Lássuk a medvét!
Közmondások és szólások jelentését megmagyarázó sorozat gyerekenek.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Móricz Zsigmond: Iciri-piciri
Esti mese - Móricz Zsigmond: Iciri-piciri című meséjét Mahó Andrea mondja el.
Értesítést kérek
Műsoroldal
33. rész
Helga elvállalja az állatkerti büfé vezetését, Zoli nagy szomorúságára. A nagy mackó féltékeny a kis asszonykájára, akinek nagy sikere van, és nem csak a főztjével. Dominika és Peter elindulnak haza. Dominika szeretné meg nem történté tenni azt az éjszakát, és megígérteti Peterrel, hogy ami Kenyában történt, az Kenyában marad. Pozsonyban ezalatt Miróért izgul a család és nem is ok nélkül. A fiatalember összetört az őt ért csapások alatt. Lúcia képtelen feldolgoznil édesapja viszonyát, és ráadásul Riskót is teljesen kiborítja állandó hisztijével. Mire Dominika hazaér, a család romokban hever. A helyzeten nem könnyít, hogy Lúcia minden eddiginél jobban ragaszkodik Peterhez. Milán szobatársa meghal a kórházban, ami kiborítja a férfit, és engedély nélkül elhagyja a kórházat.
(Eredeti hang digitálisan.)
Értesítést kérek
Műsoroldal
A műsor a hazai zenei élet kincseire, inspiráló formációkra és kulturális újdonságokra hívja fel a figyelmet. Az élő műsor nem csak a mának szeretne szólni - így az aktualitások mellett nagy szerepe van az értékmegőrzésnek, és olyan gondolatok átadásának, amelyekhez a néző később is vissza tud nyúlni az online felületeken.
Értesítést kérek
Műsoroldal
A naponta jelentkező új zenés kívánságműsor a legaktuálisabb magyar zenéket, a fiatal feltörekvő, értékteremtő zenei tehetségeket, valamint zenei legendákat mutat be, szimbiózisban a Petőfi Rádió zenei kínálatával.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Erik Truffaz Quartet
A francia-svájci trombitás húsz éve a nu jazz emblematikus alakja. Finom balladák, laza blues-alapok, felettük a jellegzetes hangszínű trombita visszafogott és ökonomikus futamai, lassú hiphop és spoken word, valamint elektronikus hatások. Truffaz új lemezének bemutatóján ismét bebizonyította, hogy zenészként, zeneszerzőként és előadóként is a legmagasabb színvonalat képviseli.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Klaustrophobic és Bodyfarm
KlausTrophobic az osztrák elektronikus zenei szcéna új titánja Münsterből, aki előszeretettel főz boszorkánykonyháján a legváltozatosabb alapanyagokból, mégis legnagyobb kedvencei a klasszikus funk és a deepfunk amerikai legjobbjai, akiket páratlanul izgalmas elektronikus zenei keretbe és környezetbe helyez.
A 2009-ben alakult Bodyfarm régi iskolai, klasszikusok-orientált death metal bandaként kezdte életét, hogy azután masszív, négytagú formációként több black metal hatást mutassanak, mint a kezdetekkor, mára pedig a Bodyfarm készen áll arra, hogy egyszer s mindenkorra érvényesítse uralmát a belgiumi death metal színtéren.
Értesítést kérek
Műsoroldal
M3
"A" osztályos országos táncbajnokság
Összefoglaló a békéscsabai "A" osztályos országos táncbajnokságról, riportok a versenyzőkkel, táncbemutatók.
Értesítést kérek
Firenze
Kinek- kinek a Palazzo Vecchio hídja, a Santa Croce tér vagy a Medici palota jut eszébe a város nevének hallatán. Dante, vagy ugyancsak a város szülötte, Galileo Galilei, Toricelli, Brunelleschi, Michelangelo. Van valami, ami visszahúzza a turistákat, hogy egyszer még visszatérjenek Firenzébe..
Értesítést kérek
KFT együttes
A KFT együttes ötödik lemeze, az Ég és Föld 1987-ben jelent meg. Ezt követően a Kertészeti Egyetem Klubjában adtak koncertet, ahol a többi lemezük mellett már az újról is hallhatunk dalokat. A koncert különlegessége, hogy Kern András is csatlakozik a csapathoz egy dal erejéig.
Értesítést kérek
2/2.
A hatalmat birtokló mindenható főúr, Ambrus püspök tartja rettegésben vármegyényi birodalmának szerencsétlen jobbágyait. Egyszer azonban akad egy legényke - szegények között is a legszegényebb jobbágy legkisebb gyermeke -, aki szembeszáll vele. Őt nevezi a környék népe Csillagszeműnek.
Értesítést kérek
Ez nem volt egy Amerika
Görög László a 30-as évek végéig újságíróként és ponyvaregényíróként aratta sikereit Magyarországon. A Telepódium mai adásában a két világháború közötti időszak vicces jeleneteiből láthatnak összeállítást a korszak legnagyobb slágereivel fűszerezve.
Értesítést kérek
A történet hőse egy húszéves lány, akit csak az élet könnyű oldala érdekelt, de egy megtalált szerelem jó irányba fordítja útját...
Értesítést kérek
Vilonya
Az egyhajós, egyenes szentélyzáródású templom valószínűleg a 13. század közepén épült, akárcsak a déli kapuzata. Az épületet a 18. században megnagyobbították, nyugati toronnyal és déli előcsarnokkal látták el. A templom ma a helyi református gyülekezetet szolgálja.
Értesítést kérek
Pomádé király új ruhája
A hiú Pomádé király zsarnok uralkodó. Birodalma minden pénzét arra költi, hogy nap mint nap új, drága ruhában páváskodjék, ezért sokan elbujdosnak az országból. Egy fiatal legény, Jani is búcsúzik szülőföldjétől és mátkájától, Rozitól. A piactéren két furcsa figura, Dani és Béni jelenik meg, akik takácsoknak mondják magukat, és azzal büszkélkednek, hogy olyan kelmét tudnak szőni, mint senki más. A király, aki kétségbe van esve, hogy a másnapi díszfelvonulásra nincs mit felvennie, nyomban magához rendeli a takácsokat, akik elmondják, hogy csodakelméjüket csupán az okos és igaz emberek láthatják, a buták, hazugok, felfuvalkodottak viszont nem veszik észre. Pomádé megparancsolja Daninak és Béninek, hogy szőjék meg az anyagot, és varrjanak belőle díszruhát. A két szélhámos buzgón fonja, szövi, szabja és varrja a levegőt...
Értesítést kérek
Beethoven: Coriolan-nyitány (kommentárral)
A sorozat közkívánatra mutatja be és szólaltatja meg a legnépszerűbb komolyzenei műveket.
A hangversenykalauzban Beethoven Coriolan-nyitányáról, valamint az európai zene hagyományairól Oberfrank Géza karmester mesél. Az elmondottakat zenei részletek illusztrálják, majd a teljes Coriolan-nyitány is elhangzik a MÁV Szimfonikus Zenekar előadásában.
Értesítést kérek
Ferenczy Béni: Fiatal férfi
Ferenczy Béni Fiatal férfi című szobrának elemzését hallhatjuk, láthatjuk a műsorban. Az 1919-ben készült kubista aktszobor a Szentendrei Ferenczy Múzeum tulajdona.
Értesítést kérek
Műsoroldal
"A" osztályos országos táncbajnokság
Összefoglaló a békéscsabai "A" osztályos országos táncbajnokságról, riportok a versenyzőkkel, táncbemutatók.
Értesítést kérek
Firenze
Kinek- kinek a Palazzo Vecchio hídja, a Santa Croce tér vagy a Medici palota jut eszébe a város nevének hallatán. Dante, vagy ugyancsak a város szülötte, Galileo Galilei, Toricelli, Brunelleschi, Michelangelo. Van valami, ami visszahúzza a turistákat, hogy egyszer még visszatérjenek Firenzébe..
Értesítést kérek
KFT együttes
A KFT együttes ötödik lemeze, az Ég és Föld 1987-ben jelent meg. Ezt követően a Kertészeti Egyetem Klubjában adtak koncertet, ahol a többi lemezük mellett már az újról is hallhatunk dalokat. A koncert különlegessége, hogy Kern András is csatlakozik a csapathoz egy dal erejéig.
Értesítést kérek
2/2.
A hatalmat birtokló mindenható főúr, Ambrus püspök tartja rettegésben vármegyényi birodalmának szerencsétlen jobbágyait. Egyszer azonban akad egy legényke - szegények között is a legszegényebb jobbágy legkisebb gyermeke -, aki szembeszáll vele. Őt nevezi a környék népe Csillagszeműnek.
Értesítést kérek
Ez nem volt egy Amerika
Görög László a 30-as évek végéig újságíróként és ponyvaregényíróként aratta sikereit Magyarországon. A Telepódium mai adásában a két világháború közötti időszak vicces jeleneteiből láthatnak összeállítást a korszak legnagyobb slágereivel fűszerezve.
Értesítést kérek
A történet hőse egy húszéves lány, akit csak az élet könnyű oldala érdekelt, de egy megtalált szerelem jó irányba fordítja útját...
Értesítést kérek
Vilonya
Az egyhajós, egyenes szentélyzáródású templom valószínűleg a 13. század közepén épült, akárcsak a déli kapuzata. Az épületet a 18. században megnagyobbították, nyugati toronnyal és déli előcsarnokkal látták el. A templom ma a helyi református gyülekezetet szolgálja.
Értesítést kérek
Pomádé király új ruhája
A hiú Pomádé király zsarnok uralkodó. Birodalma minden pénzét arra költi, hogy nap mint nap új, drága ruhában páváskodjék, ezért sokan elbujdosnak az országból. Egy fiatal legény, Jani is búcsúzik szülőföldjétől és mátkájától, Rozitól. A piactéren két furcsa figura, Dani és Béni jelenik meg, akik takácsoknak mondják magukat, és azzal büszkélkednek, hogy olyan kelmét tudnak szőni, mint senki más. A király, aki kétségbe van esve, hogy a másnapi díszfelvonulásra nincs mit felvennie, nyomban magához rendeli a takácsokat, akik elmondják, hogy csodakelméjüket csupán az okos és igaz emberek láthatják, a buták, hazugok, felfuvalkodottak viszont nem veszik észre. Pomádé megparancsolja Daninak és Béninek, hogy szőjék meg az anyagot, és varrjanak belőle díszruhát. A két szélhámos buzgón fonja, szövi, szabja és varrja a levegőt...
Értesítést kérek
Beethoven: Coriolan-nyitány (kommentárral)
A sorozat közkívánatra mutatja be és szólaltatja meg a legnépszerűbb komolyzenei műveket.
A hangversenykalauzban Beethoven Coriolan-nyitányáról, valamint az európai zene hagyományairól Oberfrank Géza karmester mesél. Az elmondottakat zenei részletek illusztrálják, majd a teljes Coriolan-nyitány is elhangzik a MÁV Szimfonikus Zenekar előadásában.
Értesítést kérek
Ferenczy Béni: Fiatal férfi
Ferenczy Béni Fiatal férfi című szobrának elemzését hallhatjuk, láthatjuk a műsorban. Az 1919-ben készült kubista aktszobor a Szentendrei Ferenczy Múzeum tulajdona.
Értesítést kérek
Műsoroldal
78. rész
1939 júliusa, a híradók legfőbb témája a sport. Még egy hónap és véget ér a béke. Ez a vihar előtti csend Európában. 1939 nyarán Ciano spanyolországi útjának nem volt különösebb diplomáciai jelentősége. Franco, a polgárháború győztese fogadta annak az Olaszországnak a képviselőjét, amelynek hadosztályai és fegyverszállítmányai döntő szerepet játszottak a háború kimenetelében.1947-ben született meg Magyarországon az új szövetkezeti törvény. Ennek értelmében egy gazda, egy kisiparos akkor juthatott könnyebben hitelhez vagy áruhoz, ha többen összeálltak. A törvény a versenyképességüket úgy növelte, hogy a piaccal most már nem egyedül kellett szembenézniük, hanem szövetkezeti keretben. Ugyanakkor ez a keret gazdálkodói szuverenitásukat nem korlátozta, a tagok maguk állították össze az alapszabályokat, s megmaradt a kilépés szabadsága.
Értesítést kérek
Bak
A hónap legfontosabb csillagászati eseménye a téli napforduló. Karácsony táján már a legrégibb koroktól kezdve a megszülető fényt, a napistent köszöntötték. Európában a legnagyobb hatású napisten Mithrász volt, akinek kultusza termékenyítően hatott a kereszténységre is.
Értesítést kérek
24. rész
Buday Péter Kehidakustányba látogat, már csak a fürdő miatt is. Ezen a héten Kovács Ágival csúszdáznak, fürdenek, de megnézik Deák Ferenc kúriáját is, sőt, minthogy ez mégiscsak egy főzőműsor, főznek is természetesen, mialatt kirándulnak az erdei Deák-kúthoz, és a masszázs után ismét főznek. Bizony ez nem szokványos főzőműsor!
Értesítést kérek
Július
Az év tizenkét hónapjának népszokásait, dalait, ünnepeit, jeles napjait és hagyományait felidéző sorozat ezúttal a július hónapot mutatja be.
Értesítést kérek
Magyar Tekerőzenekar
Sorozatunkban olyan zenészekkel, énekesekkel, táncosokkal ismerkedhetnek meg, akiknek a tánc, az éneklés, a népzene nemcsak hagyományőrzés, hanem hivatás; maga az élet. Az indíttatás, a bejárt út mindenkinél más, de a muzsika iránti szeretet közös. A mai adásban a Magyar Tekerőzenekart ismerhetjük meg.
Értesítést kérek
Méta zenekar
Sorozatunkban olyan zenészekkel, énekesekkel, táncosokkal ismerkedhetnek meg, akiknek a tánc, az éneklés, a népzene nemcsak hagyományőrzés, hanem hivatás; maga az élet. Az indíttatás, a bejárt út mindenkinél más, de a muzsika iránti szeretet közös. A mai adásban a Méta zenekart ismerhetjük meg.
Értesítést kérek
A bölcsők
Az Örökségünk sorozat ezen epizódja a nyugat-magyarországi bölcsőfajtákat mutatja be. Gráfik Imre néprajzkutató beszél a talpas és állványos vagy ringóbölcsőkről.
Értesítést kérek
6. Golf mindenáron
Miközben a kisvárosban golfversenyre készülnek, két titokzatos idegen megzsarolja Turcsányit, a szállodatulajdonost, aki Járay őrnagytól kér segítséget. Járay Turcsányi könyvelőjének kiadva magát az étteremben találkozik a fenyegetőző alakokkal.
Értesítést kérek
23. rész
A Gergely család szívesen befektetné kárpótlási jegyeit valamibe. Schulz úr máris kész javaslattal áll elő: vegyék meg panziónak a leromlott állapotú, de még így is gyönyörű kúriát. Józsi végre szerez egy szamarat, bár a szamaras pékreklám sikerében egyelőre csak ő hisz.
Értesítést kérek
Egy London környéki nyaralóban tölti vakációját a fiatal Vivie Warren kisasszony. Az ízig-vérig modern nő gyermekkora óta idegenek között nevelkedett. Elfoglalt, világjáró üzletasszony anyjával, aki az ősi mesterséget űzi, az évek folyamán alig-alig találkozott, múltjáról még kevesebbet tud. A lány ezért megragadja az alkalmat, hogy a látogatására érkező Praed műépítésztől, anyja régi barátjától, megtudjon róla egyet s mást. A széplelkű művész számára nehéz feladat éppen a leányának feltárni, amit öreg barátnője viselt dolgairól tud...
Értesítést kérek
A gyönyörű hangú és tekintetű igazi díva, Mezei Mária sanzonfelvételeiből válogatunk.
Értesítést kérek
Béres Ilona
A Csevegés című riportfilmsorozat mai adásában Béres Ilona Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész a színházi életről, házasságról és az idő múlásáról mondja el gondolatait.
Értesítést kérek
A műsorban Dévai Nagy Kamilla idézi fel pályáját a kezdetektől egészen a 2000-es évek elejéig, archív és új felvételek segítségével.
Értesítést kérek
Uitz Béla: Harc
Uitz Béla a magyar aktivizmus egyik robusztus tehetségű művésze. Harc című alkotását 1922-ben bécsi emigrációban festette. A tanácsköztársaság politikai és művészeti eseményeiben is aktívan részt vállaló, az új forradalmi irányt magáénak érző képzőművész festményét geometriai formákból építette fel. A kor új művészeti krédója, mely szerint a kép lehet építmény, architektúrához hasonló konstrukció, tökéletes kifejezésre jut ebben a festményben. Uitz a formákon keresztül fejezte ki az őt is megérintő ideológiát, Harc című festményének geometrikus formái egyszerre küzdenek a társadalmi és a művészeti forradalomért. E fontos művészeti kordokumentumot a Magyar Nemzeti Galéria őrzi.
Értesítést kérek
Műsoroldal
M4 Sport
ONE Veszprém HC - Balatonfüredi KSE mérkőzés
Értesítést kérek
Abu Dhabi, Vegyes váltó
Értesítést kérek
Abu Dhabi, Vegyes váltó
Értesítést kérek
SERCO UNI Győr - NKA Universitas Pécs mérkőzés
Értesítést kérek
SERCO UNI Győr - NKA Universitas Pécs mérkőzés
Értesítést kérek
7. rész
Értesítést kérek
Műsoroldal
2. rész
Értesítést kérek
Műsoroldal
7. rész
Értesítést kérek
Műsoroldal
Torun
Értesítést kérek
Torun
Értesítést kérek
156. rész
Élő műsor
Értesítést kérek
Műsoroldal
7. rész
Értesítést kérek
Műsoroldal
Újpest FC - ZTE FC mérkőzés
Értesítést kérek
Műsoroldal
Újpest FC - ZTE FC mérkőzés
Értesítést kérek
Műsoroldal
157. rész
Élő műsor
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Ferencvárosi TC - Paksi FC mérkőzés
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Ferencvárosi TC - Paksi FC mérkőzés
Értesítést kérek
Műsoroldal
7. rész
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
158. rész
Élő műsor
Értesítést kérek
Műsoroldal
Milánó
Értesítést kérek
Értesítést kérek
DVSC - Puskás Akadémia FC mérkőzés
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
DVSC - Puskás Akadémia FC mérkőzés
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
159. rész
Élő műsor
Értesítést kérek
Műsoroldal
5. rész
Értesítést kérek
7. rész
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
5. rész
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Labdarúgás
Értesítést kérek
Műsoroldal
Kolorcity Kazincbarcika SC - Vasas FC mérkőzés
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Kolorcity Kazincbarcika SC - Vasas FC mérkőzés
Értesítést kérek
Műsoroldal
Kolorcity Kazincbarcika SC - Vasas FC mérkőzés
Értesítést kérek
Műsoroldal
Labdarúgás
Értesítést kérek
160. rész
Élő műsor
Értesítést kérek
Műsoroldal
ONE Veszprém HC - Balatonfüredi KSE mérkőzés
Értesítést kérek
ONE Veszprém HC - Balatonfüredi KSE mérkőzés
Értesítést kérek
M5
1933: Gareth Jones, a fiatal angol újságíró eddigi legnagyobb szakmai sikere az volt, hogy interjút készített Adolf Hitlerrel. A volt brit miniszterelnök, Lloyd George pártfogásának hála, következő kihívásként lehetőséget kap, hogy a Szovjetúnióba utazzék, hogy megkérdezze Sztálint a tervgazdálkodás sikereiről. Jones látogatási engedélye kizárólag Moszkvára vonatkozik, ő azonban megtalálja a módját, hogy nem hivatalos utakon körülnézzen Ukrajnában, ahol szemtanúja lesz a nagy éhínségnek: elnéptelenedett falvak, a termény kényszerbegyűjtése, éhezők milliói. Amikor hazatér Angliába, tudósítását hitetlenkedve fogadják.
Értesítést kérek
Hírek, aktualitások a kultúra, a tudomány és az oktatás területéről minden nap az M5 műsorán!
Értesítést kérek
Műsoroldal
Politika a 21. században
Hetente jelentkező kultúrpolitikai – világnézeti magazin, amelyhez a Kommentár című folyóirat munkatársai szolgáltatják a szellemi muníciót.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Szovjet tankok Berlin és Moszkva utcáin 1953 nyarán
Kun Miklós, a Széchenyi-díjas történész gazdagon illusztrált dokumentumfilm-sorozata igyekszik megfejteni az elmúlt évszázad titkait.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Jézus és a halász
A tizenkét részes ismeretterjesztő sorozat ma is létező bibliai szakmák képviselőit mutatja be, teológus, valamint régész szakértő közreműködésével. Az epizód főszereplője Bodó Iván halász. A műsorvezető Mező Misi énekes.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Az Opera játszóhelyeiről jelentkezik hétvégenként kulturális magazinműsorunk. A Magyar Állami Operaház televíziós magazinja az adott hét színpadi előadásait, a készülő produkciók próbafolyamatait szemlézi. A fiatalos, pörgős adások és a benne szereplő miniportrék a jelen legfontosabb magyar művészeit mutatják be, ezen felül pedig egy-egy konkrét mű cselekményét, jellegzetességeit és kulisszatitkait is ismertetik.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Az Evangélium című heti műsor elsődleges célja: a kereszténység főbb hittani, erkölcsi és társadalmi tanításainak újszerű megközelítésmódokkal történő interpretálása.
Értesítést kérek
Műsoroldal
7. rész
Nemzeti táncunk a magyar csárdás megszületésének, kialakulásának folyamatát követhetjük végig a sorozatban. Az egyes részekben a magyarság gazdag táncos múltjának, táncos hagyományainak bemutatása mellett kiváló néptáncművészek segítségével beavatjuk nézőinket a csárdás alaplépéseibe, figuráiba is. Táncosaink és a magyar csárdás segítségével izgalmas, színes utazást teszünk az egész magyar nyelvterületen.
Értesítést kérek
Kritika, művészek, kulissza. Minden, ami a kultúrában történik.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Család vs. házasság
Értesítést kérek
Műsoroldal
Hírek, aktualitások a kultúra, a tudomány és az oktatás területéről minden nap az M5 műsorán!
Értesítést kérek
Műsoroldal
Beszélgetés művekről, művészeti trendekről közérthetően és kritikusan. Célunk, hogy ne csak elfogadjuk vagy elutasítsuk, de értsük is azt, ami kortárs.
Vendégek: Rácz András kultúrtörténész, Lovász László matematikus, Garajszki Margit dramaturg, Oláh Zsolt színházi elemző
Értesítést kérek
Műsoroldal
Miksch Adrienn
PÉLDÁK, SORSOK, TITKOK, VALLOMÁSOK - Mélyinterjúk a kulturális élet meghatározó személyiségeivel minden szombat este az M5 műsorán.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Szinyei Merse Pál: Szerelmespár
Két, korábban rajzvázlatban „megfogalmazott” alak, akik Szinyei Merse Pál által váltak szerelmespárrá. A festmény egy idillikus pillanatkép, amit a Magyar Nemzeti Galériában tekinthetünk meg.
Értesítést kérek
Műsoroldal
156. rész
A Wawel továbbra is készülődik Kunigunda és Lajos herceg esküvőjére. A vőlegény az egész udvart lenyűgözi fényűző ajándékaival, de a házasság fejében ígért szövetség, és a segítő császári csapatok nem jelennek meg. Guncel türelmes a vonakodó Jelenával, de ez nem tarthat örökké. Jelena Ágres hercegasszonnyal osztja meg félelmeit.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Fehér zuhatagok, fekete hegyek, zöld erdők és kék tenger: íme Sognefjord, Európa leghosszabb és legmélyebb fjordja. A Norvégia nyugati partjain 200 km-en elnyúló, közel 1300 méter mély tengeröböl a legek régiója, itt található Európa legnagyobb gleccsere, az ország egyik legmagasabb vízesése, Észak legmeredekebb vasúti pályája, a legrégebbi fatemplomok és itt laknak azok, akik olyannyira tisztelik őseik hagyatékát. Sognefjord alatt pedig alig néhány órás hajóútra ott van Bergen, a kikötőváros, a környék kulturális központja. Évente itt rendezik meg az egyik legnagyobb nemzetközi fesztivált, a Bergeni Ünnepi Játékokat. Ide látogatott el a Duna Televízió stábja, hogy aztán nekivágjon a lenyűgöző Sognefjordnak.
Értesítést kérek
Február
Szemet gyönyörködtető filmsorozat, ami egy olyan oldalát is bemutatják a Hortobágyi Nemzeti Parknak, amit ritkán látni. Ma a puszta februári arcát csodálhatjuk meg.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Művészet a hétköznapi érzékelés kiterjesztése, az összes érzékszerv által közvetített benyomás és tapasztalás egyetlen, integrált élménye. Olyan összetett tapasztalás, melyet körülményes magyarázni, csupán lefesteni, leírni, lefotózni, eltáncolni, elénekelni, egyszóval kifejezni lehet. A Kunszt a képzőművészet, a vizualitás és az esztétika lenyűgöző labirintusában barangol hétről hétre. Azt kutatja, ami katarzist okoz, ami személyes, ami hatást gyakorol, ami kérdést vet föl, vagy éppenséggel provokál.
Értesítést kérek
Műsoroldal
A Multiverzum a tudományos eredmények- és kalandok műsora. Rendszeresen beszámol a magyar tudományos közélet eredményeiről, ugyanakkor nem feledi azt sem, hogy a tudomány történései a szélesebb közönség számára csak abban az esetben izgalmasak, ha azok a nézők nyelvén szólalnak meg. A Multiverzumot ezért minden érdekli, ami tudomány: tartalmai között jelen vannak az orvoslás legfrissebb kutatásai, a bioetika kérdései vagy a hétköznapi fantasztikum témái. A Multiverzum ilyen értelemben az érdeklődő polihisztorok magazinja, akik nem riadnak el a komolyabb tartalmaktól, ugyanakkor keresik a rendhagyó, ám igényes témákat.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
A Dunán, Felső-Ausztriában
Kék szalagként fut végig az országon a Duna. Ezúttal olyan embereket látogat meg a sorozat, akik a Duna-parton élnek és dolgoznak, és sok szálon kötődnek a folyóhoz. Az utazás során elsősorban a csodálatos természet és az impozáns Duna-menti építészet áll a háttérben, a főszereplők a régióban élők: hidrológusok, festők, kocsmárosok, üvegfúvók, szakácsok és szobrászok a "főszereplők", a lefelé vezető úton pedig tájak, kolostorok, kastélyok, fogadók, kikötők és graffiti falak mentén haladnak el – mindig a különlegeset, az ismeretlent és az ismerőst keresve.
Értesítést kérek
Az Accona-sivatag és a sienai agyagdombok
Eredeti hang digitálisan
Itália:egy ország ahol rejtett, láthatatlan vonalak osztják fel a múltat, a jelent és a jövőt. Rejtettek, mint az ősi utak, amelyeken ma is járunk. Rejtettek, mint a lábnyomok, amelyeket a múlt századok vándorai, hódítói, arisztokratái és latorjai hagytak hátra. Rejtettek, mint a művész láthatatlan keze, amely életet visz a vászonra. Rejtettek, mint Itália múltbéli államai, amelyek a ma ismert Olaszország egységét alkotják.
Az Accona-sivatag és a sienai agyagdombok vidékén, a toszkán Appenninek lábainál vagyunk. A megnyugtató harmónia azonban egyik pillanatról a másikra tovatűnik, a mesés tájat pedig hullámzó agyagdombok váltják fel. Ezen a tájon húzódik az ősi Via Francigena zarándokút, és ennek a forró és terméketlen vidéknek az itt letelepedett remeték adtak új életet. Az egykori sivatag a szépség, a művészet és a kultúra oázisává vált. Monte Oliveto-apátság olyan neves művészeket adott a világnak, mint például Il Sodoma vagy Luca Signorelli.
Értesítést kérek
A Nap Földje és a Toszkán Romagna
Eredeti hang digitálisan
Az Appenninek zöld és magasztos vonulataitól a völgy felé haladva terül el a jellegzetes, vérnarancsos tónusokban pompázó történelmi Romagna régió, amelynek lakói ma is büszkén ápolják ősi kelta és etruszk gyökereiket. A Toszkán Romagna névvel illető határokat a 16. században vázolták fel, amikor I. Cosimo de’ Medici megalapította Terra del Sole városát, melynek szépsége kívülről nem látható. A firenzei területek a Savio folyó felé haladva átnyúltak az Appennineken, mielőtt elérték volna Bagno di Romagnát. Itt voltak a Bologna és Róma, valamint az Arezzo és Cesena közötti kereszteződések. Ez volt a Medici földek láthatatlan romagnai kapuja, amelyet megannyi zarándok, lovas és művész lépett át.
Értesítést kérek
9. rész
Ebben az epizódban Karol Okrasa a Wel folyón ereszkedik le egy kajakkal. Előbb a tavasz első növényeit felhasználva- cickafark, medvehagyma, gyermekláncfű, csalán - lazacot grillez és salátát készít,aztán tarjából készült saslikot mogyorós csalánnal pácolva.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Fekete gyémántok 1. rész
Berend Iván vidéki nemes, jelentős vagyon tulajdonosa. Ha kell, úgy párbajozik és kártyázik mint dzsentritársai, ha kell táncol, bókol, mint a legtöbb gavallér. De távol áll tőle e nagyvilági élet. Inkább természettudományos előadást tart, s nem sajnálja egy gyémánt elégetésével bizonyítani állításait. A bondavári bányát vezeti, és egy tűzoltóanyagon kísérletezik. A bányában dolgozik Evila, a szép csilléslány és indulatos vőlegénye, Szaffrán Péter. Berend beleszeret a lányba, de az elutasítja őt. Kaulmann Félix - Iván volt iskolatársa - Bondavölgy szénkészletére vet szemet, itt akar meggazdagodni. Csal, lop, mindenkit megveszteget, aki az útjába kerül, még Evilát is Bécsbe csábítja…
Értesítést kérek
Értesítést kérek
157. rész
Adelhaid elküldi Gabiját Kunigundával a bajor udvarba az esküvő után. A polgármester azonban mindent elkövet, hogy maga mellett tartsa szerelmét. Jolentát kiszemeli egy császári lovag, de Niemierza továbbra is hajthatatlan és zárdába szeretné küldeni a lányát. Kázmér vadászatra hívja a bajor herceget, hogy tisztázzák szövetségük részleteit.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Kritika, művészek, kulissza. Minden, ami a kultúrában történik.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Az Ön is tudja? naponta jelentkező élő, telefonos műveltségi kvízműsor.
Értesítést kérek
Műsoroldal
ELTE Covid-kutatás
A Novum mai adásában: A Covid elleni védekezésbe az ELTE kutatói a mesterséges intelligenciát is bevonták, hogy forradalmasítsák a gyógyszerkutatást, és új perspektívákat hozzanak a célzott vírusellenes terápiák fejlesztésében. Ismeretterjesztő előadássorozatot indított a BME Jövőtervező címmel. A mesterséges intelligencia megjelenése az egészségügyben nem csupán új eszközöket és módszereket hozott, hanem paradigmaváltást is eredményezett a diagnosztika, a terápiatervezés és a betegellátás során.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Petőfi Sándor: A tintásüveg ( Bodrogi Gyula )
Petőfi Sándor A tintásüveg című versét Bodrogi Gyula adja elő.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Hírek, aktualitások a kultúra, a tudomány és az oktatás területéről minden nap az M5 műsorán!
Értesítést kérek
Műsoroldal
Illatosított ékszerek
A tárgy, amely illatosított, célja mégsem az illatosítás, hanem egy másik szag „semlegesítése”. Egy ékszer, amely egykor maga volt a parfüm. A Magyar Nemzeti Múzeum különleges kincseket őriz, ezek közül „ragyog fel” néhány.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Anna
Honnan erednek és mit jelentenek történelmi keresztneveink?
Hogyan hat a legtöbbször hallott szó, a saját nevünk az életünkre?
Rímel-e a nevünk jelentése mindarra, ahogyan élünk?
A sorozat epizódjai erre keresik a választ egy nyelvész és egy ismert névviselő segítségével.
Értesítést kérek
Műsoroldal
A teutoburgi erdő Németországot osztja ketté. Egykor természetes védelmi vonalként szolgált, kétezer éve itt állították meg az előrenyomuló római légiókat a teuton harcosok Hermann fejedelemmel az élen. A dicső harcos hatalmas szobra ma is az erdő fölé magasodik. A környék számos növény- és állatfajnak ad otthont, melyek együtt szoros életközösséget alkotnak. Mindenkinek megvan a maga szerepe az erdő ökoszisztémájának fenntartásában, az élet körforgásában.
Értesítést kérek
Küzdelem a brüsszeli bürokrácia ellen
Értesítést kérek
Műsoroldal
Zenek és barátai élete a zene körül forog. A három fiú mélyről indul, de mindent megtesznek a cél érdekében. Zenek templomi szereplése indítja be a fiúk karrierjét. Zenek saját erejéből építi fel a pályáját, és ez egész életét kitölti. Családjára kevés időt szán mindaddig, míg fiát el nem rabolják...
Zenon Martyniuk megvalósította élete álmát, a lengyel zenei élet egyik királya lett. A discó, a pop muzsika területén mindent elért, amit csak lehetett. Az ő életét mutatja be a film.
Értesítést kérek
Chris Potter és a Söndörgő
A Söndörgőt már régóta nem csak Magyarországon nem kell bemutatni, hiszen a délszláv népzenei hagyományt ápoló formáció világviszonylatban is élvonalbeli, elismert és népszerű. Chris Potter jazzszaxofonost pedig szintén nem kell a hazai közönségnek bemutatni, ugyanis több jeles magyarországi fellépés van a háta mögött. A közös koncert viszont nagyon is hangosan üdvözlendő, izgalmas párosítás - ezen az estén tavasszal rögzített lemezük zenei anyagát hallgathatjuk meg.
Értesítést kérek
Duna World
A háromlábú szék (Sárik Péter)
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.